Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Holokauszt emléknap: Magyarország levonta a tanulságokat

2021. január 27. 9:36 // Forrás: mti
Orbán Viktor miniszterelnök a holokauszt nemzetközi emléknapján a legmagasabb elismerését fejezte ki Ronald S. Laudernek, a Zsidó Világkongresszus elnökének azért a munkáért, amelyet az áldozatok emlékének megőrzése érdekében, illetve az antiszemitizmus újjáéledése ellen kifejt.

 Levelében a magyar miniszterelnök azt írta: feleségével vissza-visszatérően felidézik azt a nagyszerű beszédet, amelyet a szervezet elnökétől hallhattak az Auschwitz-Birkenau-i haláltáborban tartott tavalyi megemlékezésen.

"Mint magyarországi gyökerekkel rendelkező vezetőt szeretném biztosítani Önt, hogy Magyarország levonta a megfelelő tanulságokat a magyar történelem azon sötét fejezetéből, amely oly' sok zsidó közösséghez tartozó honfitársunkat fosztotta meg az életétől, a túlélőket pedig a szeretteiktől" - fogalmazott Orbán Viktor.

Emlékeztetett arra, hogy az antiszemitizmus ellen a magyar kormány továbbra is a zéró tolerancia talaján áll, és a közös értékek jegyében további együttműködést ajánlott fel a Zsidó Világkongresszusnak és elnökének. A világ zsidó közössége érdekében végzett munkájához sok erőt és jó egészséget kívánok, az áldozatok előtt fejet hajtva - zárta levelét a miniszterelnök.

vehir.hu
további cikkek
Fókuszban az áldozatsegítés a Pannon Egyetemen Pannon Egyetem Fókuszban az áldozatsegítés a Pannon Egyetemen Az egyetemeknek, így a Pannon Egyetemnek is az egyik kiemelt célja kell, hogy legyen a közjó szolgálata, hangzott el kedden délután a veszprémi felsőoktatási intézményben tartott sajtótájékoztatón, ahol az egyetem vezetői Tuzson Bence, igazságügyi miniszterrel együtt aláírták azt az együttműködési megállapodást, ami a hallgatók igazságügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos ismereteinek és tapasztalatainak bővítését segíti a jövőben. tegnap 22:29 Senki nem halt meg, de többen kórházba kerültek a torontói repülőtéren balesetet szenvedett gép utasai közül közélet Senki nem halt meg, de többen kórházba kerültek a torontói repülőtéren balesetet szenvedett gép utasai közül Senki nem halt meg, de többen kórházba kerültek a torontói repülőtéren, leszállás közben balesetet szenvedett gép utasai közül. Az amerikai utasszállítón, amely a hátán landolt a jeges, havas kifutópályán, 76 utas és 4 fős személyzet tartózkodott, közülük 18-an sérültek meg - közölték illetékesek. tegnap 11:17 Elrendelték a szociális vörös kódot a hideg idő miatt közélet Elrendelték a szociális vörös kódot a hideg idő miatt Fülöp Attila, a Belügyminisztérium (BM) gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára a HungaroMet előrejelzését figyelembe véve hétfőn este nyolc órától péntekig elrendelte a vörös kódot. tegnap 9:32 Navracsics Tibor: garantált éves fejlesztési forráshoz jutnak a járások közélet Navracsics Tibor: garantált éves fejlesztési forráshoz jutnak a járások Minden járás garantált éves fejlesztési forráshoz jut a Versenyképes járások programnak köszönhetően; a 65 milliárd forinttal rendelkező program legfőbb célja a területi különbségek csökkentése - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter kedden. tegnap 9:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.