Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
13°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
13°C

Veszprém számíthat a nyugdíjas közösség példamutatására

2019. december 18. 14:40
A helyi nyugdíjasoknak rendezett karácsonyi ünnepséget a város szerdán a Veszprém Agórában, megköszönve eddigi aktív szerepvállalásukat, egyben bízva a jövőbeli segítségben is.

A rendezvényen Neveda Amália, a Veszprém Agóra igazgatója kívánt áldott békés karácsonyi ünnepeket a jelenlévőknek, majd Porga Gyula köszöntötte a nyugdíjasokat, egyben köszönetet is mondva nekik, amiért az elmúlt évben is aktívan formálták a városi közösségi életet.

„Sokszor elmondom, az, hogy ma egy ilyen szép, töretlenül fejlődő Veszprémben tudunk élni, az Önök eredménye. Hiszünk azonban annyira a jövőben, hogy ne csak mindig a múltba révedjünk és arról essék szó. Hiszen épp egy éve, hogy megnyertük az Európa Kulturális Fővárosa címet, és Önök voltak azok, akik elsőként felajánlották a segítségüket a program megszervezésében és lebonyolításában. Hogy ez valóban sikeres 2023-at zárjunk majd és még jobb hellyé építsük Veszprémet, még sok kihívással kell szembenézünk, de hiszek benne, hogy Önök helytállásukkal mintaként szolgálhatnak azok számára is, akik úgy érzik, nem tudnak mit hozzátenni a vízióhoz, és végül őket is sikerül megnyerni és bevonni” – mondta el a polgármester.

Hasonló gondolatokat fogalmazott meg Ovádi Péter országgyűlési képviselő is, aki úgy fogalmazott, bár a rohanó világunkban nehéz igazán lecsendesedni, megnyugodni, s bár munkája révén rengeteg kisebb-nagyobb közösséggel találkozik, igazán akkor tudja megérinteni a karácsony meghittsége, amikor a város szépkorúival találkozik. „Ilyenkor tudok igazán kikapcsolódni és felidézni gondtalan gyermekkoromat, a nagyszülőkkel töltött önfeledt, örömteli, vidám perceket, a történeteket és meséket, amelyeket megosztottak velem és amelyek által én is több és tapasztaltabb lettem.”

A parlamenti képviselő szerint ez nemcsak amiatt van, mert az idősek körében lehet a múltról nosztalgiázni, hanem mert ma is aktív jelenlétükkel számos értéket közvetítenek. „Aki azt gondolja, hogy az Önök élete nyugdíjasként egy ingerszegény, lelassult világ, az nem is állhatna távolabb a valóságtól. Nagyon büszke vagyok arra, hogy Veszprémben ilyen aktív és tettre kész közösség van. Idén is számos alkalommal számíthattam az Önök segítségére, nem csak egy-egy rendezvény, közösségi program megvalósítása során, hanem segítettek hasznos ötletekkel, javaslatokkal és ami rendkívül fontos számomra, építő jellegű kritikával is. Hiszen ki tudhatna többet azokról erényekről és értékekről, amiktől hasznos és jó emberek leszünk, mint Önök, akik életük során számtalanszor bizonyságot tettek ezekből.

Hálás vagyok minden egyes találkozásért és beszélgetésért Önökkel, ma pedig különösen boldog vagyok, amikor karácsonyhoz közeledve személyesen is köszönthetem Önöket. Amit itt látok, az a barátság, összetartás és egy olyan lelkület, amiben mindannyian egy kicsit újra gyermekek lehetünk. Hiszen erre vágyunk kis kortól egészen idős életünkig, hogy körülvegyenek olyan emberek, akikben megbízhatunk, akik mellett őszinték lehetünk, akik a gondban segítenek, akik örömünkben együtt ünnepelnek velünk” – hangsúlyozta a képviselő, további kitartást, energiát és boldog ünnepeket kívánva a jelenlévőknek.

Hogy mennyire igazak a szavak a cselekvő közösségről, azt a nap során átadott elismerések is tökéletesen bizonyították.

A város nyugdíjasai érdekében végzett önzetlen társadalmi munkája elismeréseként Pro Meritis díjat vehetett át a polgármestertől Török Lajos, a városi nyugdíjasok érdekvédelmi egyesületének vezetője.

