Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A magyar nemzet nemcsak volt, de lesz is

2020. június 8. 4:00 // Forrás: mti
Az Országgyűlésnek a trianoni békeszerződés aláírásának századik évfordulóján tartott emlékülésén szólalt fel Áder János köztársasági elnök csütörtökön.

  "Száz év elteltével, két világháború után, Trianontól és gazdasági válságoktól gyötörten, egy több mint négy évtizedes kommunista-szocialista vargabetű után, egy levert forradalmat követően, többször is az államcsőd szélére jutva itt vagyunk, élünk" - hangoztatta az államfő.

A köztársasági elnök kijelentette: senki nem vitathatja el tőlünk a jogot, hogy azért dolgozzunk, hogy a nemzet lelki határai változatlanok maradjanak, ha már a nemzet földrajzi határai megváltoztak.

Száz évvel ezelőtt Magyarország gyászolt, emlékeztetett Áder János, hiszen egyetlen magyar sem tudta feldolgozni a veszteséget, a megaláztatást, a törvénnyé tett törvénytelenséget. Azt, hogy az ország elveszítette a területének kétharmadát, népessége pedig 18 millióról 7 és fél millióra zsugorodott. Több mint három millió magyar került a határon kívülre, Románia egyedül nagyobb területhez jutott, mint amekkora Magyarországnak megmaradt. "Gabonatermő területeink jelentős része, erdeink 90 százaléka, vasúthálózatunk kétharmada a szomszédos országokhoz került" – vette számba a veszteségeket az államfő, hozzátéve: Trianon az ország gazdasági gyarapodását törte derékba.

Elkerülhető lett volna a világháború? Ki miért felelős? Miért lett a trianoni döntés Magyarország számára mérhetetlenül igazságtalan? – sorolta az államfő azokat a kérdéseket, amelyeket már a negyedik generáció tesz fel.

Tisza István akkori miniszterelnök eleinte ellenezte a hadba lépést – emlékeztetett – de Bécs meggyőzte, majd négyévnyi háborúskodás után Magyarország vesztes félként nem kerülhette el a súlyos büntetést, hiszen a semleges országokat csak területi igények elismerése árán lehetett hadba léptetni. Magyarország a területének 67 százalékát és lakosságának 60 százalékát veszítette el, a szintén vesztes Németország csupán a területének 13 és a lakosságának 4 százalékát – ismertette Áder János, ami azt mutatja, hogy a népek önrendelkezésére vonatkozó wilsoni elveket csak Magyarország kárára alkalmazták. Magyarország sorsáról nem 1920-ban döntöttek, hanem sokkal korábban, "sunyi háttértárgyalásokon".


 

"Felkészületlen politikusok, politikai kalandorok, önjelölt próféták, fizetett ügynökök, elfogult, részben korrumpált szakértők, magyargyűlölettel fertőzött újságírók közös munkája mindaz, amit ma trianoni diktátumnak hívunk" - fogalmazott.

Trianon pedig sem békét nem hozott, sem a térség fejlődését nem segítette, de az etnikai feszültségeket sem csökkentette – vont mérleget az államfő. A döntés egy soknemzetiségű országból több soknemzetiségű országot kreált, ezzel pedig újabb viszálykodás magvait hintette el.   

Áder János ugyanakkor rámutatott arra is: a világháború befejezése és a trianoni döntés közötti időben Magyarország helyzetét az ország politikai vezetőinek katasztrofális ténykedése csak tovább súlyosbította, amikor "a konzervatív tehetetlenség, a liberális tehetségtelenség és a bolsevik utópia adott randevút egymásnak".

Az államfő súlyos felelőtlenségnek ítélte például a határok megvédésének, a diplomáciai háttérmunkának az elmaradását, vagy a titkosszolgálati jelentésekét a háttértárgyalásairól és háttér-megállapodásairól. Egy vesztes háború, két forradalom okozta káosz, Trianon súlyos társadalmi-gazdasági következményei után a csőd szélére jutott nemzet mégis élni akart, Bethlen István kormánya pedig sikerrel vezette ki a nemzetet a válságból.

Áder János szólt arról is, hogy Magyarországot a második világháború óta újra és újra megvádolják a határok megváltoztatásának szándékával, holott amikor erre a történelem lehetőséget kínált, Magyarország sosem élt területi követelésekkel: sem a Ceauşescu-rezsim bukása, sem Jugoszlávia szétesése, sem a Szovjetunióból kiváló Ukrajna megszületése, sem Csehszlovákia kettéválása idején.

