Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Összetett logisztika egy cél érdekében: síkosságmentesítés és hóeltakarítás

2021. január 12. 11:49
A tél zordabbik arca már megmutatta magát karácsony előtt és januárban is rövid időre, amikor ónos eső és havazás nehezítette a közlekedést. Az előrejelzések szerint a java viszont még csak ezután következik. Cikkünkben bemutatjuk, hogy a városi közüzemi szolgáltató hogyan és milyen eszközökkel készül a fagy ellen.

Nem kevesebb, mint 9 hónap áll rendelkezésre ahhoz, hogy felkészüljenek az emberek és a szolgáltató a téli hónapokra és az ekkor beköszönő fagyokra, havazásra, csúszós utakra és még hosszan sorolhatnánk ennek az időszaknak az életünket megnehezítő velejáróit.

Időről időre mégis úgy tűnik, hogy a hótolók elkésnek, a síkosság mentesítés akadozik, holott komoly logisztika és előretervezés áll Veszprémben is az utak takarítása mögött, amelyet a VKSZ Zrt. akár félszáz munkatársa végez hajnaltól késő estig a város utcáin.

De nézzük meg, hogy pontosan hogyan, mikor, mivel, milyen logisztika alapján!

20 perc alatt bevethető csapat

A cég kötelékébe 5 olyan teherautó tartozik, amelyek sózóadapterrel, valamint hóekékkel vannak felszerelve, mellettük 5 járdaszóró kistraktor is parkol a telephelyen bevetésre várva, illetve két rakodógép, ami a síkosság-mentesítő anyag feltöltésében segít.

Rajtuk kívül alvállalkozók bevonásával további 10 traktort lehet azonnal bevetni, az ő feladatuk elsősorban a lakótelepek, járdák, valamint buszmegállók környezetének feltakarítása.

A járművek mellett természetesen kézi erőt is bevetnek a VKSZ-nél az utak tisztántartása érdekében. Havária esetén a köztisztasági, a parkgondozási és parkfelügyelői csoport kollégáival kiegészülve közel 50-en dolgoznak azon, hogy a városban kihelyezett – saját használatra fenntartott - sózóládák fel legyenek töltve, valamint megtisztítsák a forgalmasabb járdákat, lépcsőket, orvosi rendelők környékét és buszmegállókat.

A VKSZ-nél ügyeleti rendszert működtetetnek 0-24 órában, a hirtelen jött havazás, vagy jegesedés esetén maximum 20 perc alatt mozgósíthatóak az emberek, akár éjszaka is. Ez azt jelenti, hogy a Kistó utcai telephelyen 24 órában folyamatos váltásban, készenlétben vannak a sofőrök, a gépkezelők, akik az ügyeletvezető utasításait követve indítják gépeiket. Az ügyeletvezetőnek minimum 4 óránként kell ellenőriznie a városi utakat, járdákat, ónos esőben vagy hóesésben pedig folyamatosan.

Só, bazalt, jégoldó… nem mindegy melyiket hova

Eltérő, hogy a város különböző részein mivel és miért azzal a szerrel oldják meg a síkosság-mentesítést.

A főutakon főként kalcinolt, kalcium-kloridot és némi bazaltot használnak, ezek az anyagok biztosítják ugyanis, hogy az eltérő domborzatú városi felületeken hatékony legyen a síkosságmentesítés.

A sétálóutcán, a völgyhídon, valamint az új kerékpárutakon és térköves utcákon egy úgynevezett zeokal környezetkímélő síkosságmentesítő szert szórnak szét, ez megóvja például a Viadukt vasbeton szerkezetét is a korróziótól.

A járdák és aszfaltozott kerékpárutak síkosságmentesítéséhez bazalt-só keveréket használnak, ugyanezzel szórják le a meredekebb utcákat is.

A macskaköves részeken – elsősorban az Óváros téren és környékén – pedig tiszta bazaltot alkalmaznak, a fokozott csúszásveszély miatt ez az anyag segít leginkább a jég elleni védekezésben.

Mindezek a síkosságmentesítő szerek egészen tavaszig kint vannak az utcákon, de hogy a melegebb évszakokban már ne csúfítsák a járdák és utak környezetét, a köztisztasági csoport kisgépekkel és kézi seprűkkel takarítja fel, igaz csak akkor, amikor már végérvényesen beköszöntött a tavasz és nem várhatóak meglepetésszerű fagyok.

Miért erre és miért arra közlekednek a hótolók?

A hótolók és a síkosságmentesítést végző járművek pontos logisztika szerint közlekednek a városban. Tehát nem a sofőr kénye-kedve szerint kanyarodnak ki a Kistó utcai telephelyről. Minden nagy- és kisgépnek saját körzete van, riasztás esetén sóval pakolják meg őket és ezt követően indul ki-ki a saját területére.

A veszprémi utakat három kategóriába sorolják prioritás szerint.

