Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
10°C
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
10°C

Drága lett az illegális vadhús

2021. január 13. 15:07 // Forrás: Veszprémi Törvényszék Sajtóosztálya
A Tapolcai Járásbíróság tárgyalás mellőzésével hozott büntetővégzésében egymillió forint pénzbüntetéssel sújtotta azt az 56 éves debreceni férfit, akivel szemben orvvadászat bűntette, valamint szabálysértési értékre, folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett lopás vétsége miatt emelt vádat az ügyészség.

A bíróság a nyomozás során lefoglalt lőszereket és puskákat elkobozta, valamint kötelezte a vádlottat az eljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2019 tavaszán a 84-es számú főúton közlekedett, amikor az előtte haladó kamion egy őzet ütött el, mely ennek következtében elpusztult. A vádlott az őzet a helyszínen megnyúzta és nem adta le a vadásztársaság részére, hanem azt eltulajdonította és egy harmadik személynek ajándékozta, akinek nem volt tudomása arról, hogy a vadhús bűncselekmény elkövetéséből származik.

Illusztráció: Agata Kaczówka on UnsplashIllusztráció: Agata Kaczówka on Unsplash

A vádlott a fenti eseményt követően 2019 októberében, egy tapolcai vadásztársaság tagjaként beiratkozás nélkül három vaddisznót ejtett el. A vádlott az elejtett vadakat a vadászati beíró könyvbe nem jegyezte be, azokat érvényes egyéni nagyvad azonosító jelzéssel (krotália) nem látta el. A vádlott az elejtett, krotália nélküli vadak közül kettőt a vadásztársaság hűtőházában helyezett el, a harmadik vaddisznót eltulajdonította oly módon, hogy azt tartózkodási helyére szállította, majd ott másnap reggel feldolgozta.

A vádlott ezt követően vadászatra beiratkozott, majd ott tartózkodása alatt egy darab, vadászati tilalom alá eső őzbakot ejtett el. A vádlott az elejtett őzbakot gépkocsijába helyezte, de érvényes krotáliával nem látta el. Az őzbak elejtését követően a vádlott engedéllyel tartott és birtokában lévő golyós lőfegyverének céltávcsövére éjjellátó előtétet helyezett fel, mely tiltott vadászati eszköznek minősül. Ezt követően a tiltott vadászati eszközzel a vadásztársaság területén egy első agancsú gímszarvas bikát ejtett el. A vádlott az elejtett szarvasbikát sem látta el érvényes krotáliával, azonban a szarvasbika testét a társaság hűtőházába beszállította.

A vádlott a vadásztársaság hűtőházában a korábban elejtett és oda beszállított két vaddisznó közül egyet egy érvénytelen, 2016. évi krotáliával látott el és a személygépkocsijába helyezte.

Időközben szintén érvénytelen, 2012. évi krotáliával látta el a gépkocsijában levő őzbakot és ezt követően gépkocsijával szálláshelyére indult az eltulajdonított vadakkal. Haladása során rendőri ellenőrzés alá vonták, így a járművében feltalálásra került az érvénytelen krotáliákkal jogszerűen elejtettnek palástolt vaddisznó és őzbak, valamint külön az őzbak fej, illetve a szarvasbika feje. A vádlott tokba helyezett ürített állapotú golyós lőfegyverére az éjjellátó távcső előtét a rendőri igazoltatáskor még mindig fel volt szerelve.

A vádlott a vadásztársaságnak összesen 42.400 forint kárt okozott, amiből a lefoglalással 20.200,- Ft megtérült. A büntetővégzés jogerős.

vehir.hu
további cikkek
Ma kezdődik a kampány és az ajánlásgyűjtés választás 2024 Ma kezdődik a kampány és az ajánlásgyűjtés Ma indul a választási kampány Magyarországon, és mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz. ma 8:46 Fának hajtott egy autó Somlószőlősön Fának hajtott egy autó Somlószőlősön Letért az úttestről és fának ütközött egy személyautó a Veszprém vármegyei Somlószőlősőn, a Kossuth Lajos utcában péntek délután. tegnap 14:12 24 órán át vadásznak a gyorshajtókra 24 órán át vadásznak a gyorshajtókra Az idén is megrendezi Speedmarathon akcióját a rendőrség: a hatóság országszerte vadászik a gyorshajtókra. tegnap 13:14 Több európai országból is érdeklődtek a veszprémi zöldmegoldások iránt VKSZ Zrt Több európai országból is érdeklődtek a veszprémi zöldmegoldások iránt A klímaváltozásra, a biodiverzitásra és az esztétikára is figyelni kell, amikor a városi zöldfelületekhez hozzányúlnak a VKSZ Zrt. kertészei, de mindezek mellett a kísérletezésről sem tettek le azon a 200 hektáron, amiért Veszprémben felel a közüzemi szolgáltató. Ezekre a megoldásokra pedig külföldről is kíváncsiak, csütörtökön összesen hat európai országból érkeztek szakemberek, hogy megismerjék a veszprémi megoldásokat. tegnap 11:49

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.