2022. november 27.
//
Virgil névnap

Turisztikai fogadóközpont épül Tihanyban

2021. január 29. 14:49
mti
Kiállító- és közösségi teret is magában foglaló turisztikai fogadóközpont épül Tihanyban a korábbi művelődési ház átalakításával - tájékoztatta pénteken az MTI-t a település polgármestere.

Tósoki Imre elmondta, hogy a háromszintes turisztikai központot 482 millió forintból alakítják ki. A munkálatok megkezdődtek, a létesítmény a tervek szerint év végére készül el. Hozzátette, hogy a több Balaton környéki települést érintő, 3 milliárd forintos uniós fejlesztés részeként megvalósuló tihanyi beruházás keretében megújul a Visszhang-domb is.

Az új turisztikai fogadóközpont földszintjén a Tourinform iroda működik majd, az első és a második emeleten pedig kiállítóteret alakítanak ki, amely közösségi térként is használható lesz. A központba tervezett tárlat Tihany és a Balaton környékének egykori életét mutatja majd be akadálymentes környezetben.

A település 19. századi magtárát 1963-ban alakították át mozivá és kultúrházzá Callmeyer Ferenc építész tervei alapján. A jelenlegi felújítást követően az épület megőrzi műemlék jellegét - mondta Tósoki Imre.

vehir.hu

További cikkek

Koncertekkel és interaktív programokkal indította Veszprém az adventi időszakot
Koncertekkel és interaktív programokkal indította Veszprém az adventi időszakot
Bár az időjárás csak a késő őszt idézi, dátum szerint már Advent első hétvégéjét ünnepli a keresztény kultúrkör. Ehhez kapcsolódva Veszprémben a hagyományos adventi vásár programjait kibővítve idén már koncertsorozattal is készültek a belvárosban.
A bántalmazott nők gyakran magukat okolják
A bántalmazott nők gyakran magukat okolják
A nők elleni erőszakra hívta fel a figyelmet pénteki rendezvényével a Zonta klub.
Navracsics Tibor: a mostani uniós döntés nagy előrelépés, mert az operatív programokat és a helyreállítási tervet jóváhagyják
Navracsics Tibor: a mostani uniós döntés nagy előrelépés, mert az operatív programokat és a helyreállítási tervet jóváhagyják
A mostani uniós döntés nagy előrelépés, mert az operatív programokat és a helyreállítási tervet minden valószínűséggel jóváhagyják, és az év végéig Magyarország meg tudja kötni az Európai Bizottsággal (EB) azokat a megállapodásokat, amelyek nyomán megérkezhetnek az uniós források, vagyis nem veszít pénzt Magyarország - jelentette ki Navracsics Tibor csütörtökön sajtóbeszélgetésen Budapesten.
Az EP befagyasztaná a Magyarországnak szánt uniós forrásokat
Az EP befagyasztaná a Magyarországnak szánt uniós forrásokat
Az Európai Parlament (EP) szerint az Európai Bizottság és a magyar kormány által az uniós pénzek felhasználását érintő aggályok eloszlatására javasolt 17 magyar intézkedés nem elegendő az EU pénzügyi érdekeit fenyegető rendszerszintű kockázatok kezeléséhez, még akkor sem, ha azokat teljes mértékben végrehajtják, azért azt javasolta, fagyasszák be a Magyarországnak szánt uniós forrásokat.
Tizenhatezren fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel
Tizenhatezren fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel
A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései szerint 16 200-an fordultak influenzaszerű tünetekkel orvoshoz a múlt héten - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) csütörtökön a honlapján.