Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C

Lovagok karddal és fakanállal

2019. szeptember 8. 4:02
Hagyományos nyárbúcsúztató programjával köszöntötte a szeptembert Dózsaváros.

Élettel – és étellel – telt meg szombaton a Martinovits tér, ahol a hagyományos nyárbúcsúztató délután egyik fő programeleme a bográcsgulyás főző verseny volt. És miközben a felnőttek az ízekkel küzdöttek, a kicsiket középkori lovagi próbák várták: kardvívással, célba dobással, különféle játékokkal üthették el az időt.

A színpadon egymást váltották a fellépők: a Dózsa Iskola néptánc csoportja és az Őszidő Nyugdíjas Klub néptánc csoportja, majd Róhrer Lászlóné verset mondott, a Dózsa György Általános Iskola színjátszó csoportja pedig Mátyás király egyik legendáját elevenítette meg. A régi időket többek között reneszánsz tánccal, harcmodor bemutatóval és a Bordó Sárkány Régizene Rend koncertjével idézték meg.

A rendezvényre Porga Gyula polgármester is kilátogatott, aki a közösség erejét méltatta. Felelevenítette, hogy az Európa Kulturális Fővárosa pályázat elkészítése során ez az összetartás, közösségi lét adott erőt, és ez lehet az, ami 2023-ban sikerre viszi majd a programot. Ha pedig így lesz, akkor minden adott lesz ahhoz is, hogy a cím letelte után, 2024-től is Európa kulturális fellegvárai közé tartozzunk.

vehir.hu
további cikkek
Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. támogatott tartalom Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. ma 11:38 Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem közélet Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem Minden eddigi eredményét megdöntve, kiemelkedő sikerrel zárta a 2026-os általános felvételi eljárás jelentkezési időszakát a Pannon Egyetem – közölte az intézmény. ma 10:03 A magyarok maradtak az utolsó poroszok közélet A magyarok maradtak az utolsó poroszok Vajon tényleg a magyarok lennének az utolsó poroszok, akik még hisznek egy olyan dolgos és precíz Németországban, amely talán már a németek számára is csupán a múlt emléke? A Mathias Corvinus Collegium veszprémi képzési központjának legutóbbi előadásán Bauer Bence, a Magyar Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója rántotta le a leplet a Németországot feszítő mély társadalmi, politikai és gazdasági ellentmondásokról, megvilágítva azt a folyamatot is, amelynek során hazánk egyfajta nyugodt menedékké vált a hagyományos értékeket kereső nyugati állampolgárok számára. ma 13:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.