Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Karanténnyár – pályázat gyerekeknek

2020. július 21. 13:34
Az idei nyár több szempontból is rendhagyó a koronavírus járvány miatt, viszont ezt a helyzetet is fel lehet fogni kreatívan és elővenni az alkotószellemet. Ennek szellemében hirdettek kreatív alkotópályázatot a gyermekek részére.

Bár a koronavírus első hullámán már túl vagyunk, az idei nyár alakulására így is hatása van a járványnak, viszont a negatív élmények és borús helyzet mellett is le lehet porolni a kreativitást és a pozitív ötletekre, élményekre koncentrálni.

Ennek szellemében hirdették meg a "Karanténnyár" elnevezésű pályázatot, ahol olyan alkotásokat várnak gyermekektől, amelyben a legkisebbek azokat az élményeket mutatják be színes rajzok, fotók, kézműves alkotások, vagy írott szöveg formájában, amit az idei nyáron átéltek. Abban a vakációban, ami nem megszokott a korábbi évekhez képest.

Legyen szó egy nyári tábor élményeiről, vagy a nagyszülőkkel töltött hetekről.

A pályázat fővédnöke Porga Gyula polgármester, a legjobb pályamunkákból pedig kiállítás nyílik majd szeptemberben a Városházán.

Beküldési határidő: 2020. szeptember 1.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.