Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
15°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
15°C

Új pályázatok a Magyar Falu Programban

2021. április 7. 11:55 // Forrás: mti
Újabb kategóriákban adhatják be pályázataikat szerdától a kistelepülési helyi önkormányzatok, önkormányzati társulások, egyházközségek és civil szervezetek a Magyar falu programban - tudatta a Miniszterelnökség.

A Gyopáros Alpár modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos által jegyzett közleményben azt írták, hogy a Falusi Civil Alap közel 5 milliárd forintos keretéből a falvakban működő egyesületek, alapítványok az idén is négy célra pályázhatnak. Közlésük szerint ingatlanberuházási, -felújítási támogatás esetén 6 millió forint, gépjárműbeszerzési támogatás esetén 5 millió forint, eszközbeszerzés és programszervezési támogatás esetében pedig maximálisan 2-2 millió forint igényelhető.

Az önkormányzatok a tulajdonukban lévő közterületi játszóterek és óvodai játszóudvarok építésére, kialakítására, felújítására, eszközök és felszerelések fejlesztésére, beszerzésére nyújthatnak be pályázatot. Az erre a célra rendelkezésre álló keretösszeg 1,5 milliárd forint. A közlemény szerint saját tulajdonú temetőik infrastrukturális fejlesztésére a települési önkormányzatok mellett a történelmi egyházak is igényelhetnek támogatást, melyre a kormány összesen 3 milliárd forintot biztosít.

A pályázatokat a Magyar Államkincstár elektronikus felületén, illetve a Falusi Civil Alap esetében a Nemzetpolitikai Informatikai Rendszeren keresztül május 7-ig lehet benyújtani. A támogatottak köréről 60 napon belül döntés születik - írták.

A közleményben emlékeztettek arra, hogy az elmúlt két évben a Magyar falu program helyi életminőség javítását célzó pályázati alprogramjánál a nyertes pályázatok száma meghaladta a tizenkétezret, a kifizetett állami támogatások összege pedig a 130 milliárd forintot. A program harmadik éve tartó teljes költségvetése a falusi családi otthonteremtési kedvezménnyel, a falusi útalappal és a kisboltok támogatásával együtt több mint 600 milliárd forint - közölte a Miniszterelnökség.

vehir.hu
további cikkek
Így indította a húsvéti ünnepet a VKSZ Így indította a húsvéti ünnepet a VKSZ Nagy sikerrel szervezte meg a VKSZ Zrt. húsvétváró rendezvényét a veszprémi vásárcsarnokban nagycsütörtök délelőtt. A forgalmas piactéren állatsimogatóval, kézműves foglalkozásokkal és kóstolókkal is készültek a szervezők, amire már első alkalommal számos érdeklődő, elsősorban kisgyermekes családok látogattak ki. Képriportunkban megmutatjuk, milyen volt a hangulat. ma 10:40 2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben 2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben A kiemelt fesztiválok közé sorolta és az idei évre jelentős támogatási kerettel látta el a Gyárkertben rendezendő nyári koncerteket a képviselő-testület csütörtöki ülésén. tegnap 15:09 Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Miniszteri kitüntetéseket adott át a meteorológiában dolgozó szakembereknek kedden Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára Budapesten, a HungaroMet székházában, a meteorológia világnapja alkalmából. A díjazottak között ott van Kovács Győző veszprémi helytörténész, meteorológus, portálunk vendégszerzője is. tegnap 13:34 A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap vallás A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap A nagycsütörtök délelőtti krizmaszentelési misével kezdetét vette Rómában a húsvéti szent három nap, melynek szertartásait Ferenc pápa vezeti. Délután egy római börtön női rabjaival végzi a lábmosás szertartását. tegnap 10:58

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.