2021. augusztus 1.
//
Boglárka névnap

Három napig Veszprémre figyel a filmvilág

2021. június 24. 1:13
Telt házzal indult a Magyar Mozgókép Fesztivál Veszprémben szerda este. A sorsdöntő német-magyar meccs ellenére a filmek kedvelői megtöltötték az összes széket a Szentháromság téren a Várban, ahol az Így vagy tökéletes című új magyar film premierjét tartották. A megnyitón a polgármester kihangsúlyozta: reméli, hogy ez a fesztivál is szervesen beépül a veszprémi kultúrába.

Három nap alatt közel 90 magyar filmet fognak levetíteni Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban a Magyar Mozgókép Fesztivál keretében. Amellett, hogy a vetítéseket számos kísérőprogram is színesíti, ebben a pár napban a magyar filmes szakma leghíresebb személyei, valamint feltörekvő tehetségek is személyesen fordulnak meg a Királynék városában, valamint a Balaton-parton.

Nem volt ez másképp a nulladik napon sem szerda este, amikor a Várban Varsics Péter, Így vagy tökéletes című romantikus vígjátékának a premierjét tartották. Az ünnepi eseménynek is betudható vetítés előtt ugyanis a film készítői és szereplői is felvonultak a mozivászon előtt, ahol Prokopp Dóra, a fesztivál háziasszonya köszöntötte a fiatal filmeseket.

A csordultig telt nézőtéren a veszprémi érdeklődők mellett legalább ugyanannyi más városból érkezett filmrajongó is helyet foglalt, akiket Porga Gyula, polgármester is köszöntött. Rövid beszédében a városvezető felidézte Veszprém tradicionális filmes kötődéseit, többek közt az 1968-ban forgatott Jancsó-filmet, a Fényes szeleket, amelyet ugyanezen a helyen vettek fel. E film forgatása mellett a Tévé találkozó is sokáig Veszprém állandó kulturális eseménye volt, évtizedekkel ezelőttről még ezekre az eseményekre is sokan emlékezhetnek, vetette fel a polgármester.

A jövőbe tekintve kiemelte, reméli, hogy a Magyar Mozgókép Fesztivál is beleivódik a helyi identitásba és ugyanúgy Veszprém részét képezi majd, mint több másik nagynevű fesztiválja a városnak.

Navracsics Tibor, az EKF megvalósításáért felelős kormánybiztos nem ilyen távoli múltra tekintett vissza beszédében, csupán pár évvel, az Európa kulturális fővárosa cím pályázati időszakáról emlékezett meg, amikor a polgármester javaslatára Veszprém a Balaton-régióval közösen adta be, mint később kiderült sikeres pályázatát.

A kormánybiztos úgy fogalmazott, az volt a céljuk, hogy ne csak az ünnepi 2023-mas év szóljon a térségről, hanem az oda vezető időszakot is használják fel a közösségépítésre. A Magyar Mozgókép Fesztivál pedig tökéletesen beleillik ebbe a koncepcióba, hiszen három közeli, mégis eltérő profillal rendelkező várost hoz közelebb egymáshoz a térségben, miközben a filmszerető közösségek is találkozhatnak, ismerkedhetnek a kultúra jegyében.

Végül Káel Csaba, a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos foglalta össze a fesztivál egyik legfontosabb jelentőségét, miszerint ez az esemény az első olyan találkozó, amikor közel két év után a filmszerető közönség ismét mozivászon elé ülhet és közösen ismerkedhetnek meg az elmúlt két év magyar filmes eredményeivel, utalva a magunk mögött hagyott járványra.

Hozzátette, London után Európában a második legaktívabb város Budapest a filmgyártás területén, valamint, amikor a magyar filmes tradíciókról beszélünk, nem szabad kihagyni, hogy éppen idén ünnepli 120 éves születésnapját a magyar filmipar, ez is az egyik legrégebbi történeti időszak Európában.

