Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Idén is számos tábor közül válogathatnak a veszprémiek

2021. június 7. 15:54
A nagyrészt digitális oktatásban zajlott tanévben sok élményről kellett lemondaniuk a diákoknak – az önkormányzati intézmények, iskolák, civil szervezetek táboraiban azonban bőven lesz lehetőségük a feltöltődésre.

Szinte nincs is olyan önkormányzati intézmény, ami ne szervezne tábort a nyáron: a Veszprémi Petőfi Színház, az állatkert, az Agóra, a Laczkó Dezső Múzeum is várja az érdeklődő fiatalokat. A Tankerület és a Szakképzési Centrum is készül programokkal, és a sportegyesületek is aktívak ebben az időszakban.

Ahogy az önkormányzat hagyományos napközis táborát is megrendezik – ezúttal hat héten keresztül, június 28. és augusztus 6. között. Az önkormányzati napközis tábor helyszíne a Deák iskola lesz, a programban pedig ezúttal is szerepel állatkerti látogatás, balatoni hajókázás, bakonyi kirándulás – mindezt kedvezményes áron, 2650 forintos napidíj ellenében.

Az önkormányzat programterveit Hegedűs Barbara alpolgármester ismertette hétfői sajtótájékoztatójánAz önkormányzat programterveit Hegedűs Barbara alpolgármester ismertette hétfői sajtótájékoztatóján

Ezek mellett az önkormányzat elkülönített egy kétmillió forintos keretet tanórán kívüli programok támogatására, amire iskolák, illetve maguk a diákok is pályázhatnak. 

Pályázott a Családsegítő és Gyermekjóléti Integrált Intézmény is, ők az Európai Uniótól nyertek el 15 millió forintos támogatást, amiből ingyenes nyári programokat szerveznek. Az ő kínálatukban napközis és bentlakásos tábor, valamint kirándulások is szerepelnek. Szerveznek ingyenes gyermekfelügyeletet is a nyári szünetben, így azoknak a szülőknek sem kell aggódniuk, akik a járvány miatt esetleg már nem maradt szabadságuk: a gyerekeket ők is biztonságban tudhatják. 

A Családsegítő programjairól a veszpremcssk.hu címen, az önkormányzat által támogatott táborokról a veszprem.hu oldalon tájékozódhatnak. 

 

vehir.hu
Domján Attila
további cikkek
Pro Meritis érmet kapott a Gyulafirátóti Polgárőr Egyesület közélet Pro Meritis érmet kapott a Gyulafirátóti Polgárőr Egyesület A kádártai adventi rendezvényen adták át a kitüntetést szombat délután. Az adventi koszorú negyedik gyertyájának lángja is fellobbant, amit Varga Tamás alpolgármester gyújtott meg. tegnap 22:51 Új, multifunkcionális légtisztító technológiát fejlesztett a Pannon Egyetem közélet Új, multifunkcionális légtisztító technológiát fejlesztett a Pannon Egyetem Új, multifunkcionális beltéri levegőtisztító rendszert fejlesztett a Pannon Egyetem nemzetközi együttműködésben. A projekt célja egy olyan innovatív, beltéri használatra szánt levegőtisztító berendezés kifejlesztése volt, amely egyszerre képes a levegőben található káros vegyi anyagok lebontására, a szálló por kiszűrésére és a kórokozók elpusztítására, mindezt energiatakarékos, látható fényen működő technológia segítségével. 2025. december 19. 16:50 Putyin: Oroszország kész leállítani a a harci cselekményeket, ha biztonsági garanciákat kap közélet Putyin: Oroszország kész leállítani a a harci cselekményeket, ha biztonsági garanciákat kap Oroszország kész haladéktalanul leállítani az ukrajnai harci cselekményeket, ha teljesülnek a biztonsági garanciákra vonatkozó feltételei - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteki moszkvai sajtótájékoztatóján. 2025. december 19. 16:31

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.