A nő elmondta, hogy fél órával korábban az állomáson egy férfi megszólította, majd 500 forintot kért tőle. A nemleges választ követően az élete kioltásával fenyegette meg, és hogy fenyegetésének nyomatékot adjon, ruházatából egy késnek látszó tárgyat vett elő. A sértett megijedt, és egy 500 forintos bankjegyet adott át az elkövetőnek, majd a férfi távozott a helyszínről.
A rendőrök az adatgyűjtés és a személyleírás eredményként egy órán belül azonosították a feltételezett elkövetőt, akit Várpalotán fogtak el. A 49 éves helyi férfit a járőrök előállították, őrizetbe vették, és rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták. A nyomozók előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására az illetékes ügyészségnél.