Az első kategóriába tartoznak a főbb útvonalak, ahol a helyi járatos buszok közlekednek, valamint a kórház, a mentőállomás, a rendőrség és a tűzoltóság előtti szakaszok. A belvárosban pedig a Kossuth utca és az Óváros tér. Ezek mellett a forgalmasabb járdák is ebbe, a legnagyobb prioritású osztályba tartoznak.

A második kategóriába a lejtős, meredek utcákat csoportosítják, mint például a Bem, Szent István, vagy Kupa utca. Itt a már említett bazaltot szórják a csúszós felületre.

Végül a harmadik osztályba tartoznak azok a mellékutcák, ahol nem közlekednek menetrendszerinti buszjáratok és kisebb a forgalmuk. Városi rendelet alapján 5 centiméteres hótakaró esetén végzik el ezeknek az utcáknak az eltakarítását a szolgáltató munkatársai.

Fontos kiemelni, hogy a családi házas övezetben a házak előtt és a kisebb társasházaknál is a tulajdonosok feladata eltakarítani a havat, valamint a lakótelepek parkolóinak síkosságmentesítése is az ő feladatuk. A lakosság e mellett a közterületi parkolás szabályainak betartásával is sokat tud segíteni, illetve, ahol teheti elsőbbséget adhat a síkosság mentesítő járműveknek, mellyel akár perceket is tudnak nyerni a szolgálatban dolgozóknak.

Augusztusban már beindítják a hótoló járműveket

Bár a felkészülést már augusztusban elkezdi a szolgáltató a járművek felülvizsgálatával és a síkosságmentesítő anyagok feltöltésével, évről évre ugyanazokkal a kihívásokkal kell szembenézni Veszprémben. A város sajátos domborzati viszonya és az ezzel összefüggő mikroklímája sokszor olyan helyzetet teremt, amikor a város egyik pontján csúszós, jeges utakkal lehet találkozni, máshol viszont száraz, jól járható a felület.

A VKSZ ezért amellett, hogy az ügyeletvezető személyesen is tájékozódik a város útjainak helyzetéről, folyamatos kapcsolatban áll a különböző hatóságokkal, diszpécserszolgálatokkal, buszsofőrökkel, valamint lakossági bejelentéseket is fogad, hogy hol kell leghamarabb beavatkozni. Az előrejelzésekben pedig az országos jelentések mellett a helyi Vmeteo jelentéseire is alapozzák a munkaszervezést.

Hajas Bálint
Domján Attila
további cikkek
Éves parkolóbérletet lehet nyerni, ha elmondják a véleményüket a VKSZ Zrt-ről VKSZ Zrt Éves parkolóbérletet lehet nyerni, ha elmondják a véleményüket a VKSZ Zrt-ről Összesen hat szolgáltatásról, a parkolásról, távhőszolgáltatásról, piacról, ügyfélszolgálati munkáról, hulladékgyűjtő telephely működéséről, hulladékgazdálkodásról várja a VKSZ Zrt. és a VHK Nonprofit Kft. a veszprémiek véleményeit. A kérdőív kitöltői között éves parkolóbérleteket sorsolnak ki. 2024. április 5. 11:59 Így indította a húsvéti ünnepet a VKSZ Így indította a húsvéti ünnepet a VKSZ Nagy sikerrel szervezte meg a VKSZ Zrt. húsvétváró rendezvényét a veszprémi vásárcsarnokban nagycsütörtök délelőtt. A forgalmas piactéren állatsimogatóval, kézműves foglalkozásokkal és kóstolókkal is készültek a szervezők, amire már első alkalommal számos érdeklődő, elsősorban kisgyermekes családok látogattak ki. Képriportunkban megmutatjuk, milyen volt a hangulat. 2024. március 29. 10:40 Kisautó segíti a közelekdést a sírok között VKSZ Zrt Kisautó segíti a közelekdést a sírok között Ismét működik az a kisautó, ami segít eljutni az embereknek szeretteik sírjához a város legnagyobb sírkertjében, a Vámosi úti temetőben. Az VKSZ Zrt. beruházásaként a környezetbarát elektromos autó szolgáltatását bárki igénybe veheti, derült ki a csütörtök délelőtt a helyszínen tartott sajtótájékoztatón. 2024. március 27. 16:38 Mégis marad a városban cserebere pont VKSZ Zrt Mégis marad a városban cserebere pont Az utóbbi napokban nagy visszhangott váltott ki Veszprém felelős gondolkodású lakosai körében az, hogy a VKSZ Zrt. bejelentette: felszámolja a Cholnoky úton lévő cserebere pontot, mivel az elmúlt időszakban már kezelhetetlenné vált a helyzet azzal, hogy páran hulladéklerakónak kezdték használni az amúgy a körforgásos gazdaságot erősíteni hivatott pontot. A VKSZ Zrt. az emberek igényére reagálva most bejelentette, hogy nem kell elbúcsúzni a kezdeményezéstől, az új helyszínen folytathatja a működését hamarosan. 2024. március 14. 11:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.