Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Római kori sírkövet tártak fel Dörgicsén

2020. július 20. 5:02 // Forrás: Laczkó Dezső Múzeum
A Laczkó Dezső Múzeum munkatársai egy meglepően épen maradt sírkőtöredéket tártak fel egy dörgicsei présház pincéjében.

A dörgicsei Becce-dűlőben található a villámsújtotta présház, ami 1780 és 1820 között épülhetett, és amit a helyi emlékezet már hosszú-hosszú évtizedek óta romként tart számon. Az épület körül, a lekaszált területen szőlő termett, ám az már a második világháború előtt elpusztulhatott. 

A romos présház a helyi, kisdörgicsei bányából származó tűzkőgumós füredi mészkőből épült. Építészeti érdekessége, hogy a pince falába a mellékajtó áthidalójaként egy római sírkövet falaztak, ami minden bizonnyal homokkőből készült.

A korábbi korokból megmaradt kövek újrahasznosítása nem egyedi eset, általános gyakorlat volt a történelem során, az emberek a sírköveknél jóval nagyobb objektumokat: egész épületeket, várakat is széthordtak, hogy az építkezéseknél felhasználják a köveket.

Az épületben feltárt sírkő mellett a szakemberek épületben több elpusztult néprajzi emlékre is számítanak, melyek közül a legígéretesebbnek a szobai fűtőberendezés, a szemeskályha megtalálását tekintik.

vehir.hu
további cikkek
A lótenyésztő nemzet, amely ingyen kapta a gázt, a vizet és a villanyt A lótenyésztő nemzet, amely ingyen kapta a gázt, a vizet és a villanyt Türkmenisztán még ma is a világ egyik legzártabb országa, amely azután se nagyon akarja felfedni a titkait, hogy beléptünk oda. Sziránszki Józsefnek, a Laczkó Dezső Múzeum munkatársának sikerült eljutnia az államba, amely neki sem fedte fel minden titkát, de azért néhányat megosztott a veszprémiekkel is. 2024. március 24. 10:47 Három muskéta visszakerült a Laczkó Dezső Múzeumhoz Laczkó Dezső Múzeum Három muskéta visszakerült a Laczkó Dezső Múzeumhoz Két évvel ezelőtt három 1895 mintájú Mannlicher karabély darabjai és hozzájuk tartozó lőszerek kerültek elő a Veszprémi Érsekség területén zajló ásatáson. A nyolc milliméteres lőszereket az MH 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred szakemberei a vonatkozó kormányrendelet szerint megsemmisítették, a fegyvermaradványokat viszont a szakértői tanúsítvány megszületését követően március 7-én visszaadták a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumnak. 2024. március 8. 15:17 Mit találtak a megye régészei 2022-ben? Mit találtak a megye régészei 2022-ben? Régészeti konferenciát rendeztek pénteken a Laczkó Dezső Múzeumban, ahol a Veszprém vármegye területén 2022-ben végzett kutatások eredményeiről számoltak be a szakemberek. 2024. március 9. 14:58 Végre egy kiállítás, ahol nem törött cserepekkel teli poros tárolók között bolyongunk Végre egy kiállítás, ahol nem törött cserepekkel teli poros tárolók között bolyongunk Törött és kopott cserepekkel, edényekkel teli poros tárolók, informatívnak beállított, de valójában unalmas molinók. Nem éppen az a kép, ami alapján nagy kedvet kapnánk egy helytörténeti kiállításhoz. Pedig egy város, az otthonunk múltja lehet nagyon izgalmas is, például ha személyes tárgyakon és történeteken keresztül, innovatív módon közelítjük meg. Szerencsére a Laczkó Dezső Múzeum új, Veszprém történelmét bemutató Emlékgép című állandó kiállítása is ilyen lett. 2024. március 1. 17:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.