Török Lajos nyugalmazott mérnök alezredes pályáját Veszprémben kezdte lokátor technikusként, majd a katonai akadémia elvégzése után Debrecenben dolgozott. Veszprémbe visszatérve a Légierő Vezérkarhoz került, mint szervező főtiszt. 2011. óta a mai napig a város nyugdíjasainak érdekvédelmi egyesületének vezetője. Pályázatok írása, az évi rendszeres közgyűlések megtartása is a feladatai közé tartozik. Vezetésével a Lovassy László és a Vetési Albert gimnáziumokban eddig több mint 300 nyugdíjas sajátíthatta el ingyenesen, önkéntes diákok segítségével a számítógépes ismereteket. Részt vett a város Idősügyi Koncepciójának előkészítésében. Az Elnökség tagjaival kidolgozták, sikerre vitték a Szuper Nagyi, valamint a Mesél a Múlt pályázatokat. Hónapról hónapra segítséget nyújt 46 nyugdíjasklub havi összejöveteleinek összehívásában, segíti, hogy az egyesület birtokában lévő informatikai eszközöket az arra rászoruló nyugdíjasklubok igénybe vehessék. Vezetése alatt az egyesület Veszprém város Közgyűlésétől megkapta a Pro Civitate díjat.

Szente Józseftől, az Idősügyi Tanács társelnökétől továbbá díjat vehettek át a 2014-ben alakult Újraosztás csoport tagjai is, akik a piaci árusoktól, pékségekben megmaradt, jó minőségű alapanyagokból készítenek ebédet, melyeket aztán a Máltai Szeretetszolgálat Befogadás Házában vagy a Pokoli Toronyban osztanak szét a rászorulók között. Elismerést vehettek át az időseket segítő önkéntesek is, Czvetkó Lászlóné, a sportolást támogató Bónusz Klub alapítója, valamint Kissné Pál Rozál szociális szervező és Sánta Lőrincné Erzsébet, a Csolnoky Ferenc Kórház reumatológiai osztályának önkéntese. A díjazottak könyvjutalomban és színházi belépőben részesültek a Naplótól és a Petőfi Színháztól is.

A díjak átadása után a közönséget kulturális műsor várta többek között a Szilágyi Táncegyüttes és a Gerence Hagyományőrző Néptáncegyüttes közreműködésével.

Bertalan Melinda
Kovács Bálint
további cikkek
,,Ember a rács mögött” - sosem látott kulisszatitkok a veszprémi várbörtön életéből kultúra ,,Ember a rács mögött” - sosem látott kulisszatitkok a veszprémi várbörtön életéből Jövő hét kedden nyitják meg hivatalosan az ,,Ember a rács mögött” című kiállítást a várbörtön falai között, amely eddig sosem látott módon kalauzolja el a látogatókat, bemutatva az elítéltek börtönben töltött mindennapjait.   tegnap 21:36 Támogatási programot hirdet a kormány a civil állatvédő szervezeteknek Támogatási programot hirdet a kormány a civil állatvédő szervezeteknek A kormányzatnak kiemelten fontos terület az állatvédelem, ezért idén is meghirdeti támogatási programját a civil állatvédő szervezetek számára - mondta az állatvédelemért felelős kormánybiztos kedden Nyíregyházán. 2024. március 26. 15:51 Egy (sárkány)hajóban eveztek a rendvédelmi szervek Egy (sárkány)hajóban eveztek a rendvédelmi szervek Vasárnap rendezték meg a Balatonfüredi Sportuszodában az I. Veszprémi Rendvédelmi és Közigazgatási medencés Sárkányhajó Versenyt, vagy másnéven a ”Közig Vándor kupát”. Az első helyezettnek járó vándorkupát a Pannon Egyetem csapata vehette át.   2024. március 26. 16:11 Az ikonikus lengyel-magyar barátságot ünnepelték lengyel nemzetiség Az ikonikus lengyel-magyar barátságot ünnepelték Ikonkiállítással és zongorakoncerttel ünnepelte a magyar-lengyel barátság napját a Veszprémi Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat vasárnap az Agórában. 2024. március 24. 22:27

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.