Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 7. Herman
Veszprém
12°C
2026. április 7. Herman
Veszprém
12°C

A vásárlási idősáv megy, a maszk marad

2020. június 22. 4:00
Szerda éjfélkor a kormány megszüntette a márciusban kihirdetett veszélyhelyzetet, és helyette úgynevezett egészségügyi válsághelyzetet vezetett be, amit háromhavonta vizsgál felül. De mit jelent ez a gyakorlatban?

A veszélyhelyzet megszűnésével számos területen – elsősorban az egészségügyben – továbbra is kiemelt figyelmet fordítanak a koronavírus elleni védekezésre, de a hétköznapi élet szintjén majdnem teljesen visszatérhetünk a normál kerékvágásba. 

Újra lehet például zenés-táncos rendezvényeket: koncerteket, bulikat szervezni, ha a résztvevők létszáma (beleértve a rendezvényen dolgozókat is) nem éri el az ötszázat. Ismét korlátozások nélkül látogathatók a sportrendezvények. (Ezzel kapcsolatban az MLSZ azért felhívta a figyelmet a higiéniás és egészségügyi előírások, ajánlások alkalmazásának fontosságára, valamint a sportpályákon a megfelelő viselkedés betartására.) 

Szintén látogathatók a mozik és színházak is, ezekben nem kötelező a maszk viselése. A Petőfi Színház már jelezte, hogy a fokozatosság elvét alkalmazzák: 

“Munkatársaink és nézőink biztonsága érdekében lépcsőzetesen emeljük a nézőszámot, valamint az egészség védelmét szolgáltató intézkedéseket is szigorúan fenntartjuk. Most hétvégén 250 főt engedünk be a nézőtérre, a jövő héten 350 főben korlátozzuk a nézőszámot.”

Eltörölték az életkor szerinti vásárlási idősávokat, mától mindenki akkor vásárol, amikor szeretne.

Ugyanakkor továbbra is kötelező tömegközlekedési eszközön valamint üzletekben a szájat és orrot eltakaró maszk, sál, kendő, stb. használata mindenkinek, aki elmúlt hat éves. Vendéglátóhelyeken ugyanakkor a maszkviselést csak a vendégtérben tartózkodó alkalmazottak számára írják elő. 

Visszatérünk a normális hétköznapokba a parkolásban is, igaz nem azonnal: hónap végéig még ingyenesen lehet használni a közterületi parkolókat, július 1-jén azonban újra élesedik a fizetős rendszer. 

Várhatóan a nyaralásoknak sem fog gátat szabni a vírus, legalábbis ami az európai célpontokat illeti: az Európai Bizottság múlt heti kérésének megfelelően a schengeni övezet államai megnyitják egymás előtt a határaikat. Bár vannak országok, ahol egyelőre még érvényben maradnak a szigorúbb beutazási szabályok, úgy tűnik, mire az igazi nyár megérkezik, az öreg kontinensen újra szabadon utazhatunk.
 

Schöngrundtner Tamás
további cikkek
Túláradó számok és a kegyetlen valóság véleménycikk Túláradó számok és a kegyetlen valóság Ha egy politikai erő állítólag már a választás előtt kétharmados támogatottsággal bír a szavazók körében, akkor mégis miért van szüksége arra, hogy módszeresen próbája meg leszalámizni az azonos ellenzéki térfélen, mégis más színekben játszó pártokat? ma 11:11 Futással ünnepelték a húsvétot Veszprémben Európa Sportrégiója Futással ünnepelték a húsvétot Veszprémben A húsvéti ünnepek állandó kísérője Veszprém a Locsoló Futás, amit a 4 évszak 5 verseny SE már kilencedik alkalommal szervezett, ráadásul idén, a Sportrégió évében még nagyobb figyelem hárult rá. A húsvét hétfő délelőttjén megtartott futóversenyen kicsik és nagyok egyaránt rajthoz álltak, és különböző távokon, vidám hangulatban teljesítették a kihívást. Galériánkban mutatjuk a legjobb pillanatokat. tegnap 15:03 Rejtőzködő jelöltek és a rendszerváltás utáni legabszurdabb kampány választás 2026 Rejtőzködő jelöltek és a rendszerváltás utáni legabszurdabb kampány Példátlan szociológiai paradoxon rajzolódik ki a hazai belpolitikában, ugyanis a rendszer elleni lázadás élére éppen az a jól szituált városi középosztály állt, amelyik az elmúlt tizenöt év gazdaságpolitikájának legnagyobb nyertese volt. A Mathias Corvinus Collegium veszprémi képzési központjában megrendezett beszélgetésen Hont András, Németh Róbert és Hoppál Hunor élesen kritizálták az uralkodó elit hibáit, rávilágítva a trónkövetelők súlyos morális és információs deficitjére is. Az elemzők szerint a tartalom nélküli apátia olyannyira elhatalmasodott az ellenzéki térfélen, hogy a változást akaró tömeg manapság egy száraz zsömlére is hajlandó lenne leszavazni. tegnap 21:29

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.