Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
6°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
6°C

Április utolsó hétvégéjén is szigorítanak Veszprémben

2020. április 27. 4:50
Ezen a hétvégén is szigorúbb szabályokat vezet be Veszprém polgármestere. Porga Gyula közleményét az alábbiakban olvashatják.

A Kormány ismét felhatalmazást adott az önkormányzatoknak, hogy a kijárási korlátozásról szóló 71/2020. (III. 27.) Korm. rendeletben foglaltaktól szigorúbb szabályokat állapítsanak meg 2020. április 25. (szombat) 00.00 órától 2020. április 26. (vasárnap) 24.00 óráig terjedő időtartamra.

Ennek megfelelően úgy döntöttem, hogy továbbra is fenn kívánom tartani azokat a rendelkezéseket, melyekkel a veszprémi polgárok biztonságát a legszélesebb körben meg tudjuk óvni.  Az előzetes becslések szerint a járvány várhatóan május 3-án tetőzik Magyarországon, ezért rendkívül fontos, hogy az eddigi intézkedéseket fenntartsuk, továbbra is fokozottan figyeljünk biztonságunkra, egészségünkre. 



A vírus terjedésének lassítása érdekében erősen javasolt a szájmaszkok viselése, ha közterületre, közösségi terekbe kényszerülünk menni! 


Utasítottam továbbá a VKSZ Zrt. és a V-Busz Kft. vezetését, hogy április 25-étől a járványveszély végéig, tehát határozatlan ideig tegyék kötelezővé a Vásárcsarnok, valamint a helyi közösségi közlekedés használata közben a szájmaszkok viselését. 

Veszprém város lakóitól továbbra is megértést és kitartást kérek, ezek az intézkedések mind az egészségünk megóvását szolgálják. Tudom, hogy a bezártságot egyre nehezebb elviselni, de nagyon fontos, hogy továbbra is fegyelmezetten kezeljük a rendkívüli helyzetet. Közös érdekünk és felelősségünk, hogy a bajban összetartsunk!

Ennek értelmében, Veszprémben 2020. április 25-én 00.00 órától április 26-én 24.00 óráig, azaz szombat és vasárnap: 

  • tilos a tartózkodás a városi népszerű kirándulóhelyeken, 
  • továbbra is tilos tartózkodni a játszótereken és nem lehet használni a kültéri a sporteszközöket, padokat, sportpályákat
  • kizárólag a területen való áthaladás céljából lehet tartózkodni a közterületeken 
  • dohányboltban – az ott foglalkoztatottak kivételével - egyszerre csak egy személy tartózkodhat vásárlás céljából, a termék átvétele és a vételár megfizetése időtartamára,
  • dohányboltok és elvitelre árusító vendéglátó helyiségek és minden üzlethelyiség előtti várakozás csak az egyesével és egymástól legalább 2 méter távolság megtartásával lehetséges.

A kijárási korlátozás szigorítása (2020.04.25–26.) részletesen: 
https://www.veszprem.hu/veszpremieknek/hirdetmenyek/koronavirus/7288-2020-04-24

A szabályozások betartása mindannyiunk érdeke, csak ezek betartásával lassíthatjuk le a járvány terjedését és a megbetegedés kockázatát! 

Megkérem a lakosságot, hogy továbbra is fegyelmezetten tartsák be a kijárási korlátozásra vonatkozó kormányrendeletet és a lakóhelyet, tartózkodási helyet csak alapos indokkal az ott felsorolt indokok miatt hagyják el a hétvégén is.
http://njt.hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=218750.381553

Külön felhívom az üzletek tulajdonosaink, üzemeltetőinek figyelmét arra, hogy fokozottan ügyeljenek a kijárást korlátozó szabályok betartására, betartatására, hiszen az előírások érvényesítése az üzemeltető felelőssége.

Ennek körében:

  • különösen figyeljenek rá, hogy az üzletben ne alakuljon ki tömeg, ezért limitálják az egyidejűleg az üzletben tartózkodók számát,
  • minden körülmények között biztosítsák, hogy a másik embertől való távolság lehetőség szerint minimum 1,5 méteres távolság legyen,
  • javaslom, hogy fertőtlenítsenek gyakran, a dolgozók viseljenek szájmaszkot, kesztyűt és a vásárlók számára javasolt magatartási szabályokról az üzlet bejáratánál tájékoztassák a vásárlókat.

A koronavírus járvány miatt elrendelt kijárási korlátozás értelmében továbbra is fontos: 

  • igyekezzünk a lehető legkisebb mértékűre csökkenteni a szociális érintkezést – a közös háztartásban élők kivételével,
  • kerüljük a csoportos tevékenységeket és a zsúfolt helyeket,
  • tartózkodjunk a közterületen történő szabadidős tevékenységek végzésétől,
  • legalább 1,5 méter távolságot tartsunk a más háztartásban élőktől,
  • gyermeksétáltatás, valamint a kutyasétáltatás idején is fokozottan ügyeljünk a távolságtartási szabályok betartására,
  • ne feledjük, hogy – az ott dolgozók kivételével - tilos a vendéglátó üzletben tartózkodás. Kivételt képeznek az elvitelre készített ételek kiadása és szállítása, 
  • csak alapos indokkal hagyható el a lakóhely, tartózkodási hely és a magánlakás. 

Továbbra is legyünk türelmesek, megértőek és óvatosak! Ne feledkezzünk meg idős rokonainkról, keressük őket gyakrabban telefonon, érdeklődjünk hogylétük iránt! Ne engedjük, hogy a bezártság és a magány eluralkodjon rajtu(n)k!  
Senki se legyen egyedül Veszprémben sem! 

Ha iránymutatásra, információra van szüksége a koronavírus okozta rendkívüli helyzetben, keresse az önkormányzat munkatársait, a +36/20-279-7922 vagy a +36/20-271-8221 telefonszámokon.

Porga Gyula

vehir.hu
további cikkek
Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! közélet Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! A nagy karácsonyi hajtás közepette segítünk egy kis kikapcsolódást csempészni a decemberi hetekbe. Nyereményjátékunkkal két különleges veszprémi élményre is belépőt nyerhetnek olvasóink: a CODE Digitális Élményközpontba és a Várbörtön Kiállításra. tegnap 16:43 Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák közélet Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák, a jövő évi éves országos és vármegyei e-matricák mellett az új terméknek számító éves M1 regionális úthasználati jogosultság is megvásárolható lesz a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.-nél és a legtöbb viszonteladó partnerénél, online és offline módon is - közölte a NÚSZ Zrt. tegnap 10:47 Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését közélet Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését December ötödikén mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Nóti Károly-Zágon István-Eisemann Mihály Hippolyt, a lakáj című történetét, melyet Dolhai Attila Jászai Mari-díjas színész állított színpadra. Első színházi rendezése tehát a királynék városához kötődik, elsősorban erről kérdeztük a színész-rendezőt, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatóját. 2025. december 4. 22:52

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.