Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C

2006 után ismét nyertek egyéni körzetet ellenzéki politikusok

2019. október 13. 22:29
A hatpárti összefogás jelöltjei közül négy politikusnak sikerült mandátumot szereznie a városi közgyűlésben, erre 2006 óta nem volt példa Veszprémben.

Telefonon értük el Katanics Sándort (DK) az ellenzéki összefogás polgármesterjelöltjét, aki portálunknak elmondta, hogy sikerként könyvelik el az eredményt. Hozzátette, hogy meggyőződése, ha a Lokálpatrióták civil jelöltei nem osztják meg az ellenzéki szavazatokat, akkor még több körzetben sikerült volna nyerniük, és Porga Gyulának nem lenne most többsége. Kiemelte, hogy nagy hátrányban voltak a kommunikációt illetően a kampány során, hiszen a helyi média javarészt a kormánypárti üzeneteket közvetítette csak. Ugyanakkor véleménye szerint a mai veszprémi és országos eredmények is azt mutatják, hogy megbomlott a NER ereje, és hamarosan eljön a változás, amikor a veszprémiek visszakapják a városukat. 

2024-ig, a következő önkormányzati választásokig erre még biztosan várni kell, addig pedig sok víz folyik le a Séden.

Katanics Sándor is megköszönte azoknak, akik ma éltek választójogukkal és kifejezetten az összefogást támogató szavazóknak a bizalmat.

Hajas Bálint
további cikkek
Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján közélet Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján Március 21-én Veszprém és a Balaton régió történetének egyik legaktívabb napjára készül. A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozat kiemelt eseményeként érkezik a Kihívások Napja , ahol nemcsak négy világrekord megdöntése a cél , hanem az is, hogy a bátor jelentkezők testközelből mérkőzzenek meg a hazai sportélet legnagyobb csillagaival. ma 17:09 Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák közélet Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák Március 15-én véget ért a téli üzem a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél, a szakemberek a nyári üzemrend szerint folytatják a munkát, de március végéig mérnökségenként legalább egy, síkosságmentesítésre alkalmas eszközökkel felszerelt gépet továbbra is bevetésre készen tartanak. ma 16:32 Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. támogatott tartalom Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. ma 11:38

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.