2020. szeptember 28.
//
Vencel névnap

A gála, ahol cél a segítség

Tizenkettedik alkalommal rendezte meg a Veszprém Városi Hátrányos Helyzetű Fiatalokért Egyesület jótékonysági gáláját a Pannon Egyetem aulájában.

- Ez már az ötödik alkalom, hogy itt lehetünk a Pannon Egyetem aulájában. Ami garantált, hogy nagy bál lesz, sok vendéggel, hiszen rengeteg segítséget kaptunk - mondta Molnár Roland a Veszprém Városi Hátrányos Helyzetű Fiatalokért Egyesület elnöke a gála előtti sajtótájékoztatón, majd hozzáfűzte, hogy a sok munka egyértelműen megérte.

A bálozókat hangulatos műsor, meglepetésvendégek, divatbemutató, ízletes vacsora és rengeteg tánc várta, miközben a Summer Band biztosította a talpalávalót. Sztárvendégként Vastag Csaba érkezett az aulába, aki természetesen egy koncerttel lepte meg a gála résztvevőit.

Az egyesület, az egyetem és számos társszervező munkájával megvalósuló jótékonysági gálán tombola és jótékonysági árverés is színesítette a programot. Az árverésen képzőművészeti alkotások és focimezek kerültek kalapács alá.

Gelencsér András a Pannon Egyetem rektora szerint a rendezvény egy igazi ünneppé nőtte ki magát, amely nemcsak az alapítványról, a várható bevételről és a jótékonyságról szól, hanem arról a közösségről, ami az alapítvány körül, illetve a városban a különböző szervezetek, gazdasági társaságok, intézmények és a diákok között formálódott.

- A segítségre nagy szükség van és lesz a jövőben is, hiszen mindig lesznek olyanok, akik az életük során nehéz helyzetbe kerülnek és ők számíthatnak ennek az erős közösségnek a támogatására - fogalmazott és elmondta, hogy reméli ez a hagyomány az egyesület szervezésében sokáig megmarad.

Az adományokkal kapcsolatban az egyesület elnöke hozzáfűzte, hogy a bál teljes bevételét a hátrányos helyzetű fiatalokra fordítják, illetve minden belépőjegy árából 500 Ft-tal támogatják az Őrzők Tűzoltó utcai Daganatos és Leukémiás Gyermekekért Közhasznú Alapítványt.

Dr. Garami Miklós az a Tűzoltó utcai Gyermekklinika igazgató helyettese és az Őrzők Alapítvány kuratóriumának elnöke megjegyezte: "Talán kevesen tudják, hogy a Tűzoltó utcában gyógyítunk minden második daganatos gyereket Magyarországon. Veszprémből és Veszprém közeléből is hozzánk kerülnek azok a gyerekek, akiknél felmerül, hogy a tünetek mögött leukémia vagy valamilyen daganat áll."

Elmondta, hogy már amikor belépett az aulába látta, hogy ez egy összeszokott, fantasztikus társaság és a gyerekek nevében is köszöni a meghívást.

"Jót tenni könnyű, ha sokan segítenek." 

- idézte az egyesület jelmondatát Gulkai László a VVHHFE alelnöke.

Az alelnök szerint ez a bál sem jöhetett volna létre a sok támogató nélkül: több mint 200 támogató segítette a bál a megszervezését, lebonyolítását. Egész évben 500-nál több a támogatója van az egyesület munkájának és ez a szám folyamatosan nő, ami azt mutatja, hogy Veszprém és környékén ezt az ügyet mindenki fontosnak tartja és támogatja is.

Sánta Károly a Nyugalom Kft. ügyvezető igazgatója, mint a rendezvény támogatója elmondta, hogy Molnár Roland elkötelezettsége, hite és az egyesület eredményei, amivel segítették a fiatalokat példaértékű lehet mindenki számára és ők örömmel támogatnak ilyen kezdeményezéseket.

Pálinkás Roland önkormányzati képviselő szerint is kiemelkedően fontos munkát végez az egyesület és bízik benne, hogy még sok évig ugyanilyen szenvedélyesen és sikeresen fognak helytállni a veszprémi hátrányos helyzetű fiatalokért.

Sulyok Georgina
vehir.hu

További cikkek

Olcsóbban lehet utazni több dunántúli vasútvonalon
Olcsóbban lehet utazni több dunántúli vasútvonalon
Több dunántúli vasútvonalon új menetrend és tarifa lépett életbe hétfőn, a MÁV honlapján közzétett tájékoztatás szerint a MÁV-START olcsóbb, sűrűbb és utasbarát kínálatot nyújt a Balaton déli partja, Keszthely, Nagykanizsa, Székesfehérvár, Veszprém, Szombathely és Zalaegerszeg felé.
Koronavírus - Hatan meghaltak, 937-tel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon
Koronavírus - Hatan meghaltak, 937-tel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon
Elhunyt hat beteg, és újabb 937 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu vasárnap.
Városi vadvilág alkalmazkodott az ember életmódjához
Városi vadvilág alkalmazkodott az ember életmódjához
Az urbanizáció terjeszkedésével az elmúlt évtizedekben egyre több nem háziasított állat kezdett emberközelben élni. A városi vadvilág alkalmazkodott a forgalomhoz, a zajhoz, az emberek életmódjához egy nemzetközi kutatócsoport szerint, amelynek kutatásában Garamszegi László Zsolt, az Ökológiai és Botanikai Intézet igazgatója is részt vett.
Felélesztették a keresztény-konzervatív fiatalok szervezetét
Felélesztették a keresztény-konzervatív fiatalok szervezetét
Péntek délután tartotta alakuló ülését az IKSZ, Ifjúsági Kreszténydemokrata Szövetség veszprémi szervezete.
Szijjártó Péter: Európában irigyek ránk
Szijjártó Péter: Európában irigyek ránk
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter veszprémi látogatása alkalmával exkluzív interjút adott portálunknak. A minisztertől a gazdasági trendekről és dimenzióváltásról, a Fehér Házról és a brüsszeli folyosók hangulatáról is beszélgettünk. Megtudtuk továbbá, hogy milyen személyes kapcsolata van a veszprémi futsalcsapattal.