Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
19°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
19°C

Integrált szakképzés

2008. április 2. 15:46
Az őszi iskolakezdésre létre kell hozni az úgynevezett Térségi Integrált Szakképző Központokat. Balatonfüred esetében egy közép- és szakképző iskolát, Ajkán kettő, Tapolcán szintén kettő iskolát foglal magában - mondta a Vehír kérdésére, Dr Bóka István, Baltonfüred polgármestere. 
A Központ létrehozásában támogatást nyújtott a megyei önkormányzat, melynek segítségével került elfogadásra a társulati rendszer. Megszüntetik a párhuzamos szakképzést, összehangolják az iskolai képzést a piaci igényeknek megfelelően, ezáltal működésük hatékonyabbá válik. Könnyebben pályázhatnak EU-s és egyéb, például a Regionális Operatív Program pályázataira. A források elsősorban szerkezet átalakításra és az intézmények fejlesztésére fordíthatók.  Az átalakítás mellett az is komoly érvként merült fel, hogy a kisebb létszámú oktatási intézmények egyedül nem lennének képesek önállóan részt venni a pályázatokon és a nagy múltú intézmények közös érdekei is, egybeestek- tette hozzá a polgármester.
Beke G. László
további cikkek
Így indította a húsvéti ünnepet a VKSZ Így indította a húsvéti ünnepet a VKSZ Nagy sikerrel szervezte meg a VKSZ Zrt. húsvétváró rendezvényét a veszprémi vásárcsarnokban nagycsütörtök délelőtt. A forgalmas piactéren állatsimogatóval, kézműves foglalkozásokkal és kóstolókkal is készültek a szervezők, amire már első alkalommal számos érdeklődő, elsősorban kisgyermekes családok látogattak ki. Képriportunkban megmutatjuk, milyen volt a hangulat. ma 10:40 2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben 2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben A kiemelt fesztiválok közé sorolta és az idei évre jelentős támogatási kerettel látta el a Gyárkertben rendezendő nyári koncerteket a képviselő-testület csütörtöki ülésén. tegnap 15:09 Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Miniszteri kitüntetéseket adott át a meteorológiában dolgozó szakembereknek kedden Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára Budapesten, a HungaroMet székházában, a meteorológia világnapja alkalmából. A díjazottak között ott van Kovács Győző veszprémi helytörténész, meteorológus, portálunk vendégszerzője is. tegnap 13:34 A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap vallás A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap A nagycsütörtök délelőtti krizmaszentelési misével kezdetét vette Rómában a húsvéti szent három nap, melynek szertartásait Ferenc pápa vezeti. Délután egy római börtön női rabjaival végzi a lábmosás szertartását. tegnap 10:58

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.