Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
12°C
2026. március 19. József
Veszprém
12°C

Veszprém Virágszívvel mond köszönetet az egészségügyi dolgozóknak

2020. július 10. 4:00 // Forrás: VKSZ
A kórház előtti körforgalmat a jövőben egy virágokból kialakított szív fogja díszíteni, amit Ovádi Péter országgyűlési képviselő ötlete nyomán, a „VKSZ” Veszprémi Közüzemi Szolgáltató Zrt. kertészei ültetettek hálájuk jeléül az egészségügyi dolgozóknak.

Mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy a koronavírus-járvány elleni védekezésből sokan és sokféleképpen kivették a részüket, mégis a frontvonalban azok az egészségügyi dolgozók voltak leginkább, akik hivatásukból adódóan testközelből találkoztak a vírussal.

Az ő elismerésük jeleként a VKSZ Zrt. kertészei egy szív alakú virág-installációt ültettek a kórház előtti körforgalomba emlékeztetve az egészségügyi dolgozókat, hogy Veszprém egésze hálás áldozatos munkájukért.

A növények mindegyike évelő, így nem csak az előttünk álló hónapokban, hanem a következő években is díszíteni fogják a város egyik legforgalmasabb közlekedési csomópontját.

A VKSZ Zrt. ezúton fejezi ki háláját és elismerését mindenkinek, aki munkájával hozzájárult a járványhelyzet megfékezéséhez, valamint azért, hogy a pandémiás időszak alatt is zavartalanul működjenek azok a közszolgáltatások, amelyek a mindennapok részét képezik.

Így a teljesség igénye nélkül az egészségügyi dolgozóknak, rendőröknek, tűzoltóknak, szociális munkásoknak, valamint parkgondozóknak és a hulladék elszállításáért felelős munkatársainknak is, akik gondoskodtak arról, hogy a nehéz időszakban is rendezett és tiszta maradjon a környezetünk.

vehir.hu
Kovács Bálint
további cikkek
Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben közélet Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben A Pannon Triathlon Club Veszprém–Balaton 2026 Európa Sportrégiója program részeként március 28-án rendezi meg a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaratont. A Megyeház tér ezen a napon a mozgás és a közösség találkozópontjává válik, ahonnan a résztvevők biztonságos, forgalomtól elzárt útvonalakon indulhatnak neki a különböző távoknak. ma 11:36 A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. ma 11:06 Dobrev Klára Veszprémben: "Egy erős baloldali jelenlét a garancia a rendszerváltásra" választás 2026 Dobrev Klára Veszprémben: "Egy erős baloldali jelenlét a garancia a rendszerváltásra" Szerdán Veszprémbe látogatott Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke, aki Hrabovszki Lászlóval, a párt helyi képviselőjelöltjével tartott közös utcafórumot a Kossuth utcán. Az eseményen, amelyre az idősebb generáció mellett fiatalok is kíváncsiak voltak, a pártelnök portálunknak beszélt többek közt az április 12-i választások tétjéről, az általuk képviselt baloldali értékekről, valamint a Tisza Párttal való viszonyról is. ma 11:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.