Az egyik Ajka környéki faluban élő elkövető egy közepes termetű keverék kutyát tartott otthonában, ám 2020 júniusában a visszatérés szándéka nélkül elköltözött onnan egy másik városba. A költözés után az ebet magára hagyta a régi lakásánál, nem gondoskodott az élelmezéséről, a biztonságos elhelyezéséről és a felügyeletéről sem. A magára hagyott kutya kiszökött az utcára, napokon át a környékbeli házaknál keresett élelmet, a falu lakói etették, itatták.
Az Ajkai Járásbíróság megállapította a nő büntetőjogi felelősségét állatkínzás vétségében.
Az ügyészség hatáskörébe tartozik, hogy az állatok kíméletére és védelmére vonatkozó jogszabályok megsértése esetén a tevékenységtől való eltiltás iránt keresetet indíthat.
Ezzel a jogával élve az ügyészség a Veszprémi Törvényszékhez benyújtott keresetében azt kérte, hogy a bíróság a nőt 2 évre tiltsa el az ebtartástól, mivel nem mutatott az állattartással járó felelősségtudatot, felelőtlen, közönyös, az állatvédelmi szabályokat súlyosan sértő magatartást tanúsított, amely akár arra is alkalmas lett volna, hogy a kutya pusztulásához vezessen. Nem tett eleget annak a kötelezettségének sem, mely szerint az ebet úgy kell tartani, hogy ne veszélyeztethesse más állat, illetve az ember biztonságát.