Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Polgármesteri helyszínbejárás az új Pápai úton

2021. április 16. 10:48
Megújult és kerékpáros sávval is bővült a Pápai út, az új szakaszt Porga Gyula, polgármester mutatta be az autósok szemszögéből. A jövőben folytatódhatnak az útfejlesztések Veszprémben.

A polgármester a közösségi médiában tett közzé egy videót, amelyben egy autóban, a volán mögött ülve mutatja be az új dózsavárosi útszakaszt, valamint a jövőben tervezett fejlesztésekről is beszél.

A Pápai út leromlott állapota régóta fennálló probléma volt, ráadásul a város egyik legforgalmasabb útszakaszáról van szó. Emellett a város szélén működő nagyobb cégekhez is ezen a szakaszon lehet legrövidebb úton eljutni, így több szempontból is szükséges volt, hogy a város lépjen az útfejlesztés érdekében. Most pedig elkészült az Északi-iparterület közlekedésfejlesztési projektjének ez az utolsó eleme is.

Porga Gyula elmondta, amellett, hogy a Pápai úton járdát és kerékpárutat is építettek, figyeltek – és a jövőben is figyelni fognak – a zöldfelületek megóvására, adott esetben bővítésére ezeknél a beruházásoknál.

A mostani fejlesztés azonban egy nagyobb beruházás részeként is értelmezhető, hiszen folyamatosan halad az Aranyosvölgyi híd tervezése, amely a Dózsavárost fogja összekötni a Jutasi úttal, ezzel létrehozva, pontosabban bezárva egy olyan új körgyűrűt a városon belül, amely jelentősen lecsökkenti majd a belváros, valamint a Házgyári út forgalmát.

Porga Gyula viszonyításképpen elmondta a videóban, hogy Veszprém teljes úthálózata 163 km, ez körülbelül Veszprém- Pécs távolságának felel meg. Az elmúlt 10 évben 32 km-nyi utat újítottak meg, tehát, ahogy a polgármester fogalmazott, most tartanak Balatonvilágosnál ezen az úton.

vehir
vehir
vehir
vehir.hu
további cikkek
1O4A0496 (1)
1O4A0496 (1)
1O4A0496 (1)
Rendhagyó tárlatvezetés egy olyan művész kiállításán, aki még a Balaton által partra mosott tárgyakból is alkotást készített Rendhagyó tárlatvezetéssel búcsúzott a Kabóca Bábszínház Györgydeák György kiállításától, aminek az utóbbi időben otthonául szolgált, mintegy érdekes kulturális koktélt keverve a bábszínművészet és a képzőművészet között. A 2008-ban elhunyt művész alkotásai és grafikáiról Porga Gyula, Veszprém polgármestere beszélt, pontosabban művészettörténeti elemzés helyett sokkal inkább a személyes kapcsolatáról Györgydeák Györggyel, történeteken keresztül. tegnap 21:55
_Z2A7394
_Z2A7394
_Z2A7394
Veszprémben gyűlt össze a filmes szakma Négy nap alatt száz filmet láthat a közönség az idei MOZ.GO Magyar Mozgókép Fesztiválon Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban. 2025. június 19. 12:12
Pesthy Márton -PES_3780 -20250617
Pesthy Márton -PES_3780 -20250617
Pesthy Márton -PES_3780 -20250617
Megújul a Rozé, Rizling, Jazz Fesztivál A 15. évfordulóját ünneplő Rozé, Rizling, Jazz Fesztivál megújult névvel, arculattal és tartalommal tér vissza, miközben a prémium zenei fesztiválhoz egy új, értékalapú program is csatlakozik TehetségKert címmel.  2025. június 17. 22:21

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.