Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Alkotóművészeti pályázat vidéki városokban

2020. május 21. 11:54
A vidéki városokra is kiterjeszti művészetszervező tevékenységét a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft.

A vírusveszély elhárultával a MANK a résztvevő társintézményekkel közösen kiállításon kívánja bemutatni a legjobb alkotásokat Szolnokon, Miskolcon és Veszprémben. Elsőként Veszprémben jelent meg a pályázat június 30-ai határidővel, de rövidesen Szolnok és Miskolc is csatlakozik a felhíváshoz.

A Művészetek Háza Veszprém és a MANK közösen hirdeti meg a Test/Kép/Lét program keretében a Test / Harmónia nevű felhívást az emberi test harmóniáját, az emberi mozdulat esztétikumát ábrázoló alkotások létrehozására, bemutatására.

A pályázat kiemelt célkitűzése, hogy az alkotóművészet területén tevékenykedő jelentős vidéki művészközösségeknek megjelenési lehetőségeket biztosítson, támogassa a művészek lokális megszólítását és közösségé formálását, ezáltal a különböző művészeti területek közötti összhang megteremtését. További cél, hogy a színvonalas körülmények között megvalósuló megmutatkozási lehetőségek alkalmat teremtsenek a művészeknek a közönséggel való találkozásra, a helyi és térségi művészeti élet erősítésére. 

A veszprémi kiállítási lehetőséget ígérő pályázatra a táncoló, a mozgást végző ember szépségét, az emberi mozdulat esztétikumát fókuszba helyező önálló műalkotással lehet jelentkezni. Pályázatot nyújthat be minden olyan képző- vagy iparművész, mint magánszemély, aki már igazolhatóan önálló művészi tevékenységet tud felmutatni, és Veszprém és/vagy térségéhez köthető művészi életúttal rendelkezik. Egy pályázó egy műalkotással (festmény, grafika, szobor, egyéb technika) pályázhat.

A pályázatokat a vptestharmonia@gmail.com címre várják június 30-ig szakmai önéletrajzzal, a pályamű bemutatásával és a pályaműről készült jó minőségű fényképpel. A részletes felhívás megtalálható a www.alkotomuveszet.hu honlapon. 

A beérkezett pályaműveket neves művészekből és művészettörténészekből álló szakmai zsűri értékeli. A pályázatok elbírálása a benyújtási határidőt követően maximum 30 napon belül történik, a döntésről pedig a pályázók írásbeli értesítést kapnak az általuk megadott e-mail címre. 

A zsűri által kiválasztott alkotások a Test / Harmónia című kiállításon kerülnek bemutatásra a Kép/Test/Lét projekt megvalósítása keretén belül, valamint a kiállított művekről és alkotóikról színvonalas bemutató katalógus is készül. Tekintettel a jelenlegi koronavírus helyzetre, a kiállítás megvalósításának időpontja bizonytalan, de a zsűri által kiválasztott alkotókat folyamatosan informálják, és időben értesítik az aktualitásokról. 

A közeljövőben jelenik meg továbbá a szolnoki pályázat Legyőzött határok alcímmel, amely az emberi test teljesítőképességének határait hivatott bemutatni, ábrázolni, középpontba helyezve az artista hagyományokat és a testi erőt igénybe vevő műfajok bemutatását. Miskolcon a Teljesítmény alcímű pályázati kiírás a sport témája köré rendezve a test teljesítőképességének bemutatását célozza meg a sport kulturális, szociokulturális, történelmi vetületeire reflektálva, pszichológiai hatásaira is figyelmet fordítva. 

„A Test művészi megjelenítése, használata, reprezentációja, a test ábrázolásának hagyományai olyan távlatokat nyitnak a művészi kifejezés számára, mely alkalmasnak bizonyul arra, hogy megfelelő és változatos kiállítási és rendezvény-alapanyagot szolgáltasson. A pilot projektként megvalósuló három rendezvény a test-kultusz és a test-ábrázolás három különböző aspektusát mutatja majd be” – mondta el Tardy-Molnár Anna, a MANK ügyvezetője.

Az elmúlt esztendőben a hazai intézményhálózatban egyedüliként a kortárs alkotó- és előadóművészetet támogató MANK szolgáltatás-portfóliójának átgondolásával és összefűzésével olyan korszerű támogatási metódust hozott létre, mely által a támogatott művészek érvényesülése, közönséghez való eljutása elérhető lett. A MANK 2019-ben már két galériában szervezett havonta újabb és újabb kiállítást Szentendrén, valamint vidéki bázishelyszínein (Kecskemét, Hódmezővásárhely, Zsennye) szervezett kulturális programokat és rendezvényeket. 

„Ezeken keresztül megerősítettük jelenlétünket és a művészek közötti kohéziót, a művészeti intézmények és az alkotók közötti párbeszédet is elősegítettük, melyből mind a település mind a művész egyaránt profitálhatott. Mindezek a tapasztalatok arra ösztönöztek minket, hogy kiterjesszük a MANK művészetszervező tevékenységét a vidék városai felé, hogy az adott helyen alkotó művészek koncentrált figyelmet és minőségi körülmények között megvalósuló megmutatkozási lehetőséget kaphassanak” – tette hozzá az ügyvezető.

vehir.hu
további cikkek
Találkozzon a füredi bestselleríróval! Találkozzon a füredi bestselleríróval! Ismét egy exkluzív kávézásra hívjuk olvasóinkat. Ezúttal a szerencsések Karády Annával, a népszerű bestselleríróval találkozhatnak a Vehir.hu jóvoltából, aki olyan sikerkönyveknek a szerzője, mint A füredi lány, vagy éppen a Zserbó. A jelentkezéshez nem kell mást tennie, mint az alábbi linken regisztrálnia. A sorsolás után a szerencsések részt vehetnek a kötetlen hangulatú találkozón, ahol feltehetik kérdéseiket az írónőnek. tegnap 22:32 Májusban kinyit az első borszalon Veszprémben Májusban kinyit az első borszalon Veszprémben Megérkezett az első gólya Veszprémbe egy új rendezvény képében, ami az EKF eredményességét már az azon túli időszakban bizonyítja. Az első Veszprémi Borszalon azokat az értékeket képviseli, aminek erősítésén a kulturális főváros program hosszú időn át dolgozott. Május végén pedig bárki megtapasztalhatja ezt a Várban található impozáns helyszínen, amiről szerda délután árultak el a szervezők többet. tegnap 1:47 Teljes a line-up a 12. Paloznaki Jazzpikniken Teljes a line-up a 12. Paloznaki Jazzpikniken 2024. augusztus 1-3. között ismét sokszínű zenei élményekbe borul a Balaton-felvidéki jazzfalu: 12. alkalommal rendezik meg a már nemzetközi hírű butikfesztivál, a Paloznaki Jazzpikniket. 2024. április 17. 17:07 Új műfaj mutatkozik be a Kabóca Bábszínházban Új műfaj mutatkozik be a Kabóca Bábszínházban Különleges, zenés gyerekelőadással készül a Kabóca Bábszínház 2024 tavaszán: a Piroska és a Farkas című operilla bemutatója 2024. május 11-én 16 órakor lesz a Deák Ferenc utca 13. szám alatt.  2024. április 16. 15:42

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.