Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C

Porga Gyula: az első szó a köszöneté

2019. október 14. 12:01
Vasárnap lezajlottak az önkormányzati választások Magyarországon, így Veszprémben is. Porga Gyula hétfőn reggel sajtótájékoztató keretében értékelte az eredményeket.

Porga Gyula kilenc éve Veszprém polgármestere és a tegnapi választási eredmények tükrében újabb öt éven keresztül irányíthatja a várost a Fidesz-KDNP többségű képviselő-testülettel.

- Az első szó természetesen a köszöneté - fogalmazott Porga Gyula a hétfői tájékoztatón.

"Szeretnénk megköszönni azoknak, akik minket támogattak a bizalmukkal és egy ilyen nagy felhatalmazást adtak a munkára, amit kilenc esztendővel ezelőtt elkezdtünk, hogy az előttünk álló öt évben is hasonló dinamizmussal fejleszhessük tovább ezt a várost."

Kiemelte, hogy az EKF programmal kapcsolatban és a Modern Városok Programban is komoly kihívások, feladatok állnak előttük, amelyhez a tegnapi napon a választópolgároktól kapott bizalomra és erős felhatalmazásra is szükség van.

Kiegészítésként elmondta, hogy 11 Fidesz-KDNP képviselő, illetve 7 ellenzéki képviselő foglal helyet a szavazás eredményei alapján a képviselő-testületben.

-  Szeretnék gratulálni mind a 17 képviselőnek és természetesen az előttünk álló kihívásokhoz, nagy feladatokhoz pedig együttműködést kérek minden képviselőtől, aki bejutott a városi képviselő-testületbe - fűzte hozzá.

A tájékoztató végén Porga Gyula elmondta, hogy az alakuló ülésre valószínűleg még októberben sor kerül.

Sulyok Georgina
Domján Attila
további cikkek
Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. támogatott tartalom Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. ma 11:38 Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem közélet Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem Minden eddigi eredményét megdöntve, kiemelkedő sikerrel zárta a 2026-os általános felvételi eljárás jelentkezési időszakát a Pannon Egyetem – közölte az intézmény. ma 10:03 A magyarok maradtak az utolsó poroszok közélet A magyarok maradtak az utolsó poroszok Vajon tényleg a magyarok lennének az utolsó poroszok, akik még hisznek egy olyan dolgos és precíz Németországban, amely talán már a németek számára is csupán a múlt emléke? A Mathias Corvinus Collegium veszprémi képzési központjának legutóbbi előadásán Bauer Bence, a Magyar Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója rántotta le a leplet a Németországot feszítő mély társadalmi, politikai és gazdasági ellentmondásokról, megvilágítva azt a folyamatot is, amelynek során hazánk egyfajta nyugodt menedékké vált a hagyományos értékeket kereső nyugati állampolgárok számára. ma 13:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.