Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
8°C
2026. március 19. József
Veszprém
8°C

Belepillantottunk a költségvetés számaiba

2020. február 26. 15:32
37,5 milliárd forintot költ idén a város. Belenéztünk a költségvetés táblázataiba.

A 2020. évi költségvetés vitája a februári Közgyűlés legfontosabb napirendi pontja. A város idénre tervezett bevétele 23,4 milliárd forint, ami 26 %-kal magasabb a tavalyi eredeti előirányzatnál. A növekedés  főként az Európa Kulturális Fővárosa program keretében megítélt 3 milliárd forint támogatást tartalmazza, illetve kisebb mértékben az adó és működési bevételek emelkedését.  Az önkormányzat összes kiadása az előterjesztett terv szerint 37,5 milliárd forint, ebből a város működtetésére 14,9, míg fejlesztésekre 22,6 milliárd forintot fordítanak idén.  

A bevételi oldalon fontos helyet foglalnak el az önkormányzat által behajtott adók. Az összesen 7,9 milliárd forint adóbevételből a legnagyobb volument az iparűzési adó jelenti, amiből várhatóan 6,1 milliárd forint folyik be ebben az évben, míg építményadóból 1,3 milliárd forint bevételre számítanak. A többi adónem ennél nagyságrendileg kisebb pluszt jelent a büdzsének. 

881 millióból működtetnék a V-Buszt881 millióból működtetnék a V-Buszt

Az önkormányzat működési költségeiből említést érdemel a kiemelt művészeti együttesek támogatása összesen 32,4 millió forint értékben. Oktatási intézmények támogatására 20 millió forintot, a verseny- és élsportra 392,7 milliót, a Stadion üzemeltetésére közel 47 millió forintot szán az önkormányzat. Az ifjúsági keret nagyjából 20 millió forintot tesz ki, míg civil szervezetek, alapítványok, társadalmi szervezetek támogatására 217, 4 millió forintot fordít a város. Az egészségügyi és szociális területek működtetésében a legnagyobb számokat a Máltai Szeretetszolgálattal kötött ellátási szerződés (60 millió), az Egyesített Szociális Intézmény (454,8 millió) és a központi orvosi ügyelet (80 millió) mellett találjuk a táblázatban. A közlekedés területén utak és hidak fenntartására 136 milliót, a V-Busz 2020-as működésére 881,5 millió forintot költenek, míg a parkolók üzemeltetése 155,3 millió forintba kerül. A VKSZ Zrt. teljes szolgáltatási palettája több mint 900 millió forint forrást igényel. 

1,1 milliárdból épül újjá az Egry úti óvoda1,1 milliárdból épül újjá az Egry úti óvoda

Felújításokra összesen közel 320 millió forintot költ az önkormányzat. Ennek jelentős részét, 158 millió forintot járda és útfelújításokra szánják, de vízelvezető árkok felújítására is csaknem 50 millió forintot terveznek. Több mint 25 millió forintot fordítanak önkormányzati bérlakások rendbetételére, és több óvodában is terveznek terasz árnyékolást kialakítani.

Több milliárdos nagyságrendű projekt is zajlik az idén Veszprémben. Az Egry úti óvoda újjáépítésére 1,1 milliárd forintot terveznek költeni, az északi iparterület közlekedésfejlesztésére 1,9 milliárdot, a gyulafirátóti kerékpárútra 906 milliót szánnak. Másfél milliárd forintot költenek majd a kulturális negyedre és nagyjából ugyanennyit Veszprém kulturális turisztikai kínálatának fejlesztésére. 

A színház rekonstrukciójának első látványos lépései is idénre várhatókA színház rekonstrukciójának első látványos lépései is idénre várhatók

A Modern Városok Program legnagyobb ráfordítást igénylő projektje ebben az évben a Petőfi Színház felújítása lesz, amire 2020-ban 3,8 milliárd forintot költenek, a következő években pedig további összesen 9,7 milliárd forintra lesz szükség. A színház felújítása mellett az egyébként több százmilliós projektek is eltörpülnek: 981 millió forintot szánnak sportterület közmű- és infrastrukturális fejlesztésére, 817 milliót a Csermák Antal Zeneiskola felújítására és 728 milliót az iparos park kialakítására. Az Európa Kulturális Fővárosa programhoz kapcsolódóan közel 3,5 milliárddal számoltak a költségvetés összeállításakor, látványos beruházásokra azonban senki ne számítson: ezek egyelőre a működés és a tervezés-előkészítés költségei.

Schöngrundtner Tamás
Domján Attila
további cikkek
Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján közélet Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján Március 21-én Veszprém és a Balaton régió történetének egyik legaktívabb napjára készül. A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozat kiemelt eseményeként érkezik a Kihívások Napja , ahol nemcsak négy világrekord megdöntése a cél , hanem az is, hogy a bátor jelentkezők testközelből mérkőzzenek meg a hazai sportélet legnagyobb csillagaival. tegnap 17:09 Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák közélet Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák Március 15-én véget ért a téli üzem a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél, a szakemberek a nyári üzemrend szerint folytatják a munkát, de március végéig mérnökségenként legalább egy, síkosságmentesítésre alkalmas eszközökkel felszerelt gépet továbbra is bevetésre készen tartanak. tegnap 16:32 Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. támogatott tartalom Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. tegnap 11:38

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.