Veszprémben egyébként tavaly már volt egy főpróbának is beillő filmes rendezvény, amikor az Európa Kulturális Főváros Program keretében a Filmpikniket rendezték meg. A szervezők az ott szerzett tapasztalatokat is felhasználták az idei jóval nagyszabásúbb rendezvényen, amelyet a Nemzeti Filmintézettel közösen szerveztek meg a három dunántúli városban.

A szervezőkkel történt háttérbeszélgetéseken, majd később a megnyitón is elhangzott, hogy nem légből kapott cél, hogy Velence, Caen, vagy éppen Karlovy Vary mellett hazánk filmes fesztiválja is felnőjön a hasonló európai filmes rendezvények sorába.

Ehhez viszont nem csak a professzionális szervezésre lesz szükség – amiből a nyitónapon a résztvevők már ízelítőt kaphattak – hanem a filmes szakma, valamint a művészek eltökéltségére is a minőség mellett, valamint a filmszerető közönségre, akik bizalmat szavaznak nekik és látogatják a vetítéseket.

A Magyar Mozgókép Fesztivál egészen szombat estig tart, a vetítések ingyenesek, de regisztrációhoz kötöttek, amit a fesztivál honlapján lehet megtenni. Ugyanitt az összes kísérőrendezvényről, közönségtalálkozóról is lehet tájékozódni.

 

A Vehir.hu-n a következő napokban több interjút, tudósítást is közzéteszünk majd a rendezvénnyel és az itt megforduló művészekkel kapcsolatosan.

Hajas Bálint
Kovács Bálint

További cikkek

Öt különleges szabadtéri mozis élmény
Öt különleges szabadtéri mozis élmény
A nyárhoz szerintünk nemcsak a strandolás tartozik hozzá, de a csillagos ég alatti mozizás is. Szerencsére egyre több helyen nyílnak (alkalmi) szabadtéri mozik, az alábbi öt helyszín és vetítés pedig különösen extra élményt ígér.
Nem csak a Mozgókép Fesztiválon, a Plazma Centerben is megfordult Árpa Attila Veszprémben
Nem csak a Mozgókép Fesztiválon, a Plazma Centerben is megfordult Árpa Attila Veszprémben
Karrierje során megfordult a kamera mindkét oldalán, sőt a filmkészítés, pontosabban a televíziós produkciók tervezőasztalánál is otthonosan mozog forgatókönyvíróként, vagy akár producerként. Az ő nevével fémjelzett Argó c. magyar akciófilmet nem kell különösebben bemutatni, Árpa Attila pedig most is aktív és számos produkción dolgozik. Azt viszont kevesebben tudják róla, hogy kész kiállni fontos társadalmi ügyekben. Ebből az apropóból találkoztunk vele a veszprémi Plazma Centerben.
Kortárs magyar regényeket vizsgáltak, vajon elférnének-e a filmvásznon
Kortárs magyar regényeket vizsgáltak, vajon elférnének-e a filmvásznon
A Magyar Mozgókép Fesztivál pénteki programpontjai között szerepelt a Filmre vele! esemény, melyen fiatal filmesek mutattak be kortárs magyar regényeket, de nem akármilyen relációban…
Átadták a Magyar Mozgókép Fesztivál díjait
Átadták a Magyar Mozgókép Fesztivál díjait
Átadták a Magyar Mozgókép Fesztivál díjait szombaton Balatonfüreden: a legjobb játékfilm Krasznahorkai Balázs rendezése, a Hasadék lett. A Post mortem négy, a Pilátus három, a Természetes fény alkotói pedig két kategóriában is nyertek.
Átadták az életműdíjakat a Magyar Mozgókép Fesztiválon
Átadták az életműdíjakat a Magyar Mozgókép Fesztiválon
Bereményi Géza író-rendező, valamint Mécs Károly, Moór Marianna és Tordai Teri színművészek kiemelkedő pályáját ismerte el a Magyar Filmakadémia Egyesület életműdíjjal. Az ünnepélyes díjátadót a Magyar Mozgókép Fesztiválon tartották pénteken Balatonfüreden.