Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
6°C
2026. március 19. József
Veszprém
6°C

Böjte Csaba a család fontosságáról beszélt

2021. augusztus 27. 11:53
Böjte Csaba ferences rendi szerzetes csütörtök este látogatott a királynék városába, az Agórában tartott esemény a Felelős Szülők Iskolájának tizenegyedik születésnapja apropóján valósult meg, melynek központi témája az apaság volt.

A kétkedők, vagy akik nem ismerik jól Böjte Csaba hitvallását, talán joggal tehetik fel a kérdést, miért éppen Csaba testvér tart előadást az apaságról, amikor nincsen vérszerinti gyermeke. A közel ötven perces előadását azzal kezdte, József sem vérszerinti apja volt Jézusnak, de Isten akaratából apa lett. Így van ezzel a szerzetes is, aki többszáz gyermeket vett az oltalmába és nevelt fel.

A sajátos humorral bíró pap saját történetein keresztül próbált rávilágítani elsőként a szeretet kimutatásának jelentőségére. Egy gyermeki ölelés tíz plusz évet ad az embernek, meg kell tenni minden lépést, hogy jól tudjunk szeretni, nem szabad belekényelmesedni semmibe, a szeretetet ugyanis nem csak érezni, de éreztetni is kell, átadni, hogy boldog gyermekeket neveljünk.

Az apai feladatokról és arról, hogyan merjenek a férfiak – ilyen értelemben – az asztalfőre ülni, gyakorlatilag ismét a szeretet felől közelített. Bátornak kell lenni, és az első lépés – a pap szerint -, hogy vállalni kell a gyermeket, ami Isten ajándéka, igazi orvosság.

Az apa-gyermek kettősén túl más viszonyokról is szó esett, így a házastársakról is, valamint az otthon fontosságáról. Egy kedves történeten keresztül az otthon mibenlétére is kitért: egy férj várja otthon a feleségét, majd amikor megérkezik, a férj így szól hozzá: most, hogy hazajöttél olyan melegség lett a házban. Eddig kongott az ürességtől, rideg volt és csendes…

Az előadás végén Tibenszky Moni Lisa újságíró, a Felelős Szülők Iskolája alapító-ügyvezetője tette fel kérdéseit a szerzetesnek, majd a fentebb írt szeretetről és melegségről beszélt, amikor megköszönte Böjte Csaba látogatását, és hogy Veszprémben hagyott nekünk egy csomag útravalót…

Szabó Eszter
Domján Attila
további cikkek
Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján közélet Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján Március 21-én Veszprém és a Balaton régió történetének egyik legaktívabb napjára készül. A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozat kiemelt eseményeként érkezik a Kihívások Napja , ahol nemcsak négy világrekord megdöntése a cél , hanem az is, hogy a bátor jelentkezők testközelből mérkőzzenek meg a hazai sportélet legnagyobb csillagaival. tegnap 17:09 Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák közélet Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák Március 15-én véget ért a téli üzem a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél, a szakemberek a nyári üzemrend szerint folytatják a munkát, de március végéig mérnökségenként legalább egy, síkosságmentesítésre alkalmas eszközökkel felszerelt gépet továbbra is bevetésre készen tartanak. tegnap 16:32 Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. támogatott tartalom Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. tegnap 11:38

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.