Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
7°C
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
7°C

Százmilliárdokat csoportosítanak át a védekezésre

2020. április 4. 11:49
Jelentős forrásokat csoportosít át a kormány a járvány elleni küzdelemre – jelentette be szombati sajtótájékoztatóján Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Gulyás elmondta: az egészségügyi dolgozók számára bruttó félmillió forintos támogatást biztosítanak, amit várhatóan nyár elején tudnak a rendelkezésükre bocsátani. Emellett az egészségügyi szakdolgozók és a védőnők fizetését novemberben 20 százalékkal emelik meg.

Gulyás Gergely (MTI-fotó)Gulyás Gergely (MTI-fotó)

A kormány a költségvetés alapvető átrendezéséről döntött, megalapozva a járvány elleni védekezést és a gazdaság újraindítását. A kormány jelentős átcsoportosítást hajtott végre, és másokat is közös teherviselésre fognak kötelezni: a pártokat, önkormányzatokat, multinacionális cégeket, bankokat is. A kormány a tárcáktól összesen 1345 milliárd forintot vont el eddig, a pártok támogatásának 50%-át a járvány elleni védekezési alapba kell majd befizetni (ez nagyjából 1,2 milliárd forintot jelent).

A multinacionális láncokat sújtó kereskedelmi adót újból bevezetik, ebből mintegy 36 milliárd bevételre számítanak. A pénzügyi szektortól 55 miliárdot szednek be, a helyben gépjárműadóból 34 milliárd forintot csoportosítanak át a védekezésre. Így összesen 663 milliárd forinttal rendelkezik a védelmi alap.

Gulyás elmondta: a munkanélküliek száma eddig 30 ezerrel nőtt a járvány megjelenése óta, áprilisban gyorsult fel az ütem, az elmúlt héten napi négyezer új munkanélkülit regisztráltak. Éppen ezért a kormány a holnapi kormányülésen dönteni fog egy a rendszerváltás óta nem látott mértékű gazdaságélénkítő csomagról, melynek részleteiről jövő héten számolnak be.

Schöngrundtner Tamás
további cikkek
Energetikai fejlesztésekkel készült fel az energiaválságra a Herendi közélet Energetikai fejlesztésekkel készült fel az energiaválságra a Herendi 742 millió forint értékben hajtott végre beruházásokat a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt., a fejlesztést részben állami támogatásból finanszírozták. A beruházás révén a cég jelentős megtakarításra tehet szert, és nagyobb biztonsággal nézhet szembe egy esetleges energetikai válsággal. tegnap 22:50 Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben közélet Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben A Pannon Triathlon Club Veszprém–Balaton 2026 Európa Sportrégiója program részeként március 28-án rendezi meg a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaratont. A Megyeház tér ezen a napon a mozgás és a közösség találkozópontjává válik, ahonnan a résztvevők biztonságos, forgalomtól elzárt útvonalakon indulhatnak neki a különböző távoknak. tegnap 11:36 A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. tegnap 11:06

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.