Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Megújul az advent Veszprémben

2019. november 19. 18:06
Különlegességekkel, újításokkal lesz meghittebb és sokszínűbb a 2019-es advent Veszprémben.

Összefogásnak köszönhetően újul meg a veszprémi várakozás időszaka, ahol az eddigi megszokott Illatos Advent új programokkal, élőbb adventi hangulattal, jégpályával, termelők portékáival egészül ki.

Nagy Károly apát, kanonok az Advent a Várban elnevezésű új program részről számolt be, amely a liturgiához igazodva számos különlegességgel igyekszik közelebb hozni a látogatókhoz az advent valódi jelentését.

- Azt lehet látni a világban, hogy mindenben átveszi a főszerepet a piac és a marketing, miközben nagyon sokszor elfeledkezünk a lényegről. A Várban egy élő adventi várakozást szeretnénk tartani vagyis felidézni a múltat, a múltba pedig beleépíteni azt, hogy mi is igazán a karácsony lényege. Egy születésnapra készülünk és ez a születésnap Krisztus születése - fogalmazott.

Nagy Károly elmondta, hogy édesanyák és apák vállalkoztak Mária és József szerepére, akik óránkénti váltásban, jelmezbe öltözve foglalják el helyüket az élő bárányok között a Betlehemben, ezzel egy valódi élményt adva a gyerekeknek.

Porga Gyula polgármester szerint, ami idén elkezdődik az egy tanulási folyamat, amin a veszprémieknek együtt kell végigmenniük.

- Egy város életének fontos elemei, azok az ünnepek, amelyek részei a város mindennapjainak: egy kicsit emeljük fel, gondoljuk újra, tegyük tartalmasabbá - mondta.

Kiemelte, hogy az elmúlt években az Illatos Advent programjaival sok veszprémit sikerült megnyerni, de az idei évben szeretnének egy minőségében más adventi programmal készülni.

Veszprém város, a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Veszprém megyei Szervezete és a Szent Mihály Bazilika plébánia összefogásával, illetve a 2023 Zrt. és a Veszprémi Programiroda technikai lebonyolításának köszönhetően idén egy nagy városi összefogás keretében állt össze a program.

A polgármester kitért arra is, hogy több kritika fogalmazódott meg, hogy az adventi időszak Veszprémben nem olyan minőségi, mint más városokban, ezért is döntöttek úgy, hogy az egyik legszebb ünnepre való felkészülést a város egyik legszebb helyére a Várba helyezik, ahol a belső udvarokat is próbálják megnyitni.

Kulturális tartalomban és a szolgáltatásokban is szintet lép a rendezvény, illetve az Óváros téren megnyíló jégpálya is a program részét képezi. Természetesen a jégpálya nemcsak az adventi hétvégéken, hanem két hónapon keresztül, minden nap várja a látogatóit.

Dr. Markovszky György a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint Veszprém történelmét és kultúráját szemlélve igazán értékes város és bár kisebb, mint Győr értékeit tekintve van mit megmutatni. Ezen az úton elindulva az új rendezvény elemekkel élményt szeretnének kínálni.

Sövényházi Balázs a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Veszprém megyei Szervezetének elnöke megjegyezte, hogy az összefogással kapcsolatos első megbeszélések is jól alakultak, hiszen mindenki a saját munkájával igyekezett a legjobbat beletenni a közös munkába.

A szervezéssel kapcsolatban elmondta, hogy már augusztus végén megszólították a kézműveseket, termelőket, hogy legyen idejük a megfelelő minőségű és árfekvésű termékekkel felkészülni. 

Idén 28 termelő és kézműves fogja a portékáit kínálni: sütemények, bejglik, kézzel késszített karácsonyfa díszek, kerámiák, bor, sajt, lekvár, szőlő, tökmagolaj, méz, erőspaprika készítmények, keksz, kézműves csokoládék, füstölt áru, pálinka, ékszer, gyertyák és még sok más termék színesíti a kínálatot.

A rendezvényen a gyermekeknek sem kell unatkoznia: az állatsimogatón kívül, két órás turnusokban mindig más kézműves foglalkozásokon vehetnek részt, többek között a mézeskalács díszítés fortélyait is megtanulhatják.

A gyerekek iskoláikkal karácsonyfa díszítő versenyen is részt vehetnek: Sövényházi Balázs elmondta, hogy a Bakony Erdő Zrt. 25 földlabdás fát biztosít a szórakoztató karácsonyi programhoz.

Részletes program:

Kapcsolódó cikk
Az Illatos Advent programjai
Sulyok Georgina
Domján Attila
további cikkek
Novák Katalin: Szent István a magyarok közös nevezője augusztus 20 Novák Katalin: Szent István a magyarok közös nevezője Szent István a magyarok közös nevezője. Szent Istvánt magunkban hordozzuk, a részünkké vált, István király itt van velünk - hangsúlyozta Novák Katalin köztársasági elnök augusztus 20-i ünnepi beszédében Esztergomban. 2023. augusztus 20. 13:30 Az erőnk az odafigyelésben rejlik Az erőnk az odafigyelésben rejlik Ötvenéves jubileumát ünnepelte a Vadvirág Körzeti Óvoda. A jóhangulatú rendezvény péntek délután zajlott, amikor is az intézmény jelenlegi és egykori dolgozói találkoztak. 2023. május 13. 10:32 A tettekre váltott gondolatok ünnepe március 15. 1848 A tettekre váltott gondolatok ünnepe március 15. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 175. évfordulójára emlékeztek meg ünnepi műsorral a Kossuth Lajos Általános Iskola előtt kedden. Az iskola 7. osztályos tanulóinak versszavalása után Brányi Mária alpolgármester nyitotta meg beszédével a magyarság számára egyik legfontosabb történelmi esemény megemlékezését. A városi megemlékezések délután Kádártán folytatódtak, szintén az alpolgármester, valamint helyi kisgyermekek részvételével. 2023. március 14. 23:02 Az átlagosnál alacsonyabb volt az áramfogyasztás karácsonykor Az átlagosnál alacsonyabb volt az áramfogyasztás karácsonykor Az átlagosnál alacsonyabb volt a magyarországi villamosenergia-fogyasztás a karácsonyi időszakban, december legalacsonyabb napi csúcsterhelését karácsony első napján regisztrálta a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. tavaly, ahogy tavalyelőtt is. 2023. január 11. 15:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.