Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
15°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
15°C

Letartóztatásban az élettársát és gyermeküket bántalmazó férfi

2021. február 23. 14:50 // Forrás: Veszprémi Törvényszék
A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a 49 éves Veszprém megyei férfinak, akivel szemben kiskorú veszélyeztetésének bűntette és testi sértéssel elkövetett kapcsolati erőszak bűntette miatt folyik a nyomozás.

A megalapozott gyanú szerint a gyanúsított a szabadulását követően, néhány hónap nyugalmi időszak után, ittas állapotban heti rendszerességgel minden ok nélkül kötekedett élettársával, akit rendszeresen azzal fenyegetett, hogy a kislányukkal együtt ki fogja dobni a lakásból. A veszekedések során a gyanúsított rendszeresen bántalmazta az egyebekben mozgásában korlátozott, rokkantnyugdíjas élettársát, többször megütötte, megrugdosta. Ezen veszekedések nyomán többször előfordult, hogy a sértetteknek az éjszakai órákban kellett elhagyniuk a házat, ilyenkor rokonoknál, vagy ismerősöknél töltötték az éjszakát.

A bántalmazásoknak a kiskorú sértett is tanúja volt, többször ő maga kelt édesanyja védelmére.

2021. február közepén egy este a gyanúsított ittas állapotban ismét kötekedni kezdett élettársával, és közölte, hogy egy órát kap arra, hogy a gyermekkel együtt elhagyják a házat. A sértett ekkor igyekezett a konfliktust elkerülni, azonban a gyanúsított acélbetétes bakancsával megrúgta őt. Ekkor a sértettek kérték a gyanúsítottat, hogy hagyja abba a bántalmazást, melyre a gyanúsított felszólította a kiskorú sértettet, hogy üljön le az ágyra és ne merjen felkelni.

Ezt követően a gyermek igyekezett a gyanúsítottat távoltartani édesanyjától, melyre a gyanúsított a kislányt hajánál fogva a földre lerántotta, majd belerúgott.

A történtek hatására a sértettek annyira féltek, hogy sírni, sikítozni kezdtek és könyörögtek a gyanúsítottnak, hogy „bocsásson meg nekik”, mire a gyanúsított ismét élettársát kezdte el rugdosni.

Ezt követően a gyermek az udvaron lévő WC-re kéretőzött ki, melyet a gyanúsított először nem engedett meg neki, majd amikor végül kimehetett, a kislány az egyik rokonukhoz futott segítségért, majd a rendőrséget értesítették.

A bíróság a gyanúsított letartóztatását a szökés, elrejtőzés veszélyére, a bizonyítás megnehezítésének veszélyére, illetve a bűnismétlés veszélyére tekintettel látta indokoltnak.

A végzés ellen a gyanúsított és védője fellebbezést jelentettek be.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.