Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
9°C
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
9°C

Tízezer pedagógus kap bruttó ötszázezer forint egyszeri juttatást

2020. augusztus 28. 13:00 // Forrás: mti
Több mint tízezer pedagógus részesül bruttó ötszázezer forintos egyszeri juttatásban - jelentette be az emberi erőforrások minisztere szerdán az Emberi Erőforrások Minisztériumának Facebook-oldalán közzétett videóban.

Kásler Miklós közölte: a kormány úgy döntött, hogy négyszáz hátrányos helyzetű településen dolgozó 10 500 pedagógus és "az oktatást segítő kolléga" kap ilyen juttatást a hátrányos helyzetű diákok felzárkóztatásáért.

Hozzátette: június 2-ától, a járványhelyzet javulásával lehetővé vált ugyan egyéni vagy kiscsoportos foglalkozások megszervezése az iskolákban, hogy a gyerekek szükség esetén pótolni tudják a lemaradást, de a tanulók egy része, a leghátrányosabb településeken élők, nem tudták kellően elsajátítani a tananyagot.

Kiemelte: a kormány több mint hatmilliárd forintos programjának éppen az a célja, hogy ezek a hátrányos helyzetben élő gyerekek be tudják hozni a lemaradást, minél kevesebben hagyják el az iskolát végzettség nélkül, egyben támogassák a pedagógusok helyben és pályán maradását. Az érintett települések állami fenntartású iskoláiban dolgozó több mint tízezer ezért a - január 31-éig tartó - felzárkóztató munkájáért kapja a bruttó 500 ezer forintos egyszeri juttatást.

vehir.hu
további cikkek
Szintet lép a Controlsoft gazdaság Szintet lép a Controlsoft 2,5 milliárd forintos beruházással, 940 millió forint kormányzati támogatással valósítja meg új regionális automatikai szolgáltató központját a Controlsoft Automatika Szolgáltató Kft. Az új központot bejelentő sajtótájékoztatón Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is részt vett. ma 14:41 Történelmet írhat Veszprém szombaton – ez vár ránk a Kihívások Napján Kihívások Napja Történelmet írhat Veszprém szombaton – ez vár ránk a Kihívások Napján Szombaton Veszprém és a régió történetének egyik legaktívabb napja következik. Az Európa Sportrégiója programsorozat kiemelt eseményeként érkező Kihívások Napján a szervezők nem kevesebb, mint négy hivatalos Guinness-világrekord megdöntését tűzték ki célul egyetlen nap alatt, közösségi összefogással. Az esemény szakít a hagyományos sportprogramok kereteivel, és a passzív nézők helyett az aktív résztvevőkre épít. Megmutatjuk, mi vár azokra, akik kilátogatnak a programra. ma 11:22 Együttműködésről állapodott meg a Pannon Egyetem és az Aumovio közélet Együttműködésről állapodott meg a Pannon Egyetem és az Aumovio Az AUMOVIO Hungary Kft. veszprémi gyára és a Pannon Egyetem 2026. március 19-én újabb szintre emelte szakmai együttműködését. A felek megállapodást kötöttek az oktatás, kutatás és innováció területén megvalósuló közös programok bővítéséről. ma 10:58

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.