Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Támogatná a lakóépületek energetikai megújítását a veszprémi ellenzéki összefogás

2019. október 1. 16:57
A hatpárti koalíció a bérlakásállományt is növelné Veszprémben.

A helyi hatpárti ellenzéki összefogás (DK-Jobbik-LMP-MSZP-Momentum-Párbeszéd) a lakóépületek energetikai megújítását támogató rendszert dolgozna ki Veszprémben és növelné a bérlakásállományt. Három jelöltjük erről tartott sajtótájékoztatót kedd délután Veszprémben.

Zakar Csaba önkormányzati képviselő-jelölt (3.vk) elmondta, Magyarországon a lakosság számára nem érhető el vissza nem térítendő állami vagy európai uniós támogatás lakóépületek hőszigetelésére. „Egyes becslések szerint hárommillió lakás energetikai mutatói nem felelnek meg még az 1980-as évek magyar szabványainak sem. A társasházak, magánszemélyek saját erőből vagy hitelből többnyire nem tudják elvégeztetni a szükséges munkálatokat”- mondta.

Kiemelte: az önkormányzatnak segítséget kell nyújtania, és ha a jelenlegi ellenzék kerül többségbe októbertől, már a 2020-as költségvetés tervezésével párhuzamosan fontos feladatuk lenne a lakóépületek energetikai megújítását támogató rendszer kidolgozása.

Az 5. számú választókerület ellenzéki jelöltje, Mihályi Balázs szerint fontos, hogy 2030-ig megtörténjen a város Fenntartható Energia és Klíma Akcióterve. A terv azt ígéri, addigra Veszprém közigazgatási területén lévő önkormányzati fenntartású és lakossági épületek 70%-át energetikailag felújítják.

Mihályi Balázs, Katanics Sándor és Zakar Csaba a 2019. október 1-én tartott sajtótájékoztatón a Jutas ABC előttMihályi Balázs, Katanics Sándor és Zakar Csaba a 2019. október 1-én tartott sajtótájékoztatón a Jutas ABC előtt

Hogy milyen forrásból és milyen ütemezéssel tervezi ezt a Fidesz, jelenleg nem tudni - mondta a képviselőjelölt - a polgármester a legutóbbi közgyűlésen írásban ígért választ az interpellációra. Mihályi szerint a jelenleg regnáló városvezetés „utolsó nagy dobása” ezen a területen az volt, hogy a Haszkovó utca 18. társasház négy oldalából kettőt szigeteltek le. Elmondása szerint a hatpárti összefogás (DK-Jobbik-LMP-MSZP-Momentum-Párbeszéd) komolyan veszi a feladatot, és sokkal nagyobb mértékben segítené a lakosságot a felújításban.

Az ellenzéki polgármester-jelölt, Katanics Sándor a helyi bérlakás állomány növeléséről beszélt. „A rendszerváltáskor még közel ötezer bérlakás volt Veszprémben, ma alig kétszáz. A fideszes városvezetés sokáig tudomást sem akart venni a helyzetről, a megoldásra nincs épkézláb ötlete”- fogalmazott. Katanics szerint a megoldás az lenne, ha állami és önkormányzati forrásokból bérlakásépítési program indulna, hisz a fiatalok pályakezdése, itthontartása és a szociálisan rászoruló veszprémiek megsegítése miatt szükség volna rá.

Ge. Á.
Domján Attila
további cikkek
Elkészült a Barátság kőolajvezeték javítása közélet Elkészült a Barátság kőolajvezeték javítása Ukrajna befejezte a Barátság kőolajvezeték javítását, a vezeték ismét üzembe helyezhető - jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden. tegnap 18:25 Hogyan kerültek a Star Wars karakterei az Indiana Jones-filmekbe? A filmes rejtélyek megoldása mellett olvasóink maguk is átélhetik a filmek izgalmát közélet Hogyan kerültek a Star Wars karakterei az Indiana Jones-filmekbe? A filmes rejtélyek megoldása mellett olvasóink maguk is átélhetik a filmek izgalmát Aki egy Indiana Jones filmet is látott már, az biztosan eljátszott a gondolattal, hogy milyen lehet a bohém kalandor bőrébe bújni. Most hoztunk néhány érdekességet arról az emberről, aki ezt megtehette, sőt, ő formálta olyanná a karaktert, amiért méltán emlegethetjük Hollywood örök klasszikusaként. Ahogy pedig lenni szokott az Indiana Jones filmeknél, a cikk végén mi is készülünk egy csavarral. Olvasóinkat egy játékra hívjuk, amiben a legszerencsésebbek a veszprémi Menekülj Szórakoztató Központ jóvoltából átélhetik a rejtélyek és felfedezések minden izgalmát, pont, ahogy Indiana Jones-al is megtörtént a filmekben. tegnap 21:38 Értük szólt a lélekharang... közélet Értük szólt a lélekharang... A Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetsége, valamint a Veterán Repülők és Ejtőernyősök Veszprémi Egyesülete (VREVE) szervezésében három helyen is megemlékezést tartottak a közelmúltban a hazai katonai repülés legsúlyosabb katasztrófájának 85. évfordulóján. tegnap 16:59

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.