Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Csillagászati kutatásokért hárman kapják a fizikai Nobel-díjat

2020. október 13. 4:00 // Forrás: mti
A fekete lyukakkal kapcsolatos csillagászati kutatásokban elért úttörő eredményeiért három tudós, a brit Roger Penrose, a német Reinhard Genzel és az amerikai Andrea Ghez kapja az idei fizikai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia keddi stockholmi bejelentése szerint.

  Az illetékes bizottság indoklása szerint Penrose annak igazolásáért részesül az elismerésben, hogy az általános relativitáselmélet erőteljesen megjósolja a fekete lyukak kialakulását, Genzel és Ghez pedig annak felfedezéséért, hogy egy szupermasszív kompakt objektum van a Tejútrendszer központjában.

Fotó: Event Horizon TelescopeFotó: Event Horizon Telescope

A kitüntetettek 10 millió svéd koronán (342,2 millió forintos összegen) osztoznak, az összeg felét Penrose kapja, a másik felén Genzel és Ghez osztozik. A díjátadó ünnepséget hagyományosan december 10-én, az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján tartják, a koronavírus-világjárvány miatt ezúttal azonban a megszokottnál szerényebb körülmények között.

vehir.hu
további cikkek
Krasznahorkai László lázadásról, emberi méltóságról, angyalokról, reményről beszélt Stockholmban kultúra Krasznahorkai László lázadásról, emberi méltóságról, angyalokról, reményről beszélt Stockholmban A lázadásról, az emberi méltóságról, az angyalokról és a reményről beszélt Krasznahorkai László vasárnap Stockholmban. Az irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett magyar író, aki szerdán veszi át elismerését, a Svéd Királyi Tudományos Akadémia ünnepi ülésén magyarul mondott ünnepi beszédet. 2025. december 8. 10:46 Donald Trumpnak ajánlja kitüntetését a békedíj idei nyertese, María Corina Machado Donald Trump Donald Trumpnak ajánlja kitüntetését a békedíj idei nyertese, María Corina Machado Donald Trump amerikai elnöknek ajánlja kitüntetését a Nobel-békedíj idei nyertese, María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető - erről a díjazott szombaton egy amerikai televíziónak adott interjúban beszélt. 2025. október 12. 12:01 María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat közélet María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat María Corina Machado kapta az idei Nobel-békedíjat fáradhatatlan munkájáért, amely a venezuelai nép demokratikus jogait előmozdítja, valamint küzdelméért a diktatúrából a demokráciába való igazságos és békés átmenet megvalósításáért – közölte az akadémia. 2025. október 10. 11:22

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.