Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Még közelebb a kortárs művészethez!

2021. július 29. 15:14
A Garten Balaton 2021. évi eseménysorozatának nyitó - tájékoztató jellegű - rendezvényén jártunk Lovason, ahol a közelgő programokról, együttműködésről, az Európa Kulturális Fővárosa, Kultháló VEB2023 bemutatkozásáról tartottak tárlatvezetéssel összekötött sajtótájékoztatót.

Az eseményen jelen volt dr. Navracsics Tibor, a Veszprém-Balaton 2023 – EKF program megvalósításáért felelős kormánybiztos, aki a Gartennel való együttműködés okáról úgy fogalmazott, ilyen az, amikor célkitűzések találkoznak. Fontos felhívni a figyelmet a kortárs képzőművészetre, a közösségépítés szempontjából is; a helyi hagyományok tisztelete mellett a minőség is jellemzi a Gartent, nem beszélve a hely közvetlen és személyes hangulatáról. 

Nagy Krisztián a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. Kultháló VEB 2023 projektmenedzsere beszámolt a projekt részleteiről is, mint mondta, olyan helyi alkotóközösségeket, művész embereket kerestek, akik valamiképpen hajlandóak kimászni a művészet elefántcsonttornyából, és akiknek cél a művészet közösség formáló ereje. Így tehát az együttműködés a Gartennel. 

A hálózat bázisain művészek, festők, írók adnak egymásnak találkozót, mely találkozások sajátossága, hogy a közönség is mélyebb bepillantást nyerhet a kulisszák mögé, és mindazt, amit ma kortárs művészetnek nevezünk, egy személyesebb, intimebb környezetben tapasztalhatja meg.

A program további – nem titkolt – célja, hogy minél többen, minél jobb minőségű kulturális tartalmakhoz férjenek hozzá, hogy a művészet valódi értékeit ne csupán fogyasztani, de megélni is tudják.

A sajtótájékoztató után egy exkluzív tárlatvezetéssel kedveskedett Schneller János művészettörténész és Bánki Ákos képzőművész. Előbbi már tíz éve foglalkozik kortárs művészettel és műkereskedelemmel. Kurátori tevékenységei során több tucat kiállítást, vásárt és aukciót szervezett. Ákos a festészet mellett már a pályájának kezdete óta szervez kiállításokat, ezzel is támogatva a kortárs kultúra ügyét, és a fiatal művészek pályakezdését. 

A Garten Balaton programjairól bővebben itt tájékozódhat!

Szabó Eszter
további cikkek
„Ma is megállok a padnál, ahol régen éjjelente aludtam” közélet „Ma is megállok a padnál, ahol régen éjjelente aludtam” A Veszprémi Érseki Főiskolán közönségtalálkozóval egybekötött filmvetítést szerveztek. A Szabadító című dokumentumfilm rávilágít, a bűnözés és a drogok világából van kiút. tegnap 18:14 Miért olyan jók az osztrákok borászatban? bor Miért olyan jók az osztrákok borászatban? Elcsépelt közhelynek tűnik, mégis van igazságtartalma, hogy a magyar borok világhíresek… Magyarországon. Ezzel szemben a sógorok pincészeteiben készült borok a világ szinte bármelyik szegletében felbukkannak elegánsabbnál elegánsabb éttermekben és borbárokban. Csütörtök este a veszprémi Wine&Vinyl hagyományos borklubjában Ausztria borai kerültek terítékre, ráadásul az egyik legilletékesebb személy tolmácsolásában. A Zöld veltelini és a Rajnai rizling társaságában pedig kiderült, mit lenne érdemes ellesni egykori monarchiabeli társunktól. tegnap 12:21 Nem volt közömbös a csend kultúra Nem volt közömbös a csend Február harmadikán a veszprémi Hangvillában Cseh Tamás emlékesttel ünnepelték a Magyar Kultúra Napját. A Csönded vagyok című teltházas este végén álló tapssal fejezte ki háláját a közönség. Véleménycikk és köszönetnyilvánítás a tizenkettedik sorból. 2025. február 7. 11:04 A Veszprémi Petőfi Színház Őze Áron rendezésében mutatja be a Lila ákácot kultúra A Veszprémi Petőfi Színház Őze Áron rendezésében mutatja be a Lila ákácot Szép Ernő történetét február hetedikén láthatja először a közönség a Veszprémi Petőfi Színházban. A premier előtti napokban Őze Áron rendezővel beszélgettünk, aki elmondta, mindenkinek ajánlja az előadást, aki volt már valaha szerelmes. Annak is, aki még nem volt, de szeretne az lenni. És persze annak is, aki épp most szerelmes… 2025. február 6. 22:03

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.