Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 2. Lujza
Veszprém
7°C
2024. március 2. Lujza
Veszprém
7°C

Dudaron találkoztak a térség nyugdíjasai

2021. augusztus 28. 12:00
Harmadik alkalommal rendeztek szenior találkozót a térség nyugdíjas klubjainak pénteken, ezúttal Dudaron.

Harmadik alkalommal rendeztek szenior találkozót a térségben, Herend és Kislőd után ezúttal Dudaron. Az egész napos rendezvényre 25 településről mintegy ötszáz résztvevőt vártak.

A délelőtti megnyitón Ovádi Péter parlamenti képviselő a közösségeket méltatta, akik a hosszú szünet után ismét aktívan működhetnek. Mint mondta, a szenior találkozó évről évre népszerűbb, az első alkalom után nem gondolták, hogy ekkora rendezvénnyé növi ki magát.

A vendéglátó település képviseletében Tóth Edina Kitti polgármester üdvözölte a megye számos pontjáról érkezett nyugdíjasokat. A polgármester elárulta, hogy az idei program szervezésében a 45 fős helyi, főleg idősek alkotta életmód klub vállalt oroszlánrészt, a klubtagok a program során reggeltől estig dolgoznak azon, hogy minden résztvevő jól érezze magát. Hozzátette: mindenkinek kívánja, hogy olyan közösségekben tölthesse az idejét, mint a dudari, nevessünk sokat, töltsük meg tartalommal az életet! 

Az biztos, hogy a péntek ennek az útmutatásnak a szellemiségében telt: a színpadon egymást váltották a nyugdíjas klubok, akik színes műsorokkal mutatkoztak be közönségüknek. A nap fénypontjaként az Apostol együttes koncertezett délután.

Schöngrundtner Tamás
Kovács Bálint
további cikkek
Egyszerre bomlik szét és áll össze újra a baloldal Veszprémben, pont 100 nappal a választás előtt választás 2024 Egyszerre bomlik szét és áll össze újra a baloldal Veszprémben, pont 100 nappal a választás előtt Az önkormányzati közgyűlésben éppen feloszlott az egyik ellenzéki frakció, miközben egy másik összeállt. A városháza falain kívül pedig még nagyobb az átrendeződés a megosztott baloldalon. A kérdés már csak az, hogy a régi, vagy az újszerű formáció bír nagyobb erővel? Száz nappal a választás előtt jobb- és baloldalon is felsorakoztak a csapatok, egyetértés pedig úgy tűnik, hogy csak egy dologban van. tegnap 13:30 Gyorsan és biztonságosan lehet suhanni Nemesvámos és Veszprémfajsz között közlekedés Gyorsan és biztonságosan lehet suhanni Nemesvámos és Veszprémfajsz között Befejeződött a Nemesvámost és Veszprémfajszot összekötő 1,35 km-es útszakasz teljes felújítása, így az utazási élmény mellett a biztonság szempontjából is sokat javult a helyzet. Sőt, Nemesvámoson már egy fix traffipax is figyeli az autósokat. tegnap 9:24 Kedvezményes áron utazhatnak a kutyák is az új tarifarendszerben Kedvezményes áron utazhatnak a kutyák is az új tarifarendszerben Ovádi Péter, az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos bejelentette, hogy a kutya-országbérlet havonta 1890 forintba fog kerülni, és az érvényességi ideje alatt az egész országban lehet majd vele a kutyákat szállítani. 2024. február 29. 14:05 Új kutyafuttatókkal gazdagodik Veszprém Új kutyafuttatókkal gazdagodik Veszprém Március végétől a Cserepes parkban és a Görgey utcában is biztonságos körülmények között mozgathatják meg ebeiket a kutyások. 2024. február 29. 15:33

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.