Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Együtt koszorúzott Ovádi Péter és Porga Gyula

2020. október 31. 4:00
A városi megemlékezések ugyan elmaradtak, de az országgyűlési képviselő és a polgármester elhelyezte a megemlékezés koszorúit az 1956-os emlékműnél a Megyeháza téren.

A koronavírus helyzet miatt nem csak az országos, hanem a városi ünnepségek jó részét sem tartották meg az 1956-os forradalom és szabadságharc 64. évfordulóján. Ovádi Péter és Porga Gyula közösen helyezte el az emlékezés koszorúit a Brusznyai emlékműnél péntek este.

Porga Gyula polgármester szerkesztőségünkhöz eljuttatott levele szerint eredetileg az alábbi beszédet mondta volna el :

"Tisztelt Veszprémiek!

Ma olyan eseményre emlékeznénk közösen, amely a magyar nevet újraírta a világ fejében. 1956 október 23-án a magyarok úgy döntöttek, hogy elég volt a kiszolgáltatottságból, az alávetettségből, a rájuk kényszerített, idegen normákból, és a saját életüket akarják élni. Azt gondolták, épp eleget tűrtek, ezért magától értetődő természetességgel emelték fel fejüket és addig elveszni látszó hangjukat, és nyilvánították ki, hogy nem viselik tovább szabadságuk korlátozását.

Csendesen és határozottan tódultak az utcákra szerte az országban, hogy nyomatékot adjanak szándékaiknak. És a hatalom – akárcsak 1848-ban - ezúttal is reszketni méltóztatott.

1956-ban, mint addig minden helyzetben, amikor ember kellett a „várfalra”, a veszprémieket összeforrasztotta a közös cél. Nem méricskélték az elnyomó hatalom nagyságát, hittek az igazukban, hittek jogos követeléseikben, bíztak a szabadságerejében, és Brusznyai Árpád, a szelíd tanárember irányításával tették a dolgukat. Megszervezték önmagukat, a városukat, tervezték az új életet. Majd amikor harcra kényszerítette őket a világ egyik legnagyobb hadserege, akkor- Budapest után - a legnagyobb ellenállást fejtették ki.

Ez a bátorság és állhatatosság tette „megint széppé” a magyar nevet 1956-ban. Ez az, amiről nem feledkezhetünk meg. Ez az, amiért köszönetet kell mondanunk a forradalomvalamennyi résztvevőjének. A fővárostól a legkisebb településig, mindenütt. Így azoknak is, akik Veszprémben álltak a vártán.

Az idén, a Covid-vírus veszélye miatt az emlékezés közösségi élményétől tartózkodnunk kell. De a főhajtás ezúttal sem maradhat el. Szűk körben koszorúzunk a Brusznyai szobornál, és mindenkit arra biztatok, hogy a nap folyamán egy szál virágot helyezzen el az ’56-os emlékműnél vagy otthon gyújtson mécsest a forradalom áldozatai előtt tisztelegve.

Dicsőség a hősöknek! Vigyázzunk az emlékükre, vigyázzunk egymásra!"

A városi megemlékezésre hivatalos volt Menczer Tamás államtitkár is, aki a Facebookon üzent a veszprémieknek.

A városi Fidesz frakciója délelőtt koszorúzott az emlékhelynél.

Ge. Á.
Kovács Bálint
további cikkek
Születésnapost köszöntöttek és a tavaszt várták az idősek otthonában közélet Születésnapost köszöntöttek és a tavaszt várták az idősek otthonában Farsangi ünnepséget rendeztek a Török Ignác utcai idősek otthonában szerdán.  ma 21:26 KISJÁTÉKFILM KÉSZÜL SZERELEMRŐL ÉS FELELŐS ÁLLATTARTÁSRÓL közélet KISJÁTÉKFILM KÉSZÜL SZERELEMRŐL ÉS FELELŐS ÁLLATTARTÁSRÓL Magyarország egyetlen törvény által létrehozott állatvédelmi alapítványa, a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány, a Romis Mozi 2018 Kft. és A Fogadó koprodukciójában egy különleges kisjátékfilm készül 2025 tavaszán Zorka címmel. Az alkotás nemcsak a szerelem és csalódás érzelmi hullámvasútjára ülteti a nézőket, hanem észrevétlenül, finom utalásokkal a felelős állattartás fontosságára is ráirányítja a figyelmet, így egyszerre szórakoztat és gondolkodtat el. Az állatok nem csupán társaink, hanem a legnagyobb tanítómestereink is lehetnek hűség és felelősségvállalás kérdésében, amely tudás az emberi kapcsolatokban, párválasztásnál, családalapításnál is kamatoztatható. A készülő film kapcsán 2025. február 11-én sajtótájékoztatót tartottak Bicskén.  ma 13:09 Eltéríthetetlen a stabil fejlődés útjáról a Pannon Egyetem Pannon Egyetem Eltéríthetetlen a stabil fejlődés útjáról a Pannon Egyetem Az elért eredményeknél csak a megvalósításra váró tervekből van több a Pannon Egyetemen, ahol annak ellenére, hogy országos szinten csökken az egyetemisták száma, az elmúlt három évben húsz százalékkal nőtt az aktív hallgatók aránya. A tavaly fennállásának hetvenötödik évfordulóját ünneplő felsőoktatási intézményben idén is lesz kerek születésnap, miközben folytatódnak az energetikai felújítások, amivel százmilliós nagyságrendben spórolnak a rezsiszámlán. Mindezek mellett pedig még nagyobb figyelmet szentelnek a tehetséggondozásnak, vagy ahogy az egyetem falain belül nevezik, tehetségmenedzsmentnek. tegnap 22:01 Február 15-ig lehet jelentkezni a felsőoktatásba közélet Február 15-ig lehet jelentkezni a felsőoktatásba Február 15-én éjfélig lehet jelentkezni az ősszel induló alap-, osztatlan és mesterképzésekre, illetve felsőoktatási szakképzésekre a felvi.hu oldalon elérhető E-felvételiben - közölte az Oktatási Hivatal (OH) kedden az MTI-vel. tegnap 14:08

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.