Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A helyközi buszokat is bevonják a helyi járatos közlekedésbe

2021. június 24. 11:32
A csütörtöki közgyűlésen az is eldőlt, mikortól és hogyan lehet helyi járattal eljutni az új uszodához.

Két viszonylatban – Szabadságpuszta és Veszprém, valamint Gyulafirátót és Veszprém között – augusztus elsejétől a helyközi járatokon is elfogadják majd a helyi járatos jegyeket és bérleteket. A döntés elsősorban azokat érinti kedvezően, akik helyi járatos bérlettel közlekednek, hiszen a helyközi jegy ugyanúgy 250 forintba kerül ezeken a vonalakon, mint az elővételben megvásárolt helyi járatos vonaljegy.

A két helyközi viszonylat bevonásával a helyi közösségi közlekedés menetrendi teljesítménye éves szinten több mint félmillió kilométerrel bővül, ami évente 18,6 millió forint plusz költséget jelent. A változás ellenére sem a Szabadságpusztát kiszolgáló 22-es, sem a Gyulafirátótot és Kádártát elérő 23-as járatok esetében nem kell járatszám-csökkenéstől tartani. Megszűnnek viszont a 24E jelölésű Veszprém-Kádárta-Gyulafirátót gyorsjáratok, azokat ugyanis teljes mértékben ki lehet váltani Volánbuszokkal.

Szintén augusztustól lehet helyi járattal eljutni a hét elején átadott új uszodához: a sportlétesítménynél még ki kell alakítani a buszmegállót. Augusztus elsejére ezzel elkészülhetnek, ettől kezdve pedig a 23-as járat útvonalába építik be több időpontban is ezt a plusz megállóhelyet. Éves szinten ez 15.800 plusz kilométert és 11 millió forintos plusz költséget jelent. 

A napirend vitája során Gerstmár Ferenc (MSZP-LMP-P) felvetette: szerencsésebb lenne, ha a nagyobb városrészek közvetlen összeköttetésben lennének az uszodával, hogy az ott élők átszállás nélkül juthassanak el a sportlétesítményhez. Katanics Sándor (DK-Szakszervezetek) jelezte, hogy a kádártaiak és rátótiak máris panaszkodnak a tervezett változtatás miatt, hiszen megnő a 23-as járat menetideje, és a belváros és az uszoda között az utasszám is jelentősen növekedni fog. Guzslován Gábor (DK-Szakszervezetek) hozzátette, hogy szerinte a 23-as busz hétvégi járatsűrűsége nem lesz elegendő az uszoda igényeinek kielégítésére.

A felvetett kritikákta válaszul Porga Gyula polgármester (Fidesz-KDNP) megjegyezte, hogy érdemes pozitívan hozzáállni a dolgokhoz: a gyulafirátótiak közvetlen elérést kapnak az uszodához, átszállás nélkül juthatnak el a létesítményhez. Megjegyezte, hogy nem minden buszt "térítenek el" ezen a vonalon, az uszodajáratokat külön betűvel, 23U jelzéssel futtatják. Rámutatott arra is, hogy a helyközi buszok bevonásával megduplázódik a helyi járatos jeggyel és bérlettel igénybe vehető, Gyulafirátótra közlekedő buszok száma.

Schöngrundtner Tamás
Domján Attila
további cikkek
A Planet Lens Nemzetközi Természetfotó-és Filmfesztivál legjobb alkotásait díjazták közélet A Planet Lens Nemzetközi Természetfotó-és Filmfesztivál legjobb alkotásait díjazták Május 17-én nagyszabású díjátadó gálával ünnepelték a legjobb alkotókat a Planet Lens Nemzetközi Természetfotó- és Filmfesztiválon. A május 15-18. között zajló fesztivál új arculattal jelentkezett idén. ma 9:07 Elvesztek, de megkerültek - kreatív plakátokkal hívja fel a figyelmet egyedülálló Dínó Parkjára a Veszprémi Állatkert Veszprémi Állatkert Elvesztek, de megkerültek - kreatív plakátokkal hívja fel a figyelmet egyedülálló Dínó Parkjára a Veszprémi Állatkert Ugyan a Földön 66 millió éve elvesztek, de nálunk még megtalálod őket - állítja a Veszprémi Állatkert rendhagyó, tavaszi reklám-kampánya.   tegnap 21:11 Czene Attilával és Betlehem Dáviddal folytatódott a Bajnokok nyomában Bajnokok nyomában Czene Attilával és Betlehem Dáviddal folytatódott a Bajnokok nyomában A „Bajnokok nyomában” beszélgetéssorozat harmadik estjén két generáció, két pályaív, de egy közös szenvedély került a középpontba: az úszás. A veszprémi közönség ezúttal Czene Attila olimpiai bajnokkal és Betlehem Dávid olimpiai bronzérmessel találkozhatott a Papírkutyában. A beszélgetést Ovádi Péter országgyűlési képviselő vezette. tegnap 8:13 A szerzetes is ember Life&Style A szerzetes is ember Ha egy hollywoodi filmrendező holnap úgy döntene, hogy filmet készít egy szerzetesrendről, a castingra minden bizonnyal csak idős, szakállas férfiakat hívna. A film cselekménye pedig kimerülne annyiban, hogy a szerzetesek egy sötét helyen szótlanul kódexeket másolnak, vagy egész nap csak zsolozsmáznak. Ha pedig valaki a monostor falain kívülről bekopogna hozzájuk, ijedten néznének egymásra. Mindez távolabb nem is állhatna a valóságtól. A keresztény szerzetesrendek talán az utolsó olyan közösségek a földön, akik életvitelükben a mai napig ragaszkodnak azokhoz a középkori regulákhoz, amiket az elődök írtak le, mégis az, amit üzenni szeretnének a világnak, nem is lehetne XXI. századibb. Mihályi Jeromos atyával, a tihanyi bencések perjelével a monostor falain belül találkoztunk, hogy az ő segítségével megismerjük a kívülállók számára misztikus és spiritualitással átszőtt szerzetesi világot. tegnap 7:31

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.