2021. augusztus 4.
//
Domonkos névnap

Veszprémi cég is részt vett a horvátországi földrengés áldozatainak megsegítésében

Bár a napi hírfolyamban lassan elfelejtjük a sokkot, amit a Magyarországon is érezhető horvátországi földrengés jelentett, déli szomszédjaink közül sokak életét még hosszan elkíséri a tragédia, hiszen számos ember maradt otthon nélkül. A Katolikus Karitásszal együttműködve nemrég egy veszprémi cég is besegített az érintettek életkörülményeinek javításába.

2020. december 29-én 6,4-es erősségű földrengés rázta meg Horvátország középső részét. A katasztrófa következtében közel 2500 otthon vált lakhatatlanná az epicentrumnak számító Petrinyában, illetve Sziszek-Monoszló megyében, az utórengések pedig még mindig rendszeresek.

A tragédia után számos állam és segélyszervezet ajánlotta fel segítségét, köztük a 165 országban tevékenykedő Katolikus Karitász, amelynek hazai szervezete a gyorssegélyek (élelmiszercsomag, takarók, tisztító- és fertőtlenítőszerek, kazán, aggregátor) után nemrégiben újabb építőanyag szállítmánnyal és lakókonténerekkel támogatta a károsultakat. Ezek célba juttatásának leszervezésére a veszprémi A1-Sped Nemzetközi Szállítmányozó és Szolgáltató Kft-t kérte fel, amellyel kilenc éve állnak partneri kapcsolatban.

Török Balázs (Fotó: Katolikus Karitász)Török Balázs (Fotó: Katolikus Karitász)

– Két kamionnal összesen 46 tonna vakolóhabarcsot, valamint egy harmadikkal két vadonatúj lakókonténert vittünk Sziszekbe. Utóbbiak leszállítása külön figyelmet igényelt, többek között a helyszín megközelítésénél, valamint a lepakolásnál, amelyhez egy darus teherautót biztosított, hogy azt ne a kárelhárítási munkáktól kelljen elvonni – tudtuk megTörök Balázstól, az A1-Sped ügyvezetőjétől, aki személyesen 13 éve működik együtt a Karitásszal, a humanitárius akció sikeres lefolyását pedig a helyszínen felügyelte. Ebben Vadász Bálint, a segélyszervezet katasztrófa-elhárítási vezetője is segített, aki folyamatosan közvetített a hazaiak és KristinaRadić, a sziszeki karitász igazgatónője között.

A közel 10 millió forint értékű segély célja a földrengés során károsulttá vált családok ideiglenes és hosszú távú lakhatásának biztosítása, a segélyszállítmányok szervezésén túl pedig az A1-Sped Kft. anyagi támogatást is nyújtott a horvátországi földrengés károsultjainak megsegítésére.

Fotó: Vermes TiborFotó: Vermes Tibor

Török Balázs elmondta, bár az élet nem állt meg, a tragédia károsultjai előtt még hosszú út áll, mire rendesen visszatérhetnek a hétköznapokba. Egyelőre még nem tudni, mikor indulhat a megrongálódott épületek, otthonok újjáépítése. Jelenleg, az első szakaszban az ideiglenes lakhatás megoldása a cél.

– Sziszek külvárosában épül egy konténerpark, ahova beköltözhetnek majd azok, akik otthon nélkül maradtak. Több család azonban inkább megsérült otthona közelében maradna, számukra ott állítják fel a lakókonténereket, amely ideiglenes lakhatásukat szolgálja. Sajnos ezek általában nem biztosítanak megfelelő körülményeket: sok konténert, valamint lakókocsit a tengerpartról hoztak fel, amelyekben nincs vizesblokk és nem fűthetőek.

A két család az új, fűthető, szaniterrel ellátott konténerrel (Fotó: Vermes Tibor)A két család az új, fűthető, szaniterrel ellátott konténerrel (Fotó: Vermes Tibor)

Ilyenekben lakott az a két család – egy idős házaspár és egy háromfős család – is, akik az új, fűthető, szaniterrel is felszerelt lakókonténereket kapták, amelyek már élhetőbb körülményeket adnak. Házukat, egy húszlakásos társasházat több műszaki felmérés után immár biztosan lebontják, de ők is szerettek volna inkább a közelében maradni, annak ellenére, hogy az épületbe nem mehetnek be. Amit lehetett, annak idején kimentettek, de ingóságaik egy része még mindig ott van.

Az ügyvezető hozzátette, néha döbbenetes a földrengésben elpusztult épületek látványa, de az igazán megrendítő az, amit az emberek szemében látni, hiszen az otthonukat veszítették el. Mégis, a remény és a kitartás jellemzi a napi rengésekben egyelőre még a biztonságot kereső, városukat, hazájukat elhagyni ezek ellenére sem akaró horvát családokat. Azt mondják, a délszláv háború után egyszer már sikerült az újrakezdés, és most is ebben bíznak. Szerencsére sok a támogató önkéntes, főleg az egyetemisták körében, akiknek a lelkes, segítőkész hozzáállása példaértékű.

Nem könnyű, de kitartanak (Fotó: Vermes Tibor)Nem könnyű, de kitartanak (Fotó: Vermes Tibor)

Török Balázs szerint jó lenne, ha ez a támogatás kitartana a jövőben is. „Nagyon nagy feladat előtt áll Horvátország, és ahogy idővel előre haladunk, valószínűleg a földrengés okozta fájdalom egyre kevesebb ”külső” figyelmet fog kapni és egyre jobban elmaradoznak a segélyszállítmányok és a segítségnyújtás. A Katolikus Karitász ugyanakkor folytatja azt, amelyhez lehetőségeinkhez mérten igyekszünk a továbbiakban is csatlakozni.”

Bertalan Melinda

További cikkek

Magyarországon is voltak nagy földrengések
Magyarországon is voltak nagy földrengések
Nagyjából minden évszázadban történt nagyobb földrengés Veszprém százkilométeres körzetében, amik a riadalom mellett súlyos károkat is okoztak, és nem egy közülük emberéletet is követelt.
Mit tegyünk, vagy ne tegyünk, ha megmozdul alattunk a föld
Mit tegyünk, vagy ne tegyünk, ha megmozdul alattunk a föld
December végén a Richter-skála szerinti 6-os erősségű földrengés rázta meg Horvátország egyes részeit, amelyet Magyarországon, azon belül Veszprémben is lehetett érezni, igaz jóval gyengébben, mint déli szomszédunknál az epicentrum közelében. A katasztrófa kapcsán megkérdeztük a szakértőt, mi a helyes magatartás, ha hazánkban is hasonló erősségű rengés következne be.
Ismét volt egy Magyarországon is érezhető utórengés Horvátországban
Ismét volt egy Magyarországon is érezhető utórengés Horvátországban
A múlt hét eleji földrengések után Horvátországot szerdán újabb utórengés rázta meg, amelyet Magyarországon is érzékelni lehetett - erősítette meg az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Geodéziai és Geofizikai Intézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriumának munkatársa, Győri Erzsébet az MTI-nek.
Videón a Veszprémben is érezhető földrengés
Videón a Veszprémben is érezhető földrengés
A húszemeletes tetején elhelyezett webkamera képe rögzítette, ahogy megmozdult a föld Veszprémben is.
A horvátországi földrengést Veszprémben is lehetett érezni
A horvátországi földrengést Veszprémben is lehetett érezni
A horvátországi rezgéseket az ország nyugati részén lehetett érezni december 29-én 12 óra 20 perc körül. További rengések is várhatók.