Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
7°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
7°C

Orbán: felkészültebbek vagyunk, mint tavasszal

2020. szeptember 24. 4:00 // Forrás: mti
Most ősszel "felkészültebbek vagyunk" a koronavírus-járvány elleni védekezésben, mint tavasszal - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Parlament hétfői ülésén.

A kormányfő napirend előtti felszólalásában kiemelte: ennek oka, hogy rendelkeznek a tavaszi védekezés tapasztalataival és nyáron sikeresen szervezték meg a nemzeti konzultációt, amelyben az emberek egyértelműen megüzenték, hogy Magyarországnak működnie kell. Az emberek azt várják, hogy az életeket és a munkahelyeket is védjék meg, hogy a mindennapi életet ne béníthassa le a vírus - fogalmazott.

Orbán Viktor emlékeztetett: Magyarországon az első beteget márciusban regisztrálták, és mivel vakcina máig sincs, nem volt más választás, mint a járvány terjedését lelassítani, hogy időt nyerjenek. Az ország egy hét alatt egy új működési modellre állt át, a védekezést a legtöbb európai országnál hamarabb kezdte meg.

A miniszterelnök közölte: az első hetek sokkolók voltak, de az ország jól állta a sarat, az első csatát megnyerték, az egészségügyi rendszer képes volt megvédeni az embereket. Együtt sikerülni fog - jelentette ki Orbán Viktor.

vehir.hu
további cikkek
Hamarosan újraindulhat az olajszállítás Ukrajna felől - a külügyminiszter szerint ez is a színjáték része közélet Hamarosan újraindulhat az olajszállítás Ukrajna felől - a külügyminiszter szerint ez is a színjáték része Európai uniós forrásokból és technikai segítséggel állhat helyre a január végén leállt Barátság kőolajvezeték, amelynek köszönhetően a jövőben ismét zavartalan lehet a kőolajszállítás Magyarország és Szlovákia irányába. Bár a brüsszeli vezetők és az ukrán elnök a technikai akadályok elhárítását hangsúlyozzák, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter más tényezőkre is felhívta a figyelmet, szerinte egy színjáték zajlik most is. tegnap 16:30 Hivatalosan is megnyitott az ifjúsági könyvtár a Zugban közélet Hivatalosan is megnyitott az ifjúsági könyvtár a Zugban Az Eötvös Károly Könyvtár szolgáltatását már november óta használhatták az érdeklődők, a hivatalos átadásra viszont március közepéig kellett várni. tegnap 14:22 Rekordszámú szervezet nyert támogatást az állatvédő civil szervezeteknek szóló 1 milliárd forintos pályázaton közélet Rekordszámú szervezet nyert támogatást az állatvédő civil szervezeteknek szóló 1 milliárd forintos pályázaton Minden eddiginél nagyobb érdeklődés mellett zárult az állatvédő civil szervezetek támogatását célzó, 1 milliárd forintos keretösszegű pályázat. Az idei év januárjában meghirdetett felhívás eredményeként 472 állatvédő civil szervezet részesül állami támogatásban, ami újabb fontos lépés az állatvédelemben dolgozó civil közösségek megerősítésében – írta közleményében Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos. 2026. március 16. 16:51

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.