Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
12°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
12°C

Áder János: a szabadság és a hűség adja március 15. erejét

2020. március 15. 12:04 // Forrás: mti
A szabadság és a hűség adja március 15. erejét - jelentette ki Áder János ünnepi beszédében.

Az államfő a koronavírus-járványra utalva arra kért mindenkit, hogy otthonában emlékezzen. "Most épp szerényebb körülmények között, kicsit több aggodalommal, mint máskor, de bizakodva" - tette hozzá. Áder János azt mondta, ha a magyarok 172 éve bízni tudtak egymásban, akkor "ma is számíthatunk, támaszkodhatunk egymásra".

A köztársasági elnök aláhúzta, "március 15-ét a történelmi távlat ellenére is közel érezzük magunkhoz, mert ez a nap a polgári Magyarország születésnapja". "Ezért is fájó, hogy ma nem tudunk együtt ünnepelni úgy, ahogy megszoktuk, ahogy a szívünknek kedves, ahogy szeretnénk" - mondta.

A köztársasági elnök ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a közös ünneplés nem először marad el. "A történelem hozott már jó néhány csöndes ünnepet" - fogalmazott. Kiemelte, március 15. első évfordulója sem lehetett örömteli, felhőtlen esemény: 1849-ben az országban szabadságharc zajlott az egy évvel korábbi vívmányok megőrzéséért. "Később is volt még jó néhány év, gyarló évtized, amikor nem lehetett ünnepelni" - fűzte hozzá.

A köztársasági elnök szerint azonban ma még sincs olyan nemzedék Magyarországon, amely ne ismerné Petőfit, Kossuthot, Batthyányt, Táncsicsot, a 12 pontot, vagy a Talpra magyart. Hangsúlyozta, 1848-49 története tele van kiváló emberi teljesítményekkel, amelyek még ennyi idő távlatából is élővé teszik számunkra a múltat.

"Emberekkel, akik nemcsak meghalni tudtak Magyarországért, de élni, dolgozni, küzdeni is érte" - mondta. Az ő alkotó munkájuk, áldozatuk, hősiességük miatt eleven mind a mai napig 1848-49 emlékezete, ezért könnyű szeretni ezt a napot, "mert március 15. történeteiből, emberi arcaiból magunkra ismerhetünk, vágyaik a mi vágyaink, eszményeik a mi eszményeink" - fejtette ki Áder János.

A köztársasági elnök aláhúzta, 1848-49 sokkal több volt egy lázas forradalomnál, egy hősies szabadságharcnál: a változás az ország lelkében, a nemzet egészében zajlott. 1848 márciusa a szabadság örömét, az önrendelkezés szépségét, a polgári fejlődést, egy közösség összetartozásának felemelő érzését hozta el - fejtette ki. "Ünnepeljük meg ma is azt a napot, amelynek megítélésében nincs vita közöttünk!" - mondta, arra buzdítva, hogy "ünnepeljük meg, hogy egy nép nemzetté vált". "Emlékezzünk mindazokra, akik miatt minden tavaszunk a szabadság, a hűség, a remény ünnepe lehet" - zárta beszédét Áder János.

vehir.hu
további cikkek
Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. támogatott tartalom Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. ma 11:38 Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem közélet Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem Minden eddigi eredményét megdöntve, kiemelkedő sikerrel zárta a 2026-os általános felvételi eljárás jelentkezési időszakát a Pannon Egyetem – közölte az intézmény. ma 10:03 Hamarosan újraindulhat az olajszállítás Ukrajna felől - a külügyminiszter szerint ez is a színjáték része közélet Hamarosan újraindulhat az olajszállítás Ukrajna felől - a külügyminiszter szerint ez is a színjáték része Európai uniós forrásokból és technikai segítséggel állhat helyre a január végén leállt Barátság kőolajvezeték, amelynek köszönhetően a jövőben ismét zavartalan lehet a kőolajszállítás Magyarország és Szlovákia irányába. Bár a brüsszeli vezetők és az ukrán elnök a technikai akadályok elhárítását hangsúlyozzák, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter más tényezőkre is felhívta a figyelmet, szerinte egy színjáték zajlik most is. tegnap 16:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.