Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
12°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
12°C

Egységes csapat kell

2019. október 1. 21:21
Az önkormányzati választás kampányidőszakának utolsó állomásához érkezett Porga Gyula lakosságifórum-sorozata kedden: ezúttal az Agórában találkozhattak a polgármesterrel a Haszkovó lakótelep környékén élők, ahol a négy választókörzet Fidesz-KDNP-s jelöltjei is bemutatkoztak.

A fórumon résztvevők a 2., 3., 4. és 5. egyéni választókerület jelöltjeivel ismerkedhettek meg személyesen az eseményen. A korábbi felálláshoz képest két új arc is van a négy választókerületben.

Bóka Bence Takács Lászlót váltaná a kettes számú egyéni körzetben, megválasztása esetén a közgyűlés legfiatalabb tagja lenne. Porga Gyula úgy látja, a kor ugyanakkor nem akadály, a képviselő-jelölt megállná a helyét a közgyűlésben, hiszen a Fidelitas közép-dunántúli regionális igazgatójaként már számos tapasztalatot szerzett a közéletben. „Én úgy látom, meg kell adni a lehetőséget a feltörekvő fiatal generációnak is, hogy megtanulhassák, mit jelent közügyekkel foglalkozni, képviselőként felelősséggel tartozni egy közösség iránt "– tette hozzá a polgármester.

Pálinkás Roland, Bóka BencePálinkás Roland, Bóka Bence

Ugyancsak új arc a négyes számú választókerület jelöltje, Pálinkás Roland, aki szintén a 35 év alattiak táborát erősítené Némethné Károlyi Jolán utódjaként, és tősgyökeres Haszkovó utcai lakosként kétségtelenül tisztában van az itt élők igényeivel: gyerekkora óta a lakótelepen él, egyetemi tanulmányai után is itt telepedett le családjával.

Ami a hármas és ötös számú körzeteket illeti, itt nincs változás: előbbi jelöltje Stiegelmaier Józsefné, akit az egyik legaktívabb önkormányzati képviselőként polgármester csak egyszerűen „szelíd harcosként” jellemzett, tekintve, hogy rendkívül hatékonyan küzd azért, hogy a körzet lakóinak igényeit érvényre juttassa. Utóbbi pedig dr. Strenner Zoltán, aki 2006 óta tagja a közgyűlésnek, és aki ugyancsak sikeres éveket tudhat maga mögött.

Stiegelmaier Józsefné és Strenner Zoltán maradnak a 3-as és 5-ös körzet képviselő jelöltjeiStiegelmaier Józsefné és Strenner Zoltán maradnak a 3-as és 5-ös körzet képviselő jelöltjei

Porga Gyula a fórumon kitért városvezetői kilenc évének sikereire is. A polgármester elmondása szerint a négy, illetve ötéves ciklusokra tervezett fejlesztések helyett igyekeztek inkább hosszabb távban gondolkodni, egy jól átgondolt vízió mentén előrehaladni, hiszen tartós sikert így lehet elérni. Ez sikerült is: a város szemmel láthatóan rengeteget fejlődött az elmúlt időszakban. A századelőhöz hasonló történelmi időket élhetünk meg jelenleg is, amit a számos fejlesztés, a lüktető, építő közösség és az Európa Kulturális Fővárosához hasonló nemzetközi elismerések is bizonyítanak.

A legnagyobb büszkeség ugyanakkor az, hogy a veszprémiek szeretnek itt élni. Mindez csak azért lehetséges, mert az alapok rendben vannak – hangsúlyozta a polgármester. A statisztikák szerint Veszprém a legbiztonságosabb megyeszékhely, köszönhetően a hatékony bűnmegelőzésnek is: a városban jelenleg 117 biztonsági kamera működik, minden Veszprémbe bevezető útnál rendszámfelismerő kamerákat helyezett el a rendőrség, a városrészben pedig többek között a tavasz során megerősítették a rendőri jelenlétet a Jutas ABC környékén, javították a zebrák megvilágítását és okoszebrákat is kialakítottak. A szerethető városhoz emellett az anyagi biztonság, a jó munkahelyi lehetőségek és a minőségi közszolgáltatások is hozzátartoznak, amelyek esetében ugyancsak kiemelkedő mutatókkal rendelkezik Veszprém.

A fórumon felszólalt Bernáth Ildikó korábbi országgyűlési képviselő is, aki arról beszélt, Veszprémben valóban példaértékű a helyzet: a parlamenti vitákhoz képest itt például nagy a nyugalom. „Ennek két oka van: egyrészt a polgármester személye, aki lelkiismerettel végzi a munkáját, az esetleges vitákat higgadtan reagálja le, tényekre támaszkodva érvel, és emberileg is példát mutat többek között a hátrányos helyzetben lévők támogatásával. Másrészt a jó csapat, amely egységesen egy irányba húz és ugyanazért dolgozik – a volt parlamenti képviselő szerint erre van szükségünk ahhoz, hogy Veszprém továbbra is épülni tudjon."

Bertalan Melinda
Domján Attila
további cikkek
Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. támogatott tartalom Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. ma 11:38 Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem közélet Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem Minden eddigi eredményét megdöntve, kiemelkedő sikerrel zárta a 2026-os általános felvételi eljárás jelentkezési időszakát a Pannon Egyetem – közölte az intézmény. ma 10:03 Hamarosan újraindulhat az olajszállítás Ukrajna felől - a külügyminiszter szerint ez is a színjáték része közélet Hamarosan újraindulhat az olajszállítás Ukrajna felől - a külügyminiszter szerint ez is a színjáték része Európai uniós forrásokból és technikai segítséggel állhat helyre a január végén leállt Barátság kőolajvezeték, amelynek köszönhetően a jövőben ismét zavartalan lehet a kőolajszállítás Magyarország és Szlovákia irányába. Bár a brüsszeli vezetők és az ukrán elnök a technikai akadályok elhárítását hangsúlyozzák, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter más tényezőkre is felhívta a figyelmet, szerinte egy színjáték zajlik most is. tegnap 16:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.