A matematika középszintű írásbeli vizsga 180 percig tart. A diákok először az I. (45 perc), majd a II. feladatlapot (135 perc) oldják meg, a feladatlapokon belül a rendelkezésükre álló időt tetszés szerint oszthatják meg az egyes feladatok között, és a megoldás sorrendjét is meghatározhatják.
A 10-12 feladatot tartalmazó I. lap az alapfogalmak, a definíciók, az egyszerű összefüggések ismeretét hivatott ellenőrizni. Az eduline értesülései szerint az idén ezen a feladatlapon számtani sorozatok, halmazok, valószínűség- és százalékszámítás, módusz és medián számítás várta a vizsgázókat.
A II. feladatlap két részre oszlik: az A jelű rész három feladatot tartalmaz, a feladatok egy vagy több kérdésből állnak. A B jelű rész három, egymással megegyező pontszámú feladatból áll, amelyek közül a vizsgázó választása szerint kettőt kell megoldani, és csak ez a kettő értékelhető. Egyenletrendszer, síkgeometria, gráfok, százalékszámítás és logaritmusok – ilyen témakörök is szerepelnek a középszintű matekérettségi második, hosszabb és összetettebb feladatokból álló részében az eduline értesülései szerint.
A matematika emelt szintű írásbeli vizsga 240 perces. Két részből áll, a diákok a rendelkezésükre álló időt tetszésük szerint oszthatják meg az I. és a II. rész, illetve az egyes feladatok között, és a megoldások sorrendjét is meghatározhatják. Az I. rész négy feladatból áll, ezek több részkérdést is tartalmazhatnak. A II. rész öt, egymással megegyező pontszámú feladatot tartalmaz. A vizsgázónak az öt feladatból négyet kell kiválasztania, megoldania, és csak ez a négy értékelhető.
Vizsgázónként megengedett segédeszköz - közép- és emelt szinten is - a függvénytáblázat (egyidejűleg akár többféle is), a szöveges adatok tárolására és megjelenítésére nem alkalmas zsebszámológép, a körző, a vonalzó, a szögmérő, amelyekről a diákok gondoskodnak. Ezeket az eszközöket a vizsga során egymás között nem cserélhetik.
Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint e tárgyból középszinten országszerte 1228 helyszínen 68.037 vizsgázó (közülük 1962 diák angol, francia, horvát, német, olasz, orosz, román, spanyol, szerb vagy szlovák nyelven), emelt szinten 144 helyszínen 5350 vizsgázó (közülük 127 diák angol, francia, német, spanyol vagy szerb nyelven) tesz érettségit.
Az érettségi dolgozatok javítása és értékelése központilag kidolgozott javítási-értékelési útmutatók alapján történik.
A vizsgák szerdán a történelem írásbelikkel folytatódnak.