A NIPÜF Csoport 2019 őszén kezdte meg a beruházást. Az ipari park összesen csaknem 74 hektáros területéből mintegy 6 hektárt foglal el a honvédség új logisztikai központja, amely a raktár mellett iroda- és szociális helyiségeket, étkezdét, kondicionálótermet, javítóműhelyt, gépjárműmosót és mobil üzemanyag-töltő állomást is magában foglal.
A létesítmény a NIPÜF Csoport korábbi megbízásaival ellentétben nem az üzleti, hanem az állami szféra, azon belül is az ország védelméért közvetlenül felelős szerv igényeit elégíti ki.
Dr. Juhász Roland állami vagyongazdálkodásért felelős államtitkár az átadóünnepségen elmondta: „Ez a projekt jó példa arra, hogyan kerülnek összhangba az állami és a piaci érdekek. Az állami tulajdonú NIPÜF a most átadandó logisztikai központtal az ország újabb térségére terjesztette ki tevékenységét, egy több szempontból is egyedi beruházás révén. A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű fejlesztés hozzájárul a Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program és a Modern Városok Program megvalósításához, összhangban a kormány célkitűzéseivel.”
Dr. Kiss László, a NIPÜF Zrt. vezérigazgatója a logisztikai központ átadása kapcsán hangsúlyozta: „Különleges fejlesztésnek értünk a végére, mert bár a raktárcsarnok a vállalat műszaki sztenderdjeit követi, az épületek kialakítása a honvédség speciális igényeihez igazodik, figyelembe véve a fenntartható és költséghatékony üzemeltetést. Ahhoz, hogy mindezt a tavasz óta tartó járványügyi korlátozások mellett is határidőre meg tudjuk valósítani, nagy szükség volt a szakembereink tapasztalatára, rugalmasságára, és a partnereinkkel való szoros együttműködésre.”
A NIPÜF Csoport veszprémi telkein akár további 260 ezer négyzetméternyi ipari ingatlan építésére van lehetőség. A vállalatnak emellett az ország több pontján is zajlanak projektjei, csak idén 61 hektár fejlesztési területet értékesített, és az új honvédségi raktárbázist is beleszámítva több mint 58 ezer négyzetméternyi csarnokot épített meg öt megyében.