Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 7. Herman
Veszprém
12°C
2026. április 7. Herman
Veszprém
12°C

Június második felében kinyithatnak a mozik, színházak, fürdők

2020. június 8. 4:00 // Forrás: mti
A járványügyi készültség fenntartása indokolt, de a veszélyhelyzet megszűnésével újabb engedményeket lehet tenni.

Sikeresen és eredményesen védekezett Magyarország a koronavírus-járvány első szakaszában - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki online sajtótájékoztatóján. Hozzátette: Magyarország eredményesebben védekezett, mint Nyugat-Európa bármelyik állama, és ezért köszönetet mondanak mindenkinek, aki részt vett a védekezésben és azoknak is, akik betartották a járványügyi szabályokat.

Gulyás Gergely elmondta, június 16-át követően egy-két napon belül megszűnhet a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet.

Ezt követően a színházak, múzeumok, mozik és fürdők kinyithatnak. A kormány szerdán döntött arról, hogy a rendezvényekre vonatkozó korlátozás fennmarad. Az autós koncerteket generálisan azonnali hatállyal engedélyezik.

Mint elmondta, a járványügyi készültség fenntartása indokolt, az operatív törzs továbbra is működni fog, a kórházak irányításai rendszere változatlanul a járványveszélyhez igazodik. A kormány az idei költségvetésből a járványügyi védekezésre 590 milliárd forintot fordított - közölte hozzátéve, hogy ez szükséges és arányos volt.

vehir.hu
további cikkek
Túláradó számok és a kegyetlen valóság véleménycikk Túláradó számok és a kegyetlen valóság Ha egy politikai erő állítólag már a választás előtt kétharmados támogatottsággal bír a szavazók körében, akkor mégis miért van szüksége arra, hogy módszeresen próbája meg leszalámizni az azonos ellenzéki térfélen, mégis más színekben játszó pártokat? ma 11:11 Futással ünnepelték a húsvétot Veszprémben Európa Sportrégiója Futással ünnepelték a húsvétot Veszprémben A húsvéti ünnepek állandó kísérője Veszprém a Locsoló Futás, amit a 4 évszak 5 verseny SE már kilencedik alkalommal szervezett, ráadásul idén, a Sportrégió évében még nagyobb figyelem hárult rá. A húsvét hétfő délelőttjén megtartott futóversenyen kicsik és nagyok egyaránt rajthoz álltak, és különböző távokon, vidám hangulatban teljesítették a kihívást. Galériánkban mutatjuk a legjobb pillanatokat. tegnap 15:03 Rejtőzködő jelöltek és a rendszerváltás utáni legabszurdabb kampány választás 2026 Rejtőzködő jelöltek és a rendszerváltás utáni legabszurdabb kampány Példátlan szociológiai paradoxon rajzolódik ki a hazai belpolitikában, ugyanis a rendszer elleni lázadás élére éppen az a jól szituált városi középosztály állt, amelyik az elmúlt tizenöt év gazdaságpolitikájának legnagyobb nyertese volt. A Mathias Corvinus Collegium veszprémi képzési központjában megrendezett beszélgetésen Hont András, Németh Róbert és Hoppál Hunor élesen kritizálták az uralkodó elit hibáit, rávilágítva a trónkövetelők súlyos morális és információs deficitjére is. Az elemzők szerint a tartalom nélküli apátia olyannyira elhatalmasodott az ellenzéki térfélen, hogy a változást akaró tömeg manapság egy száraz zsömlére is hajlandó lenne leszavazni. tegnap 21:29

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.