2023. május 28.
//
Emil, Csanád névnap

Kollégánk kapta a Szabad Sajtó díjat

Zatkalik Dávid, a Vehir.hu sportrovatának felelős szerkesztője kapta idén a Szabad Sajtó díjat. Az ünnepélyes sajtónap keretében péntek este a Gizella Hotel konferenciatermében Porga Gyula polgármester adta át a kitüntetést.

Veszprém város a Szabad Sajtó díjat, minden évben a március 15-ei ünnephez kapcsolódóan adja át a helyi média valamelyik kiemelkedő munkát végző munkatársának. A díjat olyan személyek kapják, akik szakmai munkájukkal nagyban hozzájárulnak a városi információszolgáltatás sikeréhez, a hírek és események pontos és precíz közléséhez a veszprémi médiában.

Az idei sajtónapi ünnepségre a Gizella Hotelben került sor, ahol elsőként két olyan veszprémi újságíróról, illetve fotósról emlékeztek meg, akik idén vonultak nyugdíjba. László Péter és Zwiczker Tamás a Veszprémi 7 Nap munkatársai több évtizedes pályájuk után immáron a nyugdíjas éveiket kezdték meg.

Porga Gyula köszönti Zwicker Tamást a 7 Nap fotósát nyugdíjba vonulása alkalmábólPorga Gyula köszönti Zwicker Tamást a 7 Nap fotósát nyugdíjba vonulása alkalmából

Az eseményen Porga Gyula polgármester ünnepi beszédében elmondta, hogy ezekben a rendkívüli időkben, amit most élünk, felértékelődik az újságírók tevékenysége, a hitelesség pedig az egyik legfontosabb erény. A veszprémi sajtó munkatársai iránt pedig megvan ez a bizalom az emberek részéről. Ez hosszú évek munkájának a gyümölcse, a jövőben pedig további sikereket és sok energiát kívánt a polgármester a sajtó munkatársainak.

A sajtónapi ünnepségen a veszprémi születésű Gózon Ákos, tudományos és kulturális újságíró, kommunikációs szakértő osztotta meg gondolatait.

Gózon ÁkosGózon Ákos

Egy személyes történetet tárt a jelenlévők elé, ami külföldön történt meg. Fiatal kommunikáció szakos hallgatókkal beszélgetettet, amikor szóba került, hogy ki mivel szeretne foglalkozni? Amikor szóba került az újságírás, azt a fiatalok halott szakmának definiálták. Gózon Ákosnak viszont meggyőződése, hogy az újságírás igenis egy élő, aktív szakma, viszont a szavahihetőséggel minden áldott nap meg kell szolgálni azt, hogy az emberek bizalmát elnyerjék.

Rátért arra, hogy az EKF sikerében az újságíróknak is nagy szerepe volt, de még nagyobb lesz majd 2023-ban.

Gondolatait Szentgyörgy Albert szavaival zárta, miszerint: a tudásátadás egy szövetségkötés az újságíró, a média és az olvasók között.

Ezt követően a polgármester átadta az idei Szabad Sajtó díjat Zatkalik Dávidnak.

Zatkalik Dávid igazi újságíró családból származik. A vehir.hu immáron több, mint egy évtizedes történetében a kezdetek óta jelen van, jelenleg a sportrovat felelős szerkesztője. A portál építéséből, fejlesztéséből aktívan kiveszi a részét. A sport és kiváltképp a veszprémi sportélet megszállottja. Munkáját a magas fokú szakértelem, precizitás, valamint az online világban elengedhetetlen gyorsaság jellemzi. Arra törekszik, hogy a mérkőzések vagy a sporttal kapcsolatos események mögöttes tartalmát is az olvasó elé tárja. Érzi és érti a sport emberi oldalát is, mely tulajdonságát leginkább személyes interjúin keresztül követhetjük nyomon. 2014-ben jelent meg első könyve. Munkájára hivatásként tekint, az évek alatt a legprofibb és leghitelesebb újságírók közé emelkedett.

Porga Gyula és Zatkalik DávidPorga Gyula és Zatkalik Dávid

A díjazott pohárköszöntőjében kiemelte, hogy erre az elismerésre, mint felelősségre is tekint, amely iránytűként is szolgál számára, és a továbbiakban is arra fogja figyelmeztetni, hogy nem engedhet abból a szakmaiságból, amelyre az elmúlt 12 évben folyamatosan törekedett. Köszönetet mondott a Vehir.hu-nál dolgozó munkatársainak, akikkel az elmúlt több mint egy évtizedben közösen tett azért, hogy portálunk mára egy mértékadó helyi médiummá nője ki magát.

Hivatására mindig szolgálatként tekintett, szakmai meggyőződése, hogy az újságírónak úgy kell láttatni, hogy ő maga közben a háttérben tud maradni – fogalmazott.

 

A Vehir.hu teljes stábja szívből gratulál Zatkalik Dávid kollégánk elismeréséhez.

Hajas Bálint
Kovács Bálint

További cikkek

Nem találta meg Suhajda Szilárdot a mentőcsapat, befejezték a keresést
Nem találta meg Suhajda Szilárdot a mentőcsapat, befejezték a keresést
Nem találta meg Suhajda Szilárdot a Mount Everesten a hegymászó keresésére pénteken reggel indult mentőcsapat, ezért befejezték a keresést - írta szombaton a Hóhatár - a Mozgásvilág hegymászó hírei Facebook-oldal.
Kerti tó: a békák utolsó menedéke?
Kerti tó: a békák utolsó menedéke?
A kétéltűek közel 370 millió éve élnek a Földön, mi mégis évtizedek alatt a kihalás peremére sodortuk őket. Az állománycsökkenésük Magyarországon is drasztikus ütemben zajlik. Ha a tendencia nem változik, akkor néhány éven belül a legtöbb tájegységünkről eltűnnek. Jó hír viszont, hogy egyénileg is sokat tehetünk a megmentésük érdekében, ha saját kertünkben szaporodó- és élőhelyet biztosítunk számukra. Kántás Zoltán, környezetvédelmi méréstechnikus, aktív természetvédő írása.
Véget értek az írásbeli érettségik
Véget értek az írásbeli érettségik
Befejeződnek pénteken a 2022/2023-as tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszakának írásbeli vizsgái - közölte az Oktatási Hivatal.
Korai fejlesztő ellátás létesül, békepárti nyilatkozathoz csatlakozott az önkormányzat, a hulladékkezelő társulást vizsgálta az OLAF
Korai fejlesztő ellátás létesül, békepárti nyilatkozathoz csatlakozott az önkormányzat, a hulladékkezelő társulást vizsgálta az OLAF
Rendhagyó módon nem a Városházán, hanem az Acticityben rendezték meg a képviselőtestület ülését csütörtökön.
Milyen állat nyomát találták meg Veszprém mellett?
Milyen állat nyomát találták meg Veszprém mellett?
Az egyik veszprémi fórumba töltötték fel azokat a képeket, amiket valaki a város mellett fotózott és jól láthatóan egy emberi tenyér méretéhez hasonló nagyságú állati lábnyom látható rajta. A tippek elindultak, hogy milyen élőlény hagyta hátra ezt a nyomot, valaki már medvét látott benne. Mi megkérdeztük erről az egyik helyi vadásztársaság elnökét.