Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Életpálya-modellel és eszközfejlesztéssel modernizál a Honvédség

2019. augusztus 28. 3:57
A honvédelemről és a haderő fejlesztéséről tartott előadást dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter kedd délelőtt a Megyeházán.

A Zrínyi 2026 nevű átfogó haderőfejlesztési programot, egy modern, erős Magyar Honvédség megteremtésének folyamatát mutatta be veszprémi előadásán a miniszter. Hangsúlyozta: szeretteinket, értékeinket, hazánkat védi a Honvédség. Bár úgy érezzük, hogy békében és biztonságban élünk, ez a béke nagyon törékeny — erre mutatott rá a délszláv válság, ami történelmi léptékben nézve még nem fejeződött be, a viszonylagos nyugalmat az ott állomásozó békemisszió katonái biztosítják.

De időben még közelebbi példa az Ukrajna és Oroszország között egy pillanat alatt kialakult hibrid háború. A miniszter szerint a Krím példája is bizonyítja: területeket lehet elcsatolni egy országtól légicsapások, harckocsik, rakéták nélkül is. A kibertér megfoghatatlannak tűnik, de körülvesz minket, a számítógépeken keresztül is lehet támadást intézni. Az informatika átszövi az egész életünket, a közlekedéstől az államigazgatáson át az otthonainkig mindenütt jelen van. Szintén újfajta kihívások elé állít minket a népvándorlás és a terrorizmus.

Története során Magyarország 163 felkelésben, forradalomban, háborúban vett részt ezer év alatt. A béke a legfőbb értékünk, meg kell tennünk mindent, hogy gyermekeink, unokáink, dédunokáink, a jövő nemzedéke számára minél élhetőbb világot hagyjunk hátra.

A Zrínyi terv egyrészt a honvédelem fejlesztéséről, az emberről, a katonáról szól. Ezen a területen az elsődleges az életpálya modell biztosítása a katonai pályára lépők számára. Fontos, hogy a tudást, a felkészültséget, az elhivatottságot kell megfizetni, nem a rendfokozatot. Segíteni kell a katonák és családjuk lakhatásának támogatását - ezt elsősorban nem bérlakásokkal, hanem a saját tulajdonú lakáshoz jutás támogatásával szeretnék elérni. Az emberi tényező harmadik eleme az egészség biztosítása és az egészségében károsodott katonákról való gondoskodás.

A haderő, vagyis a technikai eszközök fejlesztése sem elhanyagolható. A légierőt a meglévő helikopterek felújításával és 36 új helikopter beszerzésével kezdik, de vásároltak Airbus csapatszállító repülőket, kettő Falcon speciálisan felszerelhető szállító repülőt és 3 teherszállító gép beszerzése is folyamatban van. Ezek üzemeltetéséhez 120-130 pilóta kiképzésére van szükség.

A miniszter megjegyezte: a katonák több mint 130 elemből álló felszerelésének nagy részét a magyar ipar képes előállítani. Ebben fontos szerepet játszik a kutatás-fejlesztés, amelyben a magyarság mindig a világ nagyjai közé tartozott. A légierő mellett a szárazföldi hadnem fejlesztése is a tervek között van, a legkorszerűbb Leopard harckocsikat rendelte meg a Honvédség.

A modern hadsereg működtetése elképzelhetetlen modern logisztikai kiszolgáló bázis nélkül, ezt Szentkirályszabadján fogják kialakítani 20 ezer négyzetméteren.

tomi-3643747
tomi-3643747
tomi-3643747
Schöngrundtner Tamás
domjanattila
domjanattila
domjanattila
Domján Attila
további cikkek
Demjan_1fc65a45
Demjan_1fc65a45
Demjan_1fc65a45
Növekvő ügyszám, széles iparági spektrum – jól halad a Demján Sándor Tőkeprogram Rövid idő alatt látványos előrelépést ért el a Demján Sándor Tőkeprogram (DST): már 29 kis- és középvállalkozás kapott pozitív befektetési döntést, csaknem 6 milliárd Ft értékben. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) által alapított MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. segítségével a program célja az, hogy tőkebevonással támogassa a fejlődni vágyó magyar cégek növekedését. A program iránti érdeklődés kiemelkedő – a honlapon www.demjantokeprogram.hu elérhető digitális előszűrésnek köszönhetően néhány perc alatt eldől, hogy egy vállalkozás megfelel-e az alapkritériumoknak. tegnap 17:10
Balaton-Vasut-Mav-Fonyod-Badacsony-Vonatmenetrend-CsodalatosBalaton
Balaton-Vasut-Mav-Fonyod-Badacsony-Vonatmenetrend-CsodalatosBalaton
Balaton-Vasut-Mav-Fonyod-Badacsony-Vonatmenetrend-CsodalatosBalaton
Szombaton lép életbe a MÁV nyári, főszezoni menetrendje A vakáció első napjától, szombattól nyári menetrendre vált a MÁV-csoport: a turisztikai célpontok irányába sűrűbb indulással és nagyobb kapacitásokkal közlekednek a vonat- és buszjáratok – közölte a MÁV pénteken. tegnap 13:30
Balaton-strand-MTI-1
Balaton-strand-MTI-1
Balaton-strand-MTI-1
A Balaton lesz a nyár slágere a magyar utazók körében Siófok vezeti a Szallas.hu 2025-ös nyári időszakra szóló belföldi foglalási toplistáját, közel két és félszer annyi foglalással, mint a második helyezett Budapest. A Balaton térsége a legkeresettebb régió, a foglalások harmadával, a szállástípusok közül pedig az apartman legkelendőbb - közölte a Szallas.hu portál az MTI-vel pénteken. tegnap 10:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.