Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A gála, ahol cél a segítség

2019. november 17. 10:46
Tizenkettedik alkalommal rendezte meg a Veszprém Városi Hátrányos Helyzetű Fiatalokért Egyesület jótékonysági gáláját a Pannon Egyetem aulájában.

- Ez már az ötödik alkalom, hogy itt lehetünk a Pannon Egyetem aulájában. Ami garantált, hogy nagy bál lesz, sok vendéggel, hiszen rengeteg segítséget kaptunk - mondta Molnár Roland a Veszprém Városi Hátrányos Helyzetű Fiatalokért Egyesület elnöke a gála előtti sajtótájékoztatón, majd hozzáfűzte, hogy a sok munka egyértelműen megérte.

A bálozókat hangulatos műsor, meglepetésvendégek, divatbemutató, ízletes vacsora és rengeteg tánc várta, miközben a Summer Band biztosította a talpalávalót. Sztárvendégként Vastag Csaba érkezett az aulába, aki természetesen egy koncerttel lepte meg a gála résztvevőit.

Az egyesület, az egyetem és számos társszervező munkájával megvalósuló jótékonysági gálán tombola és jótékonysági árverés is színesítette a programot. Az árverésen képzőművészeti alkotások és focimezek kerültek kalapács alá.

Gelencsér András a Pannon Egyetem rektora szerint a rendezvény egy igazi ünneppé nőtte ki magát, amely nemcsak az alapítványról, a várható bevételről és a jótékonyságról szól, hanem arról a közösségről, ami az alapítvány körül, illetve a városban a különböző szervezetek, gazdasági társaságok, intézmények és a diákok között formálódott.

- A segítségre nagy szükség van és lesz a jövőben is, hiszen mindig lesznek olyanok, akik az életük során nehéz helyzetbe kerülnek és ők számíthatnak ennek az erős közösségnek a támogatására - fogalmazott és elmondta, hogy reméli ez a hagyomány az egyesület szervezésében sokáig megmarad.

Az adományokkal kapcsolatban az egyesület elnöke hozzáfűzte, hogy a bál teljes bevételét a hátrányos helyzetű fiatalokra fordítják, illetve minden belépőjegy árából 500 Ft-tal támogatják az Őrzők Tűzoltó utcai Daganatos és Leukémiás Gyermekekért Közhasznú Alapítványt.

Dr. Garami Miklós az a Tűzoltó utcai Gyermekklinika igazgató helyettese és az Őrzők Alapítvány kuratóriumának elnöke megjegyezte: "Talán kevesen tudják, hogy a Tűzoltó utcában gyógyítunk minden második daganatos gyereket Magyarországon. Veszprémből és Veszprém közeléből is hozzánk kerülnek azok a gyerekek, akiknél felmerül, hogy a tünetek mögött leukémia vagy valamilyen daganat áll."

Elmondta, hogy már amikor belépett az aulába látta, hogy ez egy összeszokott, fantasztikus társaság és a gyerekek nevében is köszöni a meghívást.

"Jót tenni könnyű, ha sokan segítenek." 

- idézte az egyesület jelmondatát Gulkai László a VVHHFE alelnöke.

Az alelnök szerint ez a bál sem jöhetett volna létre a sok támogató nélkül: több mint 200 támogató segítette a bál a megszervezését, lebonyolítását. Egész évben 500-nál több a támogatója van az egyesület munkájának és ez a szám folyamatosan nő, ami azt mutatja, hogy Veszprém és környékén ezt az ügyet mindenki fontosnak tartja és támogatja is.

Sánta Károly a Nyugalom Kft. ügyvezető igazgatója, mint a rendezvény támogatója elmondta, hogy Molnár Roland elkötelezettsége, hite és az egyesület eredményei, amivel segítették a fiatalokat példaértékű lehet mindenki számára és ők örömmel támogatnak ilyen kezdeményezéseket.

Pálinkás Roland önkormányzati képviselő szerint is kiemelkedően fontos munkát végez az egyesület és bízik benne, hogy még sok évig ugyanilyen szenvedélyesen és sikeresen fognak helytállni a veszprémi hátrányos helyzetű fiatalokért.

Sulyok Georgina
vehir.hu
további cikkek
Orbán Viktorral egyeztetett a sportrégiós tervekről Ovádi Péter Orbán Viktorral egyeztetett a sportrégiós tervekről Ovádi Péter Veszprém és térségének jövőbeli terveiről, a sportrégiós pályázatról is egyeztetett a miniszterelnökkel Ovádi Péter parlamenti képviselő.  ma 12:28 Aggódnak a természetvédők a hódpatkányok miatt természetvédelem Aggódnak a természetvédők a hódpatkányok miatt Egyre nagyobb aggodalmat okoz a természetvédőknek a nutria, vagy más nevén a hódpatkány, ami már megtelepedett a Kis-Balatonnál is, a populációja pedig folyamatosan gyarapodik. ma 9:21 Félidőben a célok kétharmadát már elérte Veszprém közélet Félidőben a célok kétharmadát már elérte Veszprém Öt éve fogalmazták meg Veszprémben azokat a célokat, amiket az évtized végére szeretnének elérni. Ezekhez konkrét beruházásokat is kapcsoltak, amiknek a kétharmadát már sikerült megvalósítani. A városban minden évben erre a stratégiára alapoznak, amikor a költségvetést meghatározzák. Nem volt ez másképp idén sem, de hogy pontosan milyen fejlesztésekkel számolhatnak a veszprémiek, valamint hol kell még fejlődnie, arról Porga Gyula polgármester számolt be hétfő délután, amikor ismertette a 2025-ös költségvetés számait. tegnap 21:58 A magyarok 60 százaléka utazott az elmúlt két évben egy felmérés szerint közélet A magyarok 60 százaléka utazott az elmúlt két évben egy felmérés szerint A gazdaságilag aktív korú magyarok 60 százaléka tudott az elmúlt két évben legalább egyszer belföldre vagy külföldre utazni - közölte az Aldi Utazás platform pénteken az MTI-vel a megbízásából készült országos reprezentatív felmérés alapján. tegnap 8:26

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.