Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Műholdkaraván haladt át Veszprém felett

2019. december 26. 18:45
Furcsa jelenséget tapasztalhattak azok, akik csütörtök este nem sokkal 6 óra előtt az égboltot figyelték Veszprém felett. A közel 50 szabályosan haladó fénypont mögött nem a NASA és nem is a földönkívüliek álltak, hanem Elon Musk, a SpaceX alapítója.

Csütörtök este nem sokkal 6 óra előtt a nyugati égbolton tűnt fel, majd távolodott keleti irányba közel 50 darab fénypont. A konvoj egyenletes sebességgel haladt, a fények egymástól szabályos távolságban látszódtak, továbbá sem irányváltást, sem villogó fényeket nem lehetett látni köztük.

A Flightradar - amelyen keresztül élőben lehet követni az összes polgári repülőjáratot az egész földgolyón - szintén nem jelezte a rajt.

A jelenség mögött a SpaceX idén kezdődött "Starlink" nevű kísérlete állhat. Elon Musk, a magán űrkutatási vállalat tulajdonosa idén tavasszal jelentette be, hogy elkezdődnek a tesztjei annak a programnak, amelynek a célja, hogy műholdakon keresztül biztosítsanak internetelérhetőséget szerte a Földön. Májusban a SpaceX pályára is állított 60 db műholdat, ami ennek a programnak az első fontos lépése volt. Musk májusban arról beszélt, hogy a jövőben több ezer ilyen műhold fellövését tervezi, ezáltal nagyobb és olcsóbb internetlefedettséget biztosítva olyan helyeken is, ahol eddig korlátozottan volt elérhető a világháló.

Vélhetően Veszprém fölött is ezeket az egyenként több mint 200 kg-os műholdakat láthattuk.

kép az átvonulásról: idokep.hu (Barna Dániel fotója)kép az átvonulásról: idokep.hu (Barna Dániel fotója)

A következő napokban tiszta idő esetén még megfigyelhető lesz a jelenség, december 27-én 16:41-kor, december 28-án 17:07-kor, december 29-én pedig 17:33-kor érdemes fürkészni az eget.

Ezen a linken bárki élőben követheti a műholdak pályáját.

Az alábbi felvételen egy hasonló áthaladás látható, amit idén május 24én rögzítettek Veszprémben.

 

vehir.hu
további cikkek
Mit tud a dubai csoki, amit más nem? - Marketinget legfőképp Hétvezér Mit tud a dubai csoki, amit más nem? - Marketinget legfőképp Valamit rosszul tudtunk a marketingről. Amikor már komplett tudományterületté nőtte ki magát a közgazdaságtanból az, hogy egy terméket megszerettessenek a vevőkkel és minden szelet csokoládé eladására külön stratégiát is alkotnak az irodaházak minimalista stílusában berendezett tárgyalóiban a marketingcsapat fiatalosan dinamikus tagjai, akkor az ember olyan értetlenül áll a dubai csoki népszerűsége előtt, mint John Travolta a Ponyvaregény mémmé vált jelenetében. Hiszen egy óriásplakáton sem köszön vissza, egy televíziós reklám sem szól arról, de még a Youtube-videók elején sem idegesít tizenöt másodpercen keresztül az a bejátszás, hogy milyen jó ez a tejcsokiba burkolódzó pisztáciakrémes tahinises – pirított török cérnametéltes – arab édesség-csoda. ma 15:49 Rasovszky Kristóf és Szokolai László Veszprém díszpolgárai lettek közélet Rasovszky Kristóf és Szokolai László Veszprém díszpolgárai lettek Rasovszky Kristóf, olimpiai bajnok nyílt vízi úszó és edzője, Szokolai László csütörtök este a polgármester karácsonyi ünnepségének keretében vehették át a megtisztelő kitüntetést. ma 19:52 Együtt karácsonyozott a Cholnokyváros közössége Cholnokyváros Együtt karácsonyozott a Cholnokyváros közössége A Cholnoky városrészben élők közösségtudatát bizonyítja, hogy milyen sokan összegyűltek szerda délután az iskola előtt, ahol együtt ünnepelték a közelgő karácsonyt. tegnap 19:39 Egyet visszautasítottak, valaki pedig el sem indult - négyen mérkőznek meg a dózsavárosi képviselőségért időközi önkormányzati választás Egyet visszautasítottak, valaki pedig el sem indult - négyen mérkőznek meg a dózsavárosi képviselőségért Lezárult az aláírásgyűjtés, mostanra pedig az is kiderült, hogy összesen négyen adtak le megfelelő számú érvényes ajánlást ahhoz, hogy elindulhassanak a Dózsavárosban, valamint Csererdőn és Jutaspusztán az időközi önkormányzati választáson január 19-én. ma 11:57

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.