2019. november 13. // Szilvia névnap

Vasárnaptól téli üzemmódra vált a Magyar Közút

Az enyhe őszi idő ellenére már felkészült a téli időjárásra a Magyar Közút Nonprofit Zrt. November 10-től pedig első fokú készültséggel megkezdődik a téli ügyeleti szolgálat.

Minden évben november 10-én téli üzemmódra vált az országosan mintegy 32 ezer kilométernyi gyorsforgalmi-, fő- és mellékút üzemeltetéséért felelős Magyar Közút Nonprofit Zrt., így országosan 19 megyei igazgatóságon, 94 mérnökségén és a központi irányításban is 0-24 órás szolgálatra állnak át a szakemberek.

- Lehetőségeink szerint mindent megtettünk: a sótárolóink tele vannak, a gépszemléink megtörténtek - mondta Fekete István, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei igazgatója a téli átálással kapcsolatos sajtótájékoztatón.

A felkészültségről részletesen Zugor István, az üzemeltetési osztály vezetője beszélt, aki elmondta, hogy az évről évre kiadott és folyamatosan aktualizált téli üzemeltetési szabályzatot idén is kiadták, mely alapján felkészültek az igazgatóságok a téli időszakra.

Zugor István kiemelte, hogy a megyében 1638 kilométernyi településeket összekötő fő- és mellékút, illetve ezekhez az utakhoz tartozó településeken átvezető szakasz található, amelyből 609 kilométer őrjáratos (autópályák, autóutak, főutak, egyes összekötő és mellékutak), ahol folyamatos szórás, sikosságmentesítés történik, rendszeres ellenőrzéssel, 851 kilométer úgynevezett rajonos (összekötő és mellékutak), amely szakaszokon csak a meredek emelkedőket, illetve a veszélyes íveket szórják és 178 kilométer fehér út (kisforgalmú mellékutak), ahol csak hóeltakarítást végeznek.

A kerékpárutakkal kapcsolatban elmondta, hogy a szabadidős kategóriába sorolható szakaszokon a téli időszakban nem folytatnak üzemeltetést, de a hivatásforgalmi kerékpárutakon a hóeltakarításról és sikosságmentesítésről is gondoskodnak. Erre a célra a veszprémi géppark egy új géppel is gazdagodott a veszprémi kerékpáros szakaszok hatékony takarításának érdekében.

A további feladatokra felkészülve 23 saját és további 9 bérelt nehézgépjárművet (5 db rakodógépet, 9 db hómaró adapterrel is felszerelhető univerzális munkagépet és 17 db egyéb gépet) állítottak szolgálatba, amely szélsőséges időjárás esetén a vállalkozókkal kötött szerződések alapján bővíthető.

Zugor István a tavalyi év számadatait is bemutatta: "a tavalyi évben nem volt kemény telünk, 6258 tonna útszórósót és 202 605 liter kálcium-klorid oldatot használtunk el."

Az idei télre teljesen feltöltött sótárolókkal, 8580 tonna sóval és 113 049 liter kálcium-klorid oldattal készültek fel, illetve az üzemeltetési vezető elmondta, hogy a kálcium-klorid oldat tartalékot folyamatosan töltik. Hozzáfűzte, hogy ónos eső esetére zúzalékot is betároltak, de ennek a használatát már törekednek visszaszorítani és csak szükség esetén alkalmazni.

Ezen kívül a megelőző védekezésre idén is nagy hangsúlyt fektet a társaság: azokon a szakaszokon, ahol az elmúlt évek tapasztalatai alapján nagyobb a hófúvások előfordulási lehetősége, ott hófogórácsokat és hálókat helyeznek ki, illetve hófogó erdősávok is találhatóak az országos közúthálózat mentén.

A beavatkozásokkal kapcsolatban elmondta, hogy az országos meteorológia szolgálat, a saját útmeteorológiai hálózat, útellenőrök, katasztrófavédelem, rendőrség, társszervek információi, illetve a lakossági bejelentések alapján járnak el.

Az első fokú készültség esetén, amíg a hőmérséklet nem süllyed 3°C alá 1 fő fizikai állományú dolgozó, illetve 24 órás diszpécser szolgálat látja el a felügyeletet.

A mindig aktuális kérdést megválaszolva, hogy télen feketék és szárazak lesznek-e az utak a tájékoztatón elmondták, hogy minden emberi és eszköz erőforrásukkal azon dolgoznak, hogy a biztonságos közlekedés feltételei adottak legyenek, de lehetnek olyan időszakok, amikor a folyamatos munkavégzés mellett is téliesebb útviszonyok lesznek.

Amíg viszont marad az enyhe idő, folytatódnak a lokális burkolatjavítási, megkezdett útfelújítási munkák, kihelyezik a hófogó rácsokat, cserélik a szalagkorlátot és pótolják az útszéljelzőket.

Az autósokat pedig arra kérik, hogy cseréljék le a nyári gumikat még a tartós fagyok előtt téli abroncsokra, alaposan vizsgálják át autóikat és indulás előtt tájékozódjanak a www.utinform.hu oldalon, az útinform szolgálat telefonszámán (+36 1 336 2400) vagy a kamera.kozut.hu webkameráit figyelve.

Sulyok Georgina
Domján Attila
2019. november 13. // Szilvia névnap