Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Üzemanyagtolvajok ellen emeltek vádat Veszprémben

2020. december 5. 4:00 // Forrás: mti
Vádat emeltek három férfi ellen üzletszerűen elkövetett lopás miatt Veszprémben, mert több mint 650 ezer forintnyi üzemanyagot loptak benzinkutakról.

A Veszprém Megyei Főügyészség pénteki közleménye szerint az ügy fő vádlottja egy 27 éves férfi, akinek egy 25 és egy 30 éves társa is volt, előbbi nyolc, utóbbi három alkalommal vett részt a bűncselekmények elkövetésében.

A 27 éves férfi 2018 augusztusától 2019 januárjáig huszonhat, az ország különböző pontjain lévő - budapesti, fóti, érdi, százhalombattai, diósdi, székesfehérvári, balatonakarattyai, győri, győrújbaráti, az M3-as autópályán Polgárnál álló, valamint nagyvázsonyi - benzinkutakról távozott úgy, hogy az általa vagy az ott tankolt üzemanyagért nem fizetett. A vádlottak sokszor kannákba is tankolták a dieselt vagy benzint.

Mindhárom elkövető volt már büntetve, a 30 éves férfit alig két hónappal az első üzemanyaglopása előtt ítélték végrehajtandó börtönbüntetésre más jellegű bűncselekmények miatt. A Veszprémi Járási Ügyészség mindhárom férfire végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozta a Veszprémi Járásbíróságon.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.