"Mi tiszteletet adunk a szomszédainknak, de azt kérjük, ők is tiszteljenek minket és az országukban élő magyarokat. Mi tiszteletet adunk a Magyarországon élő nemzetiségeknek, és azt szeretnénk, ha ők is tisztelettel fordulnának felénk."

"Amit a nagyhatalmak elrontottak, nekünk kell kijavítanunk. Ha így teszünk, a trianoni átok lekerül rólunk" – fogalmazott, de leszögezte azt is: nem leszünk partnerek az elhallgatásban, a történelemhamisításban, az anyaországon kívül élő magyarok megtagadásában. Partnerek leszünk viszont az őszinte beszédben, a történelmi esélyek kihasználásában, a magyarok és magyarok, a magyarok és más nemzetiségűek közötti kötelékek erősítésében.

Június 4-e tíz éve a nemzeti összetartozás napja - hívta fel a figyelmet - a cél az, hogy erősebb kötelék szövődjön magyar és magyar között. Ezt szolgálja az egyszerűsített honosítás vagy a határon túli közösségek, intézmények támogatása, a határon túli magyar vállalkozások versenyképességének segítése, az egyházi, közösségi élet színtereinek megújítása.

"Tíz éve azon dolgozunk, hogy szociális juttatásokkal, ösztöndíjakkal és a magyar iskolák megerősítésével adjunk távlatot ott, ahol a magyar fiatalok megtartásához elsősorban oktatás és munkahely szükséges" - sorolta a megtett intézkedéseket. Kitért arra is, hogy az Országgyűlés tíz év alatt megtízszerezte a nemzeti összetartozás kiteljesítésére szánt forrásokat.

Az államfő beszéde végén felidézte Széchenyi István Hitel című könyvében írt szavait: "Sokan azt gondolják: Magyarország - volt; én azt szeretem hinni: lesz!"

A parlament ülése a történelmi zászlók bevonulásával és fanfárral kezdődött. Ezt követően megkezdték a nemzeti önazonosság védelméről szóló, kormánypárti képviselők által benyújtott politikai nyilatkozat vitáját.

Kövér László nyitóbeszédében arról szólt, hogy a magyarság ezeréves Kárpát-medencei történelméből száz nehéz év van a hátunk mögött, és "a magunk által alakítható jövő áll előttünk". A szétszakítottságban is megmaradni tudás teljesítményéből erőt merítve, az egymást követő nemzedékek erőfeszítéseit összeadva kell együtt sikeressé tenni a magyarok következő évszázadát - mondta.

vehir
vehir
vehir
vehir.hu
további cikkek
Demjan_1fc65a45
Demjan_1fc65a45
Demjan_1fc65a45
Növekvő ügyszám, széles iparági spektrum – jól halad a Demján Sándor Tőkeprogram Rövid idő alatt látványos előrelépést ért el a Demján Sándor Tőkeprogram (DST): már 29 kis- és középvállalkozás kapott pozitív befektetési döntést, csaknem 6 milliárd Ft értékben. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) által alapított MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. segítségével a program célja az, hogy tőkebevonással támogassa a fejlődni vágyó magyar cégek növekedését. A program iránti érdeklődés kiemelkedő – a honlapon www.demjantokeprogram.hu elérhető digitális előszűrésnek köszönhetően néhány perc alatt eldől, hogy egy vállalkozás megfelel-e az alapkritériumoknak. ma 17:10
Balaton-Vasut-Mav-Fonyod-Badacsony-Vonatmenetrend-CsodalatosBalaton
Balaton-Vasut-Mav-Fonyod-Badacsony-Vonatmenetrend-CsodalatosBalaton
Balaton-Vasut-Mav-Fonyod-Badacsony-Vonatmenetrend-CsodalatosBalaton
Szombaton lép életbe a MÁV nyári, főszezoni menetrendje A vakáció első napjától, szombattól nyári menetrendre vált a MÁV-csoport: a turisztikai célpontok irányába sűrűbb indulással és nagyobb kapacitásokkal közlekednek a vonat- és buszjáratok – közölte a MÁV pénteken. ma 13:30
Balaton-strand-MTI-1
Balaton-strand-MTI-1
Balaton-strand-MTI-1
A Balaton lesz a nyár slágere a magyar utazók körében Siófok vezeti a Szallas.hu 2025-ös nyári időszakra szóló belföldi foglalási toplistáját, közel két és félszer annyi foglalással, mint a második helyezett Budapest. A Balaton térsége a legkeresettebb régió, a foglalások harmadával, a szállástípusok közül pedig az apartman legkelendőbb - közölte a Szallas.hu portál az MTI-vel pénteken. ma 10:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.