Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Civilizációs konfliktusok a Mediterráneumban

2019. december 7. 11:12
Az MTA-VEAB Gazdaság-, Jog- és Társadalomtudomány Szakbizottsága, és a Mediterrán Világ társadalomtudományi folyóirat szerkesztősége pénteken tartotta tudományos tanácskozását. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A 18. Mediterrán Világ Symposium nevű konferencián összesen húsz előadó – négy szekcióra bontva – állt a pódiumra. A konferencia elnöke, Garaczi Imre – mintegy visszatekintve –  beszélt a műhely múltjáról, hiszen már huszonötéve járulnak hozzá Veszprém tudományos életéhez.

Hegedűs Barbara alpolgármester több ízben vett részt az eseményen, hiszen egyrészt hivatalosan is megnyitotta a konferenciát, délután pedig doktoranduszhallgatóként adta elő a Dél-Amerika geopolitikai érdekei az Antarktisszal kapcsolatosan című előadását. Számára több szempontból is fontos a szóban forgó esemény, hiszen szívügye, hogy Veszprém tudományos élete stabil lábakon álljon, és örül annak, hogy az előadások során a világ minden szeletéről áttekintést kaphatunk.

Az első előadó Ortutay Katalin volt, aki a Baszk kulturális örökség Saint Pierre et Miquelon szigetén címmel adott elő. Őt Kalmár Zoltán követte, aki a hatvanas évekbe kalauzolta vissza a közönséget, azon belül is Magyarország volt a kiindulópont, hogy végül eljussanak a Vatikán „kulisszáiba” egy olyan kérdés kapcsán, ami a hatvanas években világszerte foglalkoztatta az embereket. A hazánkban 1878-ban betiltott abortusz, és az ebből következő demográfiai hullámvölgytől egészen a gyes bevezetéséig alapos áttekintést kaptunk, míg végül a Vatikánig is „eljutottunk”.

A fogamzásgátlás megítélése az egyház egyik fő kérdésévé vált, a Vatikán állásfoglalása természetesen – akkor is – óriási hatással volt a világ katolikus népességére. A kor kényes kérdései között szerepelt tehát a születésszabályozás is, az emberek pedig igényt tartottak az egyház állásfoglalására. Nagy várakozás lett úrrá a tekintetben, hogy a pápa hogyan fog megszólalni a kérdésben. A világsajtó rendkívüli módon támadta a Vatikánt, hiszen egészen 1968-ig nem jelenik meg hivatalos vatikáni nyilatkozat ezügyben. Ekkor viszont megjelent a Humanae Vitae, amelyben a pápa a fogamzásgátlás mindennemű mesterséges módját elutasítja… Az előadás további részletei a következő Mediterrán Világ folyóiratban lesznek olvashatók, ahogy a konferencián felszólalók előadásai is publikálva lesznek.

Szabó Eszter
további cikkek
Mozgalmas ősz jön a Laczkó Dezső Múzeumban – sport, ’56, szabadegyetem és advent is szerepel a programban kultúra Mozgalmas ősz jön a Laczkó Dezső Múzeumban – sport, ’56, szabadegyetem és advent is szerepel a programban Sűrű hónapok elé néz a Laczkó Dezső Múzeum. Az intézmény ősszel a Múzeumok Őszi Fesztiváljához is csatlakozik, de emellett kiállításokkal, tárlatvezetésekkel, sportos és családi programokkal, könyvbemutatókkal, konferenciákkal és adventi eseményekkel is készül. A következő időszak terveiről Szanyi Brigitta múzeumigazgató beszélt a múzeum pénteki sajtótájékoztatóján. ma 7:44 Mozaikok, lakomák és császárgyilkos gombák – római titkok Veszprém mellett kultúra Mozaikok, lakomák és császárgyilkos gombák – római titkok Veszprém mellett Hogyan élhetett a római elit közel kétezer évvel ezelőtt, mit ettek egy lakomán, és hogyan válhatott egy kedvelt gomba akár gyilkos fegyverré? A Veszprémtől alig tíz kilométerre fekvő Villa Romana Balácán jártunk, ahol Magyarország legnagyobb látogatható római kori villagazdaságát fedeztük fel. 2026. szeptember 8. 17:46 Őszi hangulat, válogatott borok és kortárs művészet: szeptember 18-án ismét jön a Veszprémi Borszalon! borszalon Őszi hangulat, válogatott borok és kortárs művészet: szeptember 18-án ismét jön a Veszprémi Borszalon! Szeptember 18-án újabb fejezetéhez érkezik a népszerű Veszprémi Borszalon a veszprémi Vár szívében, a Dubniczay-palotában. Az őszi évadnyitó sétálókóstolón a prémium borászatok, olasz proseccók, kézműves ginek, finom falatok és egy különleges kulturális tárlatvezetés garantálja a felejthetetlen estét. 2026. szeptember 9. 11:40

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.