Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
19°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
19°C

Hosszú időre rács mögé kerülhet a kábítószerrel kereskedő házaspár

2021. július 21. 10:22 // Forrás: Veszprém Megyei Főügyészség
A Veszprém Megyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy 41 éves férfi, valamint 45 éves házastársa ellen, akiken túl az ügyben kisebb mennyiségű kábítószer kereskedelme, birtoklása, illetve kábítószer-fogyasztás miatt nyolc további személlyel szemben is vádemelésre került sor.

A vádirat szerint a házaspár a négy kiskorú gyermekükkel 2018 júliusában költözött Várpalotára, ahol szeptembertől, a következő év júliusában történt elfogásukig rendszeres haszonszerzésre törekedve, továbbértékesítés céljából jelentős mennyiségű marihuánát, speed port és exstasy tablettát szereztek meg és készleteztek, majd azt Várpalotán forgalomba hozták.  

A kábítószer értékesítését kezdetben a férj végezte, majd 2018 őszétől abban már a felesége is közreműködött. A férfi havonta egy-két alkalommal nagyobb tételben beszerezte a kábítószert, melyet ezután készletezett és Várpalota területén, jellemzően bokros területeken, zacskókban tárolva elrejtett, a kábítószer napi szintű árusítását pedig a feleségének közreműködésével folytatta. A férfi egyébként az anyagi haszon növelése érdekében az eladásra szánt speed port koffeinnel és más szerrel, míg a marihuánát útifűvel, illetve orvosi zsályával keverte. Felesége a kábítószer értékesítésén túl, annak kimérésében, porciózásában is közreműködött.

A kábítószer megvásárlása érdekében a vevők vették fel a kapcsolatot a vádlottakkal, majd a megbeszélt helyen és időpontban találkoztak. Voltak olyan esetek, amikor a nő a kábítószert a 15 éves gyermekével küldte le az utcán várakozó vevőjének, máskor a 11 éves gyermeke jelenlétében bonyolította a szer adásvételét, illetve a kábítószert tartalmazó táskát a tettenérés elkerülése érdekében a 11 éves gyermekének adta át, és a kislány nadrágjának zsebébe kiporciózott marihuánát is rejtett.

Az ügyészség a vádiratában a házaspárral szemben fegyházbüntetést és a közügyek gyakorlásától történő eltiltást, valamint a bűncselekménnyel megszerzett, fejenként mintegy 570 000 forint erejéig vagyonelkobzást indítványozott. Arra figyelemmel, hogy az asszony cselekményével a kiskorú gyermekei testi és erkölcsi fejlődését is veszélyeztette, a még jelenleg is csak 13 éves gyermek vonatkozásában az ügyészség indítványt tett az anya szülői felügyeleti jogának megszüntetésére. Az ügyészség az előkészítő ülésen történő beismerésük esetére a férfival szemben 18, míg feleségével szemben 17 év fegyházbüntetés kiszabását tartja indokoltnak.   

 

(A címlapkép illusztráció, GRAS GRÜN on Unsplash